2024.december.22. vasárnap.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Újra kell gondolnunk, hogy mit tanítunk és mit akarunk tanítani!

4 perc olvasás

unnamed_8.pngAz Esterházy Alapítvány a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) együttműködve több mint száz történelemtanár és négyszáz középiskolás részvételével rendezte meg az első hazai kreatív történelem versenyt 2016-ban. A nagy sikerű rendezvénysorozat idén folytatódik. A tavalyi év tapasztalatairól, a történelem oktatás új eszközeinek hatékonyságáról, a gyerekek kooperációs képessége és motivációja növelésének lehetőségeiről az Esterházy Alapítvány 2017. október 17-én, kedden „Innovációk és inspirációk a történelemoktatásban” címmel módszertani konferenciát tartott.

 

„Az Esterházy család története közel 500 évre tekint vissza, Magyarország egyik legmeghatározóbb kulturális és gazdasági tényezője évszázadok óta. Értékközpontú, előremutató és időtálló életfelfogásukat, szellemiségüket képviseli az alapítvány ma is. Ezért indítottuk útjára az interaktív eszközöket használó ESTÖRI kreatív történelmi vetélkedőt és ezért beszélünk ma a történelemoktatás megújításának lehetőségeiről” – mondta a résztvevőket köszöntve Ottrubay István, az alapítvány főigazgatója.

 

„Az, hogy az Esterházy Alapítvány versenye több ezer gyereket meg tudott mozgatni, azt mutatja, hogy nem arról van szó, hogy elveszett a fiatalokban az érdeklődés, hanem lehet, hogy újra kell gondolnunk, hogy mi mit tanítunk és mit akarunk tanítani.” – mondta köszöntőjében Dr. Horváth Zita, felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár.

 

Mérő László matematikus, pszichológus a kooperáció és versengés egyidejű jelenlétéről tartott előadást a módszertani konferencián. „A versengés nagyon sok esetben javíthatja a kooperációt. Kísérletek támasztják alá, hogy az ellentétes érdekek jelenléte akár javíthatja is a kooperáció minőségét.” – mondta. „Magyarországon az ellenfelet feltétlenül legyőzni való ellenségnek tekintjük. Ez baj, mert a magyar attitűdben nem jelenik meg a kooperáció.”

 

A rendezvényen gyakorló történelemtanárok mutattak be olyan modern módszereket, amelyek segítenek a gyerekek érdeklődésének felkeltésében és fenntartásában. Foki Tamás, a Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium igazgatóhelyettese kiemelte: „Az oktatás nagy kérdései közé tartozik a tehetségek, ígéretek felfedezése és a versenyzés jó eszköz erre. Az Esterházy történelemverseny során a gyerekek nem elsősorban egymás ellen versenyeznek, együttműködnek és bevonják az iskolai közösséget, a szülőket, a lakóhelyükön lévő múzeumokat és kulturális intézményeket egyaránt.”

 

A játékos, infokommunikációs eszközöket is felhasználó, kreatív feladatokkal tarkított ESTÖRI versenyen digitális címerrel és díszlettel, „hozott kincs” készítésével és werkfilmmel egyaránt készülni kellett a diákoknak. A megmérettetésen a csapatoknak komoly tudásra, nagy mértékű kreativitásra és eredeti ötletekre egyaránt szüksége volt.

 

Háttér

Az Esterházy Alapítvány kiemelten fontosnak tartja, hogy Magyarországon olyan közhasznú, ezen belül kulturális, oktatási, közismereti tevékenységet végezzen, melynek középpontjában a történelmi múlt megismerésének elősegítése, a kulturális örökség védelme, a hagyományok ápolása áll. Az ESTÖRI verseny célja, hogy a tanulók önálló ismeretszerzés, kutatás segítségével megismerjék az Esterházy család történetét, Magyarország történelmét, a korszak kultúráját és életmódját. A verseny kiemelt feladatának tekinti, hogy olyan új irányvonalat mutasson, mely teret enged a fiatalok kreativitásának.

 

Az ESTÖRI három fordulós volt, a három fős tizedikes gimnazista csapatok először online mérték össze tudásukat a kreatív történelmi versenyen. Az eddig megszokott középiskolás történelmi versenyektől eltérően több kreatív, a korosztály érdeklődéséhez igazodó feladatot kaptak a fiatalok: nem csak illusztrált esszét írtak és kvízfeladatsort oldottak meg, hanem a csapatok az Instagramon is bemutatkoztak egy-egy fotóval. A feladat érdekessége, hogy a csapattagokról a korszakhoz és a verseny 2016/2017-es témakiírásához (Az Esterházy család – egy kivételes karrier a 17. században) igazodó stílusban kellett fényképet készíteni.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alapította : Pósvári Sándor - 1973. Powered by WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. 2025©