Az Internetes Háború Félelmetesebb Az Atomfegyvernél

Cszsen Venyhao és Jan Lej – Interjú U Czjanszin vezérőrnaggyal, a Kínai Népköztársaság Mérnöki Akadémiájának tagjával, a Kínai Felszabadító Néphadsereg Informatika-technológiai Egyetemének rektorával.

Annak érdekében, hogy győzni lehessen egy információs háborúban, először is szilárdan meg kell vetnünk lábunkat a kibertérben. Valószínűsíthető, hogy a kibertérért folyó harc egyre kíméletlenebb lesz. Ez egy összecsapás lesz, amiben megméretésre kerül az ország teljesítőképessége, az innovációs potenciál, az ország katonai felkészültsége és a lakosság informatikai képzettsége.

U Czjanszin a KNK Mérnöki Akadémiájának tagja, a KFN Információ-technológiai Egyetemének rektora, kiemelkedő szakértője a telekommunikációs és informatikai rendszereknek, a számítógépeknek és a hálózati technológiának. Mostanáig megszervezett és megvalósított több, mint 10 kulcsfontosságú, vagy jelentős állami projektet a tudományt leginkább foglalkoztató területeken, túlzás nélkül történelmi jelentőségűnek nevezhető az, amivel hozzájárult a kínai csúcstechnológiájú telekommunikációs szektor fejlődéséhez és ipari méretűvé tételéhez.

U Czjancin irányította a világ első "mimikri" számítógépének megalkotását, tömegtájékoztatás munkája elismeréseként a "kínai multiplexer atyjának" nevezi. 6 év alatt mindössze egy 15 fős csapattal és 3 millió jüanos költségvetéssel kifejlesztették a nyugati multiplexereket felülmúló HJD04-et. Ezért 1995-ben megkapta a tudományos-technikai fejlesztésért adható legmagasabb kitüntetést. Ettől a perctől kezdve a multiplexer árak lavinaszerűen zuhanni kezdtek a kínai piacon: kezdetben darabja 500 dollárba került, majd 300, 100…végül 30 USD lett az ára. Egy multiplexer telefonok sokaságát képes egyidejűleg összekapcsolni. Ennek a felfedezésnek fontossága többek közt abban is jelentkezik, hogy a kínaiak számára jelentősen csökkentek a telefonhoz jutás költségei.

Mostanában, amióta megismertük Snowden és a vezető nyugati politikusok telefonlehallgatási ügyét, az információs és hálózati biztonság egyre gyakrabban a világ közvéleménye figyelmének előterébe kerül. Ugyanakkor sok ország, köztük Amerika és Dél-Korea tovább folytatják az ú.n. kiberparancsnokságok felállítását. Ez egyre inkább nyugtalanítja a kínaiakat a KNK-t esetleg érő kibertámadás következményei miatt.

U Czjanszin interjúnk során mgjegyezte, hogy az állam szemszögéből nézve a hálózati biztonság és a kiberkatonaság területén kialakult helyzet súlyos. Snowden ügye vészjelzés volt számunkra, ilyen különleges helyzetekkel csak különleges eszközökkel lehet megbírkózni. "Snowden a világ tudomására hozta, hogy az USA-nak megvannak az idevágó tervei, sémái, szisztémái, megvan az egész bonyolult komplexum. Ez ellen nem harcolhatunk úgy, hogy életbe léptetünk egyes, nem összefüggő rendszert alkotó intézkedéseket. Ebben az esetben a "szemet szemért, fogat fogért" megközelítést kell alkalmazni, a védekezéshez egy saját rendszer kell",- mondta a szakértő.

Azt is kijelentette, hogy a hálózati háború rettenetesebb az atomfegyvernél, s hogy Kínának nincs kiber-hadserege, ezért jelenleg a kínai kibertérség védtelen.

Ez a szakértő, aki vezérőrnagyi vállapokat hord, meg van arról győződve, hogy a hazai hálózati technológia a mások által is járt úton halad, másol, pedig egy élenjáró ideológia szerint kellene működnie: másoknál mindig egy lépéssel előbbre, egy fejjel kimagasodva közülük. Minden erővel a forradalmilag új technológiát kell fejleszteni, képesnek kell lenni a játékszabályok meghatározására, az innovációra támaszkodva mindig előbbre és előbbre törni. Ennek érdekében "feltétlenül szükséges annak a környezetnek széleskörű és korlátozásoktól mentes támogatása, ami képes létrehozni ezt az innovációt, a népnek meg az államnak meg meg kell barátkoznia azzal a gondolattal, hogy balsikerek is előfordulhatnak".

