A Lufthansa Csoport légitársaságai idén eddig mintegy 111 millió utast szállítottak járataik fedélzetén, többet, mint a tavalyi év egészében. A kapacitáskihasználtság továbbra is rekordszinten (81,4%-on) áll az idei közel egymillió járatra vetítve.
2017 októberében mintegy 12,2 millióan utaztak a Lufthansa Csoport légitársaságaival – 16,7%-kal többen, mint az előző év azonos hónapjában. A rendelkezésre álló utaskilométerek száma 11,6%-kal, az árbevétel pedig 12,1%-kal volt magasabb az előző évinél. 2016 októberéhez viszonyítva a kapacitáskihasználtság szintén nőtt: 0,4 százalékponttal, 81,4%-ra.
Az árfolyamhatással korrigált árképzési környezet az előző hat hónap trendjét folytatva októberben is kedvezően alakult.
A teherszállítási kapacitás 1%-kal, a teherszállítási kapacitás értékesítéséből származó, egy tonnakilométerre vetített árbevétel pedig 2,4%-kal volt magasabb az előző évinél. Ennek eredményeképpen a teherszállítási kapacitáskihasználtság 0,9 százalékponttal javult októberben.
Hálózati légitársaságok
A Lufthansa German Airlines, a SWISS és az Austrian Airlines hálózati légitársaságok 9 millió utast szállítottak októberben, 4,1%-kal többet, mint az egy évvel ezelőtti hasonló időszakban. Az előző évvel összehasonlítva 1,6%-kal volt magasabb a rendelkezésre álló utaskilométerek száma októberben. Az értékesítési volumen 2,7%-kal, a kapacitáskihasználtság pedig 0,8 százalékponttal 81,6%-ra emelkedett ugyanebben az időszakban.
A Lufthansa German Airlines mintegy 6,1 millió utast szállított októberben – ami 4%-kal magasabb, mint tavaly ugyanebben a hónapban. A rendelkezésre álló utaskilométerek száma 0,9%-kal, az árbevétel pedig 2,3%-kal nőtt októberben. A kapacitáskihasználtság az előző év szintjét 1,2 százalékponttal meghaladva, elérte a 81,7%-ot.
Közvetlen (point-to-point) légitársaságok
A Lufthansa Csoport közvetlen légitársaságai – az Eurowings (azon belül a Germanwings) és a Brussels Airlines – mintegy 3,2 millió utast szállítottak októberben. Ezen belül 3 millióan vették igénybe a rövid távolságú, 213 ezren pedig a hosszú távolságú járatokat. Az utasszám 75,6%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A tizedik hónap kapacitása 105,3%-kal haladta meg a 2016. októberi szintet, miközben az árbevétel 98,8%-kal, a kapacitáskihasználtság pedig 2,7 százalékponttal, 80,6%-ra emelkedett.
A rövid távolságú járatokon a közvetlen légitársaságok kapacitása 70,4%-kal, árbevétele pedig 70,8%-kal volt magasabb, mint 2016 októberében. Ennek eredményeként a kapacitáskihasználtság 0,2 százalékponttal 81,7%-ra nőtt. A hosszú távolságú járatok kihasználtsága 14,6%-kal 78,2%-ra csökkent ugyanebben a időszakban, miközben a kapacitás 291,9%-kal, az árbevétel pedig 230,3%-kal nőtt az előző évihez képest. A közvetlen légitársaságok mintegy négyszer annyi utast szállítottak a hosszú távolságú járatokon októberben, mint egy évvel korábban.
