A PANNON FILHARMONIKUSOK — 2017/18-as évadának jelszava: „energiaáramlás”
A pécsi Pannon Filharmonikus Zenekar nemcsak otthonában, hanem a budapesti Művészetek Palotájában is újabb bérletsorozatot indít a 2017/18-as évadra, erre indítja az együttest több korábbi sikeres fővárosi fellépése. Az energiaáramlás kedvező hatásairól, azaz a flow-élményről, amit a magyar származású amerikai tudós, Csíkszentmihályi Mihály jó húsz évvel ezelőtt itthon is megjelent híres könyvében először értelmezett, hogy a hétköznapi történések után miképpen hoz elő boldogságot az emberekből a megértés és az együttműködés hullámhossza.
A pécsi Pannon Filharmonikus Zenekar nemcsak otthonában, hanem a budapesti Művészetek Palotájában is újabb bérletsorozatot indít a 2017/18-as évadra, erre indítja az együttest több korábbi sikeres fővárosi fellépése. Az energiaáramlás kedvező hatásairól, azaz a flow-élményről, amit a magyar származású amerikai tudós, Csíkszentmihályi Mihály jó húsz évvel ezelőtt itthon is megjelent híres könyvében először értelmezett, hogy a hétköznapi történések után miképpen hoz elő boldogságot az emberekből a megértés és az együttműködés hullámhossza.
Az évadbemutató sajtótájékoztatóján Horváth Zsolt, az együttes igazgatója és Bogányi Tibor művészeti vezető, karnagy idézte állandó vendégük, Baráti Kristóf hegedűvirtuóz véleményét: „A flow-élmény talán a legfontosabb érzés, ami egy zenemű előadása közben keletkezhet, mind az előadóban, mind a hallgatóságban… Azt hiszem, egyetlen művészeti műfaj sem tud ennyire közvetlenül kapcsolatot teremteni emberek között, és talán ezért képes ennyire mágikus hatást gyakorolni az emberekre."
A társadalmi érintkezés egyik fontos területe az interaktív zene, az isteni fonoszféra. A jövő évad bérleteit már március elsejétől árusítják. A Pannon-bérlet műsorán megint kivételes szólisták és karmesterek vonulnak fel: Benjamin Schmid, Bogányi Gergely, Baráti Kristóf, Várdai István, Dejan Lazič. Utóbbi, a horvát zongorista nagy nemzetközi karrier előtt áll. További érdekesség, hogy hárman – Benjamin Schmid, Baráti Kristóf és Várdai István – Stradivari hangszereken játszanak!
Horváth Zsolt megjegyezte, hogy az elmúlt tizenöt év alatt a zenekar szakmailag megfiatalodott, a zenészek átlagéletkora 45 év, így válhattak itthon a főváros zenei életének fontos szereplőivé. Érdemes tehát megváltani a bérleteket a következő évadra is. Bogányi Tibor, a PFZ állandó karmestere két koncerten áll a közönség elé. Vezényel majd több alkalommal Vass András, Cristian Mandeal és Gilbert Varga is.
Pécsett folytatják zenepedagógiai tevékenységüket a Segítség, komolyzene! sorozattal a legifjabbak számára. Ehhez még várják a pályázati támogatást…
Közben a pécsiek is hallgathatják sorozataikat, jelentős repertoárjukkal részt vesznek az évi tíz budapesti fellépésen kívül a tévé és a rádió karmesterversenyén, valamint a nyáron megjelenő Bartók-felvételekkel a lemezpiacon. A reformáció ötszáz éves jubileumát idén Bellini: A puritánok című operájával köszöntik a Művészetek Palotájában.
A 2017/18-as bérletes program szeptember 29-én Szláv kaleidoszkóppal kezdődik, november 17-én Az élet és a halál táncaival, 2018. február 23-án a Kontinenseken át, március 23-án az Ereje teljében című műsorral folytatódik, majd május 4-én A négy G (Grieg, g-dúr, g-moll) előadásával végződik. Yehudi Menuhin egykor így fogalmazta meg a zene lényegét: „A zene hidat ver a szellem és az érzések között, bűntelen extázist vált ki, dogma nélküli hitet hordoz, hódolatteljes szerelmet, magáról az emberről szól, aki otthon érzi magát a természetben, a végtelenben".
A PFZ hangversenyeinek részletes műsora a honlapon érhető el: www.pfz.hu. A jövő évad budapesti bérletei márciustól megválthatók és megújíthatók a www.jegymester.hu oldalon és a MÜPA jegypénztárában.
DOBI ILDIKÓ