Nem tőlünk függ, hogy akarunk e teljes nyíltságot -akkor törnek be hozzánk, amikor akarnak

LDCS(az újság): Ön a számítógépek és a hálózati technológia katonai szakértője. Manapság érdemes a hálózati témát felhozni, hiszen az érinti az állam biztonságát és érdekeit. Mi a véleménye, miért történik annyi incidens a hálózati biztonsággal kapcsolatban? S ezek miért keltenek ekkora érdeklődést?

U C. (szakértő): Legjobb, ha sorba veszem az okokat. Először: jelenleg a társadalom teljes gőzzel halad a hálózati korszak felé, egyre növekszik az emberek függősége a hálózattól és az "okos" eszközöktől. Másodszor: a "maszek" hekkerek, néha állami intézmények is vírus- és trójai támadásokat indítanak. Egyéni felhasználó szintjén személyes adatok kerülnek veszélybe, a vállalatok és szervezetek szintjén már üzleti titkaik, végül országos szinten politikai és katonai titkok. Technikailag mindehhez nem kell más, mint hogy egy terminállal kilépjünk a világhálóra, máris megvan a vírusfertőzés vagy egy trójai program feltelepedésének veszélye. Harmadszor: egy átlagos felhasználó személyes adatai árucikké váltak, üzleti megfontolásokból egyre nő ezek iránt a kereslet. Negyedszer: a nemzetközi hálózati aréna. Meg kell jegyezni, hogy néhány állam támogatja a háború eme új formájának kidolgozását és fejlesztését. A hálózati háborúról van szó, a hálózati központokért vívott háborúról, az információs háborúról és az ehhez szükséges technológiáról – a szóban forgó országok politkájának mindez része. Nyomatékosítom: azokkal a technológiákkal, amikkel végre lehetett hajtani egy kibertámadást, internetes őrültek, haszonlesők, magánszerveződések gazemberkedtek. A kezdeti helyzettől, amikor mindez rossz tréfák elkövetésere, káosz teremtésére szolgált, eljutottunk oda, hogy ez egy bonyolult piac lett, ahol vannak vásárlók és eladók. A kíbertér ilyesfajta védtelensége erős nyugtalanságot és félelmet vált ki az emberekből.

LDCS: Ön szerint milyen most Kína hálózatvédelme?

U C.: Az információs és hálózati technológia területén országunk egyenlőre lemaradásban van, de jelenleg gyorsan csökkentjük hátrányunkat. Néhány technológiailag fejlett országnak itt természetes előnye van. Példaként elmondhatjuk, hogy Amerikának abszolut fölénye van ezen a területen. Az az USA stratégiai célja, hogy a kibertérségben bármit megtehessen. Nyilvánvaló, hogy a kibertér ilyen szabadságfoka mellett ezt nem lehet megakadályozni, s ennek az a következménye, hogy Amerika egyre fogyó előnyét fel tudja használni arra, hogy ellenőrizze ezt a térséget.

Másodszor: hálózati és információs rendszereink, valamint az egész hálózati infrastruktúra nagy mértékben függ a "vastól", a program-háttértől, alkatrészektől, pótegységektől és az operációs rendszerektől. Ezeket Amerika és más fejlett államok állították elő. Mi tömegesen használjuk a külföldi vasat és program-hátteret az energetikában, közlekedésben, a pénzügyi infrastruktúrában – azaz életbe vágóan fontos, vagy különleges figyelmet követelő területeken. Ez objektív megítélés szerint nem szerencsés számunkra – az informatikai átláthatóság egyoldalú. Számunkra ez a hátrányos informatikai átláthatóság már szigorú valóság. Mi nem akarjuk ezt a nyíltságot, mégis ez van.

Harmadszor: Kínában még nem épült ki a mindent átfogó biztonsági rendszer, ami minden szinten működne – az állami apparátustól kezdve a törvényhozáson át a politikai döntésekig és a kulturáig, egészen az egyes emberek szintjéig. Állandóan "Jön a farkas! Jön a farkas!"-t kiáltunk, közben a farkas báránybőrbe bújva már a juhnyájban rejtőzködik. Már olyan helyzetben vagyunk, hogy bármely pillanatban valóra válhat az információs fenyegetettség.

