A távirat

Távirat? Az meg mi? Kérdezik majd pár év múlva a fiatalok, akik az internet és mobiltelefonok világában nőttek fel. A távirat lassan – talán nem is olyan lassan – kimegy a divatból. A Magyar Posta vaskos budapesti telefonkönyvében mindössze egy mondat áll róla. „Lepje meg magyarországi ismerőseit díszlapon feladott távirattal.” Próbáltam táviratot feladni telefonon, de először senki sem jelentkezett a megadott számon. Mikor végre elértem, kérdeztem az árát. Hat órán belül megkapja a címzett és háromezer forint az ára. Köszönöm, akkor inkább nem.

   Mielőtt végképp elfelejtjük a táviratot, érdemes felidézni azt a korszakot, amikor még gőzmozdonyok voltak és a sínek mellett húzódtak a távírópóznák, rajtuk egy, vagy több vezetékkel. Így kötötték össze egymással a települések vasútállomásait, postahivatalait.

   Távírópózna égbe bámul, Sürgős hír száguld valahol…. Juhász Gyula versének kezdő sorai. A száguldás Morse-jelekkel történt. Samuel Morse amerikai feltaláló 1837-ben találta fel azt a pontokból és vonásokból álló kódrendszert, amely lehetővé tette táviratok küldését. (És sok minden mást, de ez most nem érdekes. Vajon a cserkészek most is tudnak „morzézni”?)

   A távirat fontosságát egy példán szeretném megmutatni. A feladó állomás Morse-jelekre kódolta át a távirat szövegét, a célállomás dekódolta, egy postás pedig soron kívül kivitte a címzettnek. Az egyszerűség és gyorsaság kedvéért ékezet helyett  az „e” betűt, pont és vessző helyett a „stop” szót használták. (Ki tudja, miért?) Tegyük fel, hogy Dénes elutazott Zalaegerszegről Budapestre, feleségének megígérte, hogy megérkezésekor táviratot küld. Kitöltötte a távirat-blankettát. „Szerencsésen megérkeztem Budapestre. ügyemet intézem, megéheztem, most indulok ebédelni a Vörös Macska étterembe. Rád gondolok és ölellek, hű férjed, Dénes.” Az illetékes zalaegerszegi postahivatal vékony papírszalago megkapta az üzenetet, amelyet ráragasztott egy másik távirati blankettára. A címzettkez a következő szöveg érkezett*: „Szerencseesen megeerkeztem budapestre stop uegyeimet inteezem stop megeeheztem, most indulok ebeedelni a voeroes macska eetterembe stop raad gondolok és oelellek stop hue feerjed deenes stop.”

   Egy internetes  újságban bukkantam rá a következő hírre: „Indiában a múlt vasárnap több száz ember tolongott a korábbi negyvenötezerből megmaradt hetvenöt távíróállomás valamelyikénél, hogy emlékül küldjön szeretteinek táviratot. Indiában ugyanis ezen a napon bezárt az állami üzemeltetésű távíróhálózat, mivel a Föld második legnépesebb országában is a telefon, az SMS és az e-mail vált uralkodó kommunikációs formává. A magyarok még ragaszkodnak hozzá, bár rohamosan csökkenő mértékben.”

   Meg kell említenem még a világ leghíresebb táviratát, a Zimmermann-táviratot. 1917. január 31-én Arthur Zimmermann német külügyminiszter üzenetet küldött a mexikói kormánynak. Ebben indítványozta, hogy Mexikó lépjen be a háborúba a Központi Hatalmak (Német Birodalom, Osztrák-Magyar Monarchia, Bulgária és az Oszmán Birodalom)  oldalán, és arra kérte Mexikót, hogy puhatolja ki, vajon Japán hajlandó lenne-e az együttműködésre. (Az USA megtámadására.) A kódolt üzenetet, amelyet a mexikói német követen keresztül juttattak el a címzetthez, elfogták és megfejtették az Egyesült Államokban. Kiderült, hogy Németország New Mexikót, Texast és Arizónát ajánlotta fel Mexikó számára, amennyiben elfogadja a német javaslatot. Wilson 1917. március 1-jén nyilvánosságra hozta az üzenetet, amely az egyik fő oka volt annak, hogy az Egyesült Államok belépett a világháborúba. Ez véglegesen eldöntötte az első világháború kimenetelét.

Láng Róbert