Lufthansa Csoport |
|||||
|
|
Október |
Változás 2016-hoz képest |
Január-október |
Változás 2016-hoz képest |
A Lufthansa Csoport légitársaságai összesen |
Utasok száma (1000 fő) |
12 193 |
+16,7% |
110 623 |
+17,4% |
Rendelkezésre álló utaskilométerek száma (millió) |
28 959 |
+11,6% |
273 759 |
+11,7% |
|
Értékesített utaskilométerek száma (millió) |
23 572 |
+12,1% |
222 748 |
+14,4% |
|
Kapacitáskihasználtság (%) |
81,4 |
+0,4 százalékpont |
81,4 |
+1,9 százalékpont |
|
Rendelkezésre álló áruszállítási tonnakilométerek száma (m) |
1373 |
+1,0% |
12 994 |
+2,5% |
|
Értékesített áruszállítási tonnakilométerek száma (m) |
973 |
+2,4% |
8,960 |
+7,3% |
|
Áruszállítási kapacitáskihasználtság (%) |
70,9 |
+0,9 százalékpont |
69,0 |
+3,1 százalékpont |
|
Járatok száma |
103 076 |
+11,6% |
954 739 |
+9,5% |
|
Lufthansa German Airlines |
Utasok száma (1000 fő) |
6111 |
+4,0% |
56 220 |
+4,4% |
Rendelkezésre álló utaskilométerek száma (millió) |
16 708 |
+0,9% |
159 604 |
+0,5% |
|
Értékesített utaskilométerek száma (millió) |
13 646 |
+2,3% |
130 857 |
+3,8% |
|
Kapacitáskihasználtság (%) |
81,7 |
+1,2 százalékpont |
82,0 |
+2,6 százalékpont |
|
Járatok száma |
49 032 |
-0,5% |
456 976 |
-1,8% |
|
SWISS |
Utasok száma (1000 fő) |
1730 |
+1,2% |
16 130 |
+5,4% |
Rendelkezésre álló utaskilométerek száma (millió) |
4930 |
+4,5% |
46 931 |
+5,9% |
|
Értékesített utaskilométerek száma (millió) |
4086 |
+3,8% |
38 516 |
+8,0% |
|
Kapacitáskihasználtság (%) |
82,9 |
-0,6pts, |
82,1 |
+1,6pts, |
|
Járatok száma |
14 582 |
-2,0% |
139 397 |
-3,0% |
|
Austrian Airlines |
Utasok száma (1000 fő) |
1174 |
+8,7% |
10 999 |
+13,3% |
Rendelkezésre álló utaskilométerek száma (millió) |
2246 |
+1,2% |
22 412 |
+7,5% |
|
Értékesített utaskilométerek száma (millió) |
1747 |
+2,7% |
17 349 |
+8,1% |
|
Kapacitáskihasználtság (%) |
77,8 |
+1,2 százalékpont |
77,4 |
+0,4 százalékpont |
|
Járatok száma |
13 111 |
+5,1% |
121 927 |
+5,9% |
|
Hálózati légitársaságok összesen * |
Utasok száma (1000 fő) |
8962 |
+4,1% |
82 850 |
+5,6% |
Rendelkezésre álló utaskilométerek száma (millió) |
23 852 |
+1,6% |
228 641 |
+2,2% |
|
Értékesített utaskilométerek száma (millió) |
19 454 |
+2,7% |
186 484 |
+5,0% |
|
Kapacitáskihasználtság (%) |
81,6 |
+0,8 százalékpont |
81,6 |
+2,2 százalékpont |
|
Járatok száma |
75 988 |
+0,1% |
711 207 |
-0,9% |
|
* Lufthansa German Airlines, a regionális légitársaságokat is beleértve, SWISS, az Edelweiss Airt is beleértve, Austrian Airlines |
|||||
Közvetlen légitársaságok |
Utasok száma (1000 fő) |
3231 |
+75,6% |
27,774 |
+75,8% |
Rendelkezésre álló utaskilométerek száma (millió) |
5108 |
+105,3% |
45,118 |
+111,3% |
|
Értékesített utaskilométerek száma (millió) |
4118 |
+98,8% |
36,264 |
+111,4% |
|
Kapacitáskihasználtság (%) |
80,6 |
-2,7 százalékpont |
80,4 |
+0.0 százalékpont |
|
Járatok száma |
26 261 |
+68,5% |
235,740 |
+61,3% |
|
* Az Eurowings és a Brussels Airlines légitársaságokat is beleértve |
|||||
További hivatkozások |
|||||
Árképzési környezet |
Pozitív (árfolyamhatással korrigálva) |
||||
Megjegyzés |
|||||