Példaként vegyük a bankszektorban használt eszközeinket és azok program hátterét. A külföldön kifejlesztett dolgok elég érettek, funkcionálisan elég korszerűek, technikailag nézve igen korszerűek. Kiépültségi szintjük magas, természetesen kényelmes dolog a használatuk, azonban magukban hordoznak bizonyos kockázatot, amin sokan nem hajlandóak elgondolkodni, vagy nem ismerik a kockázat tényét. A külföldi dolgok valóban jó "cuccok", de úgy vagyok velük, mint az ópiummal: beszívod, lelki megkönnyebbülést érzel, eltelsz illuziókkal. Egyébként semmi áron nem téveszthetjük szem elől azt, hogy az ópium veszélyes; használata során leromlik a test, utóbb az élet is veszélybe kerül. Annak érdekében, hogy elkerüljük a későbbi problémákat, saját innovációt kell életre kelteni, olyan rendszert kell kifejleszteni, amit mi magunk ellenőrzünk.

A világ vezető személyiségei telefonjainak lehallgatása nyomán kitört botrány tudatosította a világgal, hogy Amerika a hálózaton szinte mindenható

LDCS: Ha már a hálózati biztonságról beszélünk, akkor nem csak egyedül Kínában borzalmas ennek helyzete. Például itt van Angela Merkel telefonbeszélgetéseinek lehallgatása miatt kirobbant botrány. Viharos reakciót váltott ki világszerte. Mit gondol erről az incidensről?

U C.: Először: fontos politikai személyiségek, köztük Amerika szövetségesei telefonjainak lehallgatása megmutatta, hogy az, hogy Amerikának a kibertérben abszolut fölénye van, nem puszta mende-monda. Láthatjuk, hogy még az USA szövetségeseinek is nehéz valamiképp ellenállást tanusítani az Amerika uralta kibertérben. Kína lemaradása ezen a téren valószínűleg nagyobb. Amerikának a technikai téren mutatkozó fölénye gyorsan be nem hozható. Az a pillanat, amikor minden ország -ahogy mondják "Isten és ember előtt"- egyenlő szinten lesz Amerikával a hálózati technológia terén, nem jön el egyhamar.

Másodszor: a hálózat igen megsínyli, hogy nincs valamiféle nemzetközileg elfogadott rend, hálózati morál és viselkedési szabályzat. Pontosan ugyanúgy, mint a valós életben, a virtuális térben is létre kell hoznunk a morális-etikai elvek, normák és szabályok rendszerét. Mindezt a nemzetközi kultúra, az emberi jogok tisztelete és az egyenlőség ideája szellemében kell megcsinálnunk. A hálózaton meg kell teremtenünk egy sajátos nemzetközi rendet, ami normákat állít fel, és a technikailag fejlett országok tevékenységét korlátozza annyiban, hogy garantálják az internetes szférában kevésbé fejlett országok törvényes érdekeinek és jogainak érvényesülését. Az emberi jogokról nemcsak a reális világban kell gondoskodni. Lehetséges, hogy a hálózaton erre a reális világnál is több figyelmet kell fordítani.

Harmadszor: a kibertér a világ összes országának feldeítése számára már a leginkább érdekelt terület. Minden ország adatokat gyűjt a hálózatról -kormányokról, hadseregekről, vállalatokról, sőt, egyes személyekről is. Ennek a tevékenységnek egy része az információ gyűjtésének szokásos, elfogadott gyakorlata, ezt mi íratlan törvényként elfogadjuk. Azonban ennek a tevékenységnek túlnyomó része a "szürke" zónában folyik, ott, ahol igen nehéz megmondani, hogy mennyire jogos e tevékenység.

LDCS: Technikailag miként valósul meg egy ilyen lehallgatás, különösen olyan esetekben, amikor országok vezetőiről, a kormányzat magjáról van szó?

U C.: Valójában ez igen egyszerű. Nézze csak meg a mi telefonjainkat. Operációs rendszerük leggyakrabban a Microsoft Windows-a, vagy a Google Android-ja. A csipkészletek nagy részét a Qualcomm cég gyártja. A számítógépek processzorai rendszerint az Inteltől, AMD-től vagy az ARM-től származnak, a perifériák és programok döntő része szinte külföldi – és ez így van mindenütt, országunk információs vagy technikai infrastruktúrájában is. Például a telefonközpontok, routerek, tűzfalak és szerverek leggyakrabban amerikai gyártmányúak.

