BOLYONGÁS — Nemes László „új” könyvéről

A remek tollú, Radnóti-díjas író, műfordító, újságíró 95. születésnapjára adta ki a Bolyongás című regényt a Gabo Könyvkiadó. A szerző édesanyjának hagyatékából került elő az 1944 márciusában, Kairóban befejezett kézirat, amelynek bevezetése akkor így hangzott: „Könyvet kezdek írni, hogy a sötétben egy fénypont legyen előttem, hogy kavargó gondolataimat egy irányba tereljem". A könyv fő motívuma a minduntalan visszatérő búcsúzás, a mi 20. századunk sűrű forgatagában..

A remek tollú, Radnóti-díjas író, műfordító, újságíró 95. születésnapjára adta ki a Bolyongás című regényt a Gabo Könyvkiadó. A szerző édesanyjának hagyatékából került elő az 1944 márciusában, Kairóban befejezett kézirat, amelynek bevezetése akkor így hangzott: „Könyvet kezdek írni, hogy a sötétben egy fénypont legyen előttem, hogy kavargó gondolataimat egy irányba tereljem". A könyv fő motívuma a minduntalan visszatérő búcsúzás, a mi 20. századunk sűrű forgatagában..

A puha kötésű címlapon (Szabó Vince ügyes munkája) archív felvételen láthatók a Klotild-paloták és teljes épségében az Erzsébet-híd, előterében egy fiatalemberrel . A könyv gerincére került régi fotón a szerző látható, amint 1944-ben, egy lőporos hordón ülve írja a regény befejezését. A címlap arányaiban is elárulja, hogy a múlt század első felében játszódó történet a közel-keleti fronton ér véget. Nemes László huszonnégy évesen ugyanis a Brit Hadsereg önkéntes közkatonájaként (nem cionistaként!) harcolt Palesztinában a fasizmus ellen. Frappáns befejezésként a korabeli, II. világháború előtti társadalom jellegzetes figurái itt is felbukkannak – egészen új szerepben.

A pesti fiatalember a forró, sakálokkal házasodott kóbor kutyákkal és legyekkel teli szíriai Rakkában emlékezett vissza a budapesti lakás gyerekszobájára, a szüleire és az elmúlt évek történéseire. Kósa Péternek nevezte el a főszereplőjét, akkori önmagát. Köré rajzolja a polgári környezetet, az iskolát, a barátait, a szerelmeit, a munkahelyeit, s ahogyan mondja, a „rózsaszínű álmot". Leírja otthonuk bútorait, a társaságbeli szokásokat, a Nagy Háborúba induló édesapja búcsúztatását és az I. világháború által megváltozott világot, majd az élet normális rendjének visszatértét – egy időre.

Lassanként azonban ismét felhők gyülekeznek az első zsidótörvények beköszöntével. A kiváló tanuló Pétert nem veszik fel az orvosi egyetemre. Közben eljön az első szerelem ideje a komoly és okos Katóval. Ha Budapest kirekeszti polgárai egy részét a továbbtanulás elől, irány Párizs és a Sorbonne! Ahhoz persze ott munkát kell vállalni, dolgozni, szenvedni, éhezni, hogy fenntartsa magát. Dolgozik pincérként, újságíróként. Péter édesapja, a neves ügyvéd 1931-ben öngyilkos lett.

1932-ben ismét búcsúzás, pályaudvar, vonatindulás, könnyek és élete egyik meghatározó kalandja: Marianne. Súlyos, felvillanyozó szerelem az első látásra. Péter a nagybátyja bankjában azért sikkaszt, hogy Marianne kaszinói adósságait kifizesse. A visszaélést felfedezik, és Péternek mennie kell a cégtől. A regénynek ez a része – tudjuk – fikció.

Párizs és a Sorbonne helyett Bécs következik. Újabb ismeretségek, majd állás az osztrák arisztokrácia és a pénzmágnások világában. Péter, értelmes fiú lévén, munkát kap a Vaströsztnél. Személyes jó viszonyának, párizsi újságírói hírnevének köszönhetően, bekerül az előkelők társaságába, sőt, gyerekes szerelem szövődik a gazdag mágnáslánnyal, Ingeborggal, akit 1937-ben feleségül is vesz. Száguld velük a meseautó az olaszországi nászúton, de a tényleges nász soha nem jön létre a két félszeg ember között. Az idillbe belezavar a véletlen találkozás Marianne-nal is. Mire az ifjú pár hazaér Bécsbe, nehéz vallomások után a házasság fel is bomlik.

Péter megint hazatér a vörös Alfa Romeo kocsijával. Ismét Marianne lehelete, hangja, nevetése és csókja tölti be az életét. Marianne visszatalál hozzá, összeházasodnak. Előjönnek a régi barátok, a régi féltékenység, amire az asszony bőven ad is alkalmat. Vergődés árnyalja be a hétköznapjaikat. Hamarosan tarthatatlanná válik a helyzet, útjaik végleg elválnak. Péter egy panzióban tölti a napjait, megismerkedik egy külvárosi örömlánnyal, akiből úriasszonyt akar faragni. Az eredmény azonban kudarc, sok pénzébe kerül.

Az ország hamarosan háborúba sodródott. 1939 szeptemberében kezdődött el a nagy leszámolás, a sorsdöntő fordulat, „hogy az igazság és a népek akarata fog-e győzedelmeskedni, vagy az erőszak…amely a világ fejlődését a középkor sötétségébe vezetné vissza". Pétert egyelőre a személyes problémái fojtogatták, nem látta még a véres rémségek pillanatait, csak a saját gondjaitól szeretett volna megszabadulni. Igyekezett szerkesztőségekben elhelyezkedni, de zsidóként sehol nem fogadhatták szívesen. Már gyári munkásként sem tudott elhelyezkedni. A munkások vezetői is a nyilas pártból kerültek ki. Az egyetlen hely, Palesztina fogadta be a bevándorlókat. Péter csomagolt, és elindult az „új álmok felé…" Végül az utolsó, Magyarországról jött levél Marianne csupa bocsánatkérését tartalmazta. Rosszkor jött, a nehezen megszerzett nyugalmat zavarta meg Péterben.    

Innen kezdődne a könyv legizgalmasabb, egyben legrövidebb fejezete a közel-keleti frontról. Ettől kezdve a cselekmény már nem fikció. Csak sajnálni tudjuk, hogy a 439. oldalon befejeződik a történet. A hangsúly eddig csak a háború előtti életre korlátozódott. Erről sokkal szívesebben olvasnánk többet, mint a 20. század első felének életéről, kalandorokról, szerelmekről és a barátok sorsáról. Tudjuk, a szerző a háború után sok nagyszerűt alkotott.  

Nem lesz a mai fiatalok kedvenc olvasmánya, ennek ellenére a korabeli polgári élet iránt nosztalgiázóknak, esetleg emlékezőknek és a pesti történelem iránt érdeklődőknek igen értékes mű – remek stílusban elbeszélve. A végére kívánkozik egy Hamvas Béla idézet: „Az életnek nem célja, hanem értelme van", ami viszont örök tanulság.

Remélhetőleg nem Nemes László utolsó írása!

DOBI ILDIKÓ