Minden, a legkisebb alkatrészektől az alapvető rendszerkomponensekig, a technikai eszközöktől a program háttérig, a rendszerprogramoktól az egyes feladok megoldására kifejlesztett célprogramokig, a rendszer komponenseinek dizájnjától a csúcstechnológiai termékekig alapvetően az amerikaiak kezében van. Ilyen feltételek mellett technikailag lehetetlen elérni, hogy Amerika ne azt hallgassa le, akit akar.

Emlékezzen csak arra, hogy Merkel kijelentette a tv-ben, hogy két telefonja van: egy személyes és egy rejtjelezéssel ellátott. Ma még a rejtjelezés hatásos védekezési eszköz, egyébként ez sem ad százszázalékos biztonságot. Ha a rejtjelező csip amerikai gyártmányú, akkor én igen kételkedem annak hatásosságában.

Az atombomba lokális rombolást okoz, a hálózati háború pillanatok alatt megbéníthat egy egész országot

LDCS: Azért, mert ilyen fontos a hálózat, sok ország létrehozott olyan alegységeket, amik a hálózati háborúval foglalkoznak. Mégis, milyen ez a háború? Bekövetkezhet?

U C.: A hálózati háború minden bizonnyal a háború egy különleges formája. Van,amiben hasonlít a tradícionális háborúra, van, amiben nem. Elsősorban a különbözőségeket emelem ki.

Először: egy hálózati összecsapás háború. Olyan háború, amiben hallgatnak az ágyúk, s amiben nem lehet megkülönböztetni a békés és a háborús időszakokat.

Másodszor: az ellenfél sokféle. Ez egyes ember harca az állam, a társadalom ellen, csoportok az állammal szemben,- a sor egyik állam háborúja a másik ellen opciónál ér véget. A háború tevőleges résztvevője lehet maga az állam, vagy egy független szervezet is.

Harmadszor: az ilyen ellenségeskedés kára elsősorban abban jelentkezik, hogy túlterheli a telekommunikációs infrastruktúrát, egészen a különböző információs rendszerekig, ez pedig a valós világban nyugtalanságként és felfordulásként jelenik meg. Például úgy, hogy szétesik a pénzügyi- vagy a közlekedési rendszer, leáll az energetika, ez pedig már hatással van az ország katonai potenciáljára. Azaz közvetve hat a katonai helyzetre.

Negyedszer: egy modern háború a csúcstechnológia háborúja, amit nagy pontosságú fegyverekkel vívnak. A hálózati harc segítségével csökkenteni lehet az ilyen fegyverek pontosságát és csapásmérő potenciálját.

Mindezek a lehallgatással kapcsolatos incidensek, amik nyilvánosságra kerülnek, csupán a jéghegy csúcsai.Sokkal nagyobb mértékű az ellenségeskedés a kormányok szintjén, ez egy észlelhetetlen sakkjátszma, ami állandóan folyik. Jelenleg a tudományos világban még mindig vitáznak az olyan tevékenységek pontos meghatározásán, mint a hálózati háború. A vita ellenére elismerjük, hogy ezek a kémkedéssel kapcsolatos incidensek valójában a katonai műveletek egy sajátos ágához tartoznak. Nagyon szűk látókörű és megalapozatlan az a vélekedés, hogy kiber háború alatt csak azokat a hálózati támadásokat értik, amik egy pillanat alatt ellehetetlenítik az élet minden aspektusát, az állam fejlődését.

LDCS: Szóval ilyenek a hálózati háborúk, amik lehetséges, hogy jelenleg is folynak…Néhányan úgy vélekednek, hogy a hálózati háború borzalmasabb az atomcsapásnál. Ön is osztja ezt a véleményt?

U C.: Teljes mértékben. A korszerű társadalom függ az információs technológiától, függ a hálózattól. Egy atombomba pusztítása lokális jellegű, a hálózati háború meg térdre kényszeríthet egy országot, sőt, világméretű káoszt idézhet elő. Mivel a hálózati háborúnak nincsenek térbeli korlátai, hatásterülete összemérhetetlenül nagyobb, mint az atombombáé. Például teljes mértékben összeomlik az ország telekommunikációs rendszere, a pénzügyi rendszerben káosz keletkezik, ebből a népgazdaság megingása következik, a társadalom hideglelést kap, s az országnak már nincs is kedve, akarata, hogy háborúzzon. Néhány bombával lehetetlen elérni ilyen hatást.

Ezért az a vélemény, hogy a hálózati háború borzalmasabb az atomcsapásnál, abszolut nem túlzó, és nincs benne semmi új. Függőségünk az információs és hálózati rendszerektől nyilvánvalóvá teszik ezt. Csak képzelje el, hogy hirtelen nem tud telefont használni, s leállnak az információs rendszerek is. Sehonnan nem kap semmiféle értesülést – ez a helyzet az emberek többségéből erős nyugtalanságot vált ki. Az információs rendszer összeomlása káoszt okoz a társadalomban. Nincs villany, gáz, a gépek leállnak, a hadi felszerelések működésképtelenné válnak – ennek természetesen erősebb a pszichológiai hatása, mint egy atomcsapásé. Megingatni, vagy teljesen felszámolni az ellenség harci elszántságát – ez egyenlő azzal, hogy az leteszi a fegyvert és behódol. Termonukleáris háborúval ugyanezt elérni sokkal nehezebb.

Hálózati "határaink" védelmét azonnal meg kell szervezni.

LDCS: Amennyiben jelenleg is folyik ez a háború, milyen előnyökkel jár egy saját kiberparancsnokság megléte?

U C.: Elsősorban ez védelmet jelent. Másodszor: ez aktív védelem, választ kell adni, nem csupán tűrni és hárítani az ütéseket. A kiberharcosok természete ugyanolyan , mint a hadsereg szokványos egységeié. Van támadás,van védekezés, van reguláris hadsereg és hátország. A háború is hasonlóképp folyik. Technológiai rész, utánpótlás, meg az ezekhez kapcsolódó stratégia és taktika – ennyi az egész.

LDCS: Globális mércével mérve hol állunk, milyen szinten van hálózatvédelmünk?

U C.: Azonnal szeretném leszögezni, hogy országunkban a haálózati infrastruktúra védelme és a kibertérség biztonságának megóvása nem tartozik a hadsereg feladatai közé. Ilyen kötelessége nincs katonáinknak. Úgy vélem, hogy ez egy igen nehéz helyzet. Más szóval élve a hálózaton gyakorlatilag védtelenek vagyunk. Így a kínai internet egy olyan hellyé válik, ahol összegyűlik az információs szemét, a kínai és külföldi hekkerek azt tehetnek, ami pont az eszükbe jut.

Mi éppenhogy csak hozzáfogtunk információs infrastruktúránk és technológiánk védelméhez. Ha összehasonlítjuk az általunk elérteket az olyan hatalmas méretű projektekkel, mint az amerikai Internet Storm Center, aminek tevékenysége lefedi az egész országot, s ami egyesíti a polgári és katonai, a nemzeti és közösségi ez irányú erőfeszítéseket, akkor akárhonnan nézzük, akár mértékében, akár fejlettségében vagy általános színvonalában nagyon nagyon messze vagyunk tőle.

LDCS: Konkrétan mi ez a különbség?

U C.: Konkrétan az, hogy Kínának nincsenek kiberkatonái. Az USA-nak van kiberparancsnoksága, és természetesen alárendeltségében megvannak a szakalegységek is.

Az a feltételezés, hogy műszaki főiskolánk hekkereket kezdett képezni, nevetséges

LDCS: A külföldi tömegtájékoztatás gyakran tesz megalapozatlan és érthetetlen megállapításokat Kína hálózati lehetőségeiről. Még olyan hírek is megjelentek, hogy Sandun tartomány műszaki főiskoláján van a kínai eredetű hálózati támadások fő forrása.

U C.: Szakértőként mondom, hogy mindez rágalom és figyelemelterelés. Nevetségesek az ilyen feltételezések. Külföld csupán ködösít, amikor a "kínai fenyegetésről" beszél.

Mindenki tudja, hogy a KNK egy olyan ország, aminek hírhálózata összességében kevéssé védett. A világ valamennyi hekkere szabadon garázdálkodik nálunk. Károkat okoznak a kínai érdekeknek, s egyben platformként használnak minket, tőlünk indítanak támadásokat más országok ellen. Lehetséges, hogy a világ közvéleményének ezirányú tájékozottsága hiányos, de az az igazság, hogy a hekkerek törvénytelen tevékenysége nem függ az államhatároktól.

LDCS: Mit gondol, miként lehetne országunk hálózati biztonságát a legjobban megoldani?

U C.: Ez egy igen fontos kérdés. Ha a jelenlegi helyzetből indulunk ki, akkor valamiféle legjobb módszer nem létezik, mert ez egy "rendszer kérdés". Egyébként ha feltétlenül meg kell jelölnöm valamiféle legjobb eljárást, akkor úgy vélem, hogy elsősorban a forradalmian új és innovációs technológiát kell fejleszteni, olyat, amilyennel meglehet változtatni a játékszabályokat. Ellenkező esetben igen nehéz lesz bármilyen hatásos és "fényes" sikert elérnünk.

Snowden esete mindannyiunkat arra figyelmeztet, hogy a hálózati biztonság olyan kérdés, ami komplex megközelítést követel

LDCS: Snowden ügye sok ember szemét felnyitotta, kezdik megérteni, hogy mi is a valós helyzet. Erős félelemérzet tapasztalható: valóban a számítógépeknél és a mobil kapcsolat eszközeinél – legyen az állami, katonai vagy személyi tulajdonú- tényleg ennél az összes eszköznél létezik egy "fekete bejárat", valóban állandó megfigyelés alatt állunk?

U C.: Az a véleményem, hogy ez a riadalom teljesen megalapozott, nincs ebben semmiféle indokolatlan gyanakvás. Már mondtam erről pár szót: eszközeink túlnyomó része vagy az USA, vagy valamelyik fejlett ország gyártmánya. Nincs jelentősége annak, hogy hová telepítették a "bebúvót", a "vasba" vagy a programokba, technikailag ilyen "kellemetlenségeket" nem túl bonyolult dolog beépíteni.

A programokban is vannak sebezhető pontok, ezek a programozók hibáiból erednek. A programok használata során édesmindegy, az ilyen "bebúvók" semmiben sem különböznek a speciálisan beépített "fekete bejáratoktól". Ezért az a véleményem, hogy biztonsági szempontból az ilyen "lyukak" igen gyakoriak. Az a baj, hogy néhány ember, néhány civil szervezet, sőt, országok is felhasználják ezeket a "lyukakat" céljaik elérése érdekében.

Snowden felhívta a világ figyelmét arra, hogy emberek milliárdjait figyelik meg az amerikaiak, köztük Önt és engem is. Ahhoz, hogy "különleges megfigyelés" alanya legyen valaki, elég az amerikaiak döntése, mintha fenyegetnéd az amerikai érdekeket, s ez megtörténik akkor is, ha ez a fenyegetés csak potenciális. Valójában ehhez csak az kell, hogy felkeltsd az amerikaiak figyelmét.

LDCS: Kína és a kínai hadsereg levont e valamilyen következtetést Snowden ügyéből?

U C.: Természetesen. Ha állami szinten vizsgáljuk a kérdést, akkor az interneten és az információs szférában már szélsőséges formák is elfogadottak. Ezért a világ államainak és hadseregeinek szélsőséges intézkedésekhez és eljárásokhoz kell folyamodniuk, hatalmas erőt kell mozgósítani annak érdekében, hogy biztonságban tudhassuk az internetet és az információs hálózatokat. Ennek a kérdésnek megoldását már nem lehet a megszokott módon megközelíteni, nem használhatjuk a megszokott eljárásokat, nem elég a szokásos erőt bevetni erre a célra. Snowden ügye vészjelzés számunkra: ilyen rendkívüli helyzettel csak rendkívüli eszközökkel lehet megbirkózni.

Másodszor: ha az információs technológia világáról beszélünk, s ha radikálisan meg akarjuk változtatni ezt a számunkra kedvezőtlen, az elégtelen védelemből eredő helyzetet, s hogy kikerüljünk ebből a hátrányos -akkor törnek be hozzánk,amikor akarnak- pozícióból, minden erőnkkel egy forradalmaian új technológiát kell kifejlesztenünk, olyat, ami képes megváltoztatni a játékszabályokat. Ha a másolás útját járjuk, problémáink megoldatlanok maradnak. Nagyméretű innovációra támaszkodva technológiai áttörést kell végrehajtanunk.

Harmadszor: Snowden tudatosította a világgal, hogy az USA-nak kész tervei, sémája, rendszere van, azaz megvan az egész bonyolult komplexum. Ez ellen nem tudunk úgy harcolni, hogy egyes, össze nem függő intézkedéseket foganatosítunk. Itt a"szemet szemért, fogat fogért" megközelítés szükséges, saját rendszer kell az ellenálláshoz. Egyetlen elem nem győzi le a rendszert, egyes részek nem győzik le az egészet.

A jövő hálózati konfliktusaiban megméretésre kerül az egész nép információs képzettsége

LDCS: Mit gondol, milyen lesz a jövő nformációs háborúja? Nagy mértékben fogja befolyásolni a világ katonai struktúráját, beleértve a katonai szféra felszerelését és technológiáját?

U C.: Személyesen úgy vélem, hogy a kibertér a háború egy új dimenziója lesz. A háborút az öt alapvető dimenzióban fogják vívni: a szárazföldön, a tengeren, levegőben és a kozmoszban – és a hálózaton. Lehetséges, hogy egyidejűleg mind az öt dimenzióban. A hálózati technológiát pedig állandóan használni fogják – bármikor, bárhol, a harccselekmények minden fázisában, legyen szó felderítési adatok szerzéséről, védekezésről vagy támadásról. Ezért az "informatizált" katona megteremtése, olyané, aki képes megnyerni az informatikai háborút, az a feladat, amin hadseregünknek fáradhatatlanul kell dolgoznia a következő 20 évben, hogy erősek maradjunk.

Annak érdekében, hogy győzhessünk az információs háborúban, először a kibertérben kell megvetnünk a lábunkat, s ott kell erősebbnek lenni. Ha elvesztjük a hálózati háborút, akkor nem is gondolhatunk arra, hogy győzni fogunk az információs háborúban. Valószínű, hogy a jövőben egyre elkeseredetebb lesz a harc a kibertérben. Ez egy olyan összecsapás lesz, amiben megméretésre kerül az állam minden kapacitása, az innovációs potenciál és az ország katonai felkészültsége, népünk információs tudása.

LDCS: Tehát a hálózati háború csak egy része az információs háborúnak. Milyen konkrét munkát kell elvégeznie a hadseregnek életünk informatizációjának érdekében?

U C.: Hadseregünk jelenleg párhuzamosan fejlődik úgy mechanizációs, mint informataziciós értelemben. Egyébként a mások által követett, másolt módszerrel nem nevelhetünk kiberharcosokat. Új berendezéseink megalkotásakor nem szabad makacsul ragaszkodni ahhoz, hogy "nekik megvan a sajátjuk, nekünk meg ugyanaz", mindig egy lépéssel a többiek előtt kell járnunk, egy fejjel az ellenfél fölé magasodva. A kiberharcosok létrehozásakor az ellenfelet el kell felejteni, tervezni kell, és abból a szemléletből kiindulva kell cselekedni, hogy "le kell győznöm az ellenfelemet". Nem szabad "informatizált" harcosokat képezni szimplán az informatizáció kedvéért, fel őket készíteni a jövő győzelmeire.

Jelenleg hálózati technológiánk a mások által kitaposott úthoz vonzódik, mások fejlesztéseit másolja. Katonai doktrínánkban, ami felvázolja a hadsereg jövőbeli fejlesztését, a harci potenciál erősítését, új fegyverzet és felszerelés kidolgozását, a katonák kiképzését, szakemberek betanítását – a felsoroltak közül egyetlen területen sincs meg a kellő innovativitás. Még mindig nem tudatosult bennünk a "mindig egy lépéssel a többiek előtt, egy fejjel kimagasodva közülük" ideológia, s ez mindaddig így lesz, amíg tervezett fejlődésünkhöz nem járul hozzá a szükséges innováció, amíg nincs a kezünkben az a konkrét innováció, ami döntő fölényt biztosít számunkra ellenfeleink fölött.

Még egyszer szeretném kihangsúlyozni a komplex, győzelemre törekvő megközelítés fontosságát. Amikor Amerika megkezdte hadseregének informatizációját, a három haderőnem (szárazföldi, tengeri, légi…a ford.) ezt egymástól függetlenül csinálta, mindegyik kidolgozta a saját rendszerét. Hamarosan rájöttek, hogy ez így nem jó, és elkezdték egy egységes rendszer kidolgozását, s ezt egyidőben, egységes terv szerint, egységes parancsnokság irányításával csinálták. Így lehetséges közös hadműveletek végrehajtása. Az elgondolás lényege az információ közös használata, cseréje és az összehangolás volt – s mindez annak érdekében, hogy fölényre tegyenek szert az információs szférában.

Kína hadserege még nem teljes mértékben ismerte fel és hasznosította az amerikai haderő tapasztalatait, továbbra is azon az úton járunk, amit már régebben kitapostak. Csúcsvezetőink most már felismerték ennek a kérdésnek fontosságát, jelenleg mindent figyelembe vevő és alapos,magas szintű tervezés folyik. Hadseregünk minden haderőneme katonáinak a legmagasabb szinten kell együttműködnie, koordinálni cselekvésüket, információt cserélni. Csökkenteni kell a párhuzamos rendszerek keletkezésének eshetőségét, úgy kell gazdálkodni a korlátozott eszközökkel, hogy kis erőbefektetéssel kiváló eredményt kapjunk. Úgy kell cselekednünk, hogy az "informatizáció" bevezetésével a vezetési szintek önállósága, irányító szerepük fontossága csak növekedjen, ne pedig csökkenjen. Egyidejűleg azzal, hogy kidolgozzuk a normákat és létrehozzuk a kritérium rendszert, valamint egyértelműen pontosítjuk az elfogadott célokat, fontos, hogy megerősítsük a vertikális vezetés egyes szintjeit, törvényi szinten biztosítsuk ennek a folyamatnak teljes egységét.

Mindemellett szükséges fokozni kell a katonák és tisztek információs képzését. Hogyan hajtsuk végre a személyi állomány felkészítését az informatizáció állandóan növekvő szintje mellett? Hogyan gyakoroltassuk, tanítsuk a katonákat és a tiszteket? Milyen hozzáférést adjuk nekik? Meg kell mondani, hogy minderre még nincs valamilyen jó módszer vagy eljárás. Egyes katonáknál, különösen azoknál, akik az élenjáró harci technológiát használják, ez lehetne jobb, egyébként hadseregünk túlnyomó többségénél, különösen a szárazföldi erőknél ez elmaradott. Hadseregünk információs informatizációs terveiben még jogosan szerepelhetne a "teher nehéz, az út meg hosszú" kifejezés.

LDCS: Amennyiben célunk a világszínvonal, milyen hiányosságai vannak a kínai hálózati technológiának? Itt mi megoldás útja?
U C.: Alapjában véve ez technológiailag elmaradott. A technológia alkalmazása, a gépgyártás technológiája, az alapanyag kitermelése, a gyártási technológia – bármit nézünk, valami mindenütt hiányzik. Műszakilag Kína még elmaradott, a miénk egy fejlődő ország. A lemaradás megmaradt a technológia, technika és a tudomány terén.

S pontosan azért, mert megvannak ezek a hiányosságaink, ezt a szakadékot innovációs technológiákkal kell áthidalni. Ezért van szükségünk az innováció szélesebb körű és szabad támogatására. Népünknek és az államnak meg kell barátkoznia azzal a gondolattal, hogy lehetnek balsikerek, el kell fogadnia, hogy valahol valami nem lesz kész. Kezdeti időszakban az innovációknál mindig előadódnak nehézségek. Ha az innováció megjelenése után nem igyekszünk azt azonnal bevezetni, mondván, hogy előbb megvárjuk, míg a technológia is beérik, majd azután fogjuk használni, akkor semmiféle technológiát nem fogunk kipróbálni. Ha ez mindig így lett volna, létrehoztak volna e bármiféle innovatív produktumot? Az államnak törvényhozási és politikai eszközökkel meg kell akadályoznia, hogy kialakuljon ez az ördögi kör. Minden erővel támogatni kell a tudományos világ innovatív hevületét, ennek érdekében végtelenül szükséges az innováció számára jó közeget teremteni.

(Ljaovan Dunfan Cszsoukany; Kína)

a fordításért köszönet Aleksz-nak!

Az anyag eredetileg a Konteoblogon jelent meg:

http://www.kontrollblog.com/2014/11/az-internetes-haboru-felelmetesebb-az.html