Következő befektetői információ |
2017. december 9. |
Hálózati légitársaságok és teherszállítás* |
|||||
Régiónként |
|
Október |
Változás 2016-hoz képest |
Január-október |
Változás 2016-hoz képest |
Európa |
Utasok száma (1000 fő) |
6948 |
+4,2% |
63 354 |
+5,6% |
Rendelkezésre álló utaskilométerek száma (millió) |
7069 |
+2,6% |
65 965 |
+3,1% |
|
Értékesített utaskilométerek száma (millió) |
5526 |
+3,3% |
50 836 |
+5,7% |
|
Kapacitáskihasználtság (%) |
78,2 |
+0,6 százalékpont |
77,1 |
+1,9 százalékpont |
|
Rendelkezésre álló áruszállítási tonnakilométerek száma (m) |
66 |
-7,4% |
606 |
-6,0% |
|
Értékesített áruszállítási tonnakilométerek száma (m) |
33 |
-3,5% |
306 |
-1,2% |
|
Áruszállítási kapacitáskihasználtság (%) |
49,7 |
+2,0 százalékpont |
50,5 |
+2,4 százalékpont |
|
Észak- és Dél-Amerika |
Utasok száma (1000 fő) |
1002 |
+1,3% |
9645 |
+2,7% |
Rendelkezésre álló utaskilométerek száma (millió) |
9008 |
+1,7% |
87 706 |
+1,2% |
|
Értékesített utaskilométerek száma (millió) |
7558 |
+1,3% |
73 114 |
+3,1% |
|
Kapacitáskihasználtság (%) |
83,9 |
-0,3 százalékpont |
83,4 |
+1,5 százalékpont |
|
Rendelkezésre álló áruszállítási tonnakilométerek száma (m) |
628 |
+1,0% |
5923 |
+1,9% |
|
Értékesített áruszállítási tonnakilométerek száma (m) |
426 |
+4,3% |
3875 |
+7,8% |
|
Áruszállítási kapacitáskihasználtság (%) |
67,9 |
+2,1 százalékpont |
65,4 |
+3,5 százalékpont |
|
Ázsia/Csendes-óceáni térség |
Utasok száma (1000 fő) |
585 |
+1,9% |
5781 |
+4,9% |
Rendelkezésre álló utaskilométerek száma (millió) |
5691 |
-1,6% |
54 754 |
+0,3% |
|
Értékesített utaskilométerek száma (millió) |
4718 |
+0,9% |
46 572 |
+4,7% |
|
Kapacitáskihasználtság (%) |
82,9 |
+2,1 százalékpont |
85,1 |
+3,6 százalékpont |
|
Rendelkezésre álló áruszállítási tonnakilométerek száma (m) |
556 |
+2,2% |
5245 |
+4,3% |
|
Értékesített áruszállítási tonnakilométerek száma (m) |
440 |
+0,5% |
4107 |
+7,9% |
|
Áruszállítási kapacitáskihasználtság (%) |
79,2 |
-1,4 százalékpont |
78,3 |
+2,6 százalékpont |
|
Közel-Kelet/ |
Utasok száma (1000 fő) |
426 |
+14,3% |
4070 |
+14,3% |
Rendelkezésre álló utaskilométerek száma (millió) |
2083 |
+8,0% |
20 217 |
+9,3% |
|
Értékesített utaskilométerek száma (millió) |
1652 |
+12,9% |
15,963 |
+12,9% |
|
Kapacitáskihasználtság (%) |
79,3 |
+3,4 százalékpont |
79,0 |
+2,6 százalékpont |
|
Rendelkezésre álló áruszállítási tonnakilométerek száma (m) |
124 |
+0,7% |
1218 |
+2,4% |
|
Értékesített áruszállítási tonnakilométerek száma (m) |
74 |
+6,6% |
669 |
+5,9% |
|
Áruszállítási kapacitáskihasználtság (%) |
60,1 |
+3,3 pont |
55 |
+1,8 pont |
|
* Lufthansa German Airlines, a regionális légitársaságokat is beleértve, SWISS, az Edelweiss Airt is beleértve, Austrian Airlines, Lufthansa Cargo |
|||||
Közvetlen légitársaságok* |
|||||
|
|
Október |
Változás 2016-hoz képest |
Január-október |
Változás 2016-hoz képest |
Rövid távolságú |
Utasok száma (1000 fő) |
3019 |
+68,8% |
25 662 |
+67,4% |
Rendelkezésre álló utaskilométerek száma (millió) |
3571 |
+70,4% |
30 602 |
+71,0% |
|
Értékesített utaskilométerek száma (millió) |
2916 |
+70,8% |
24 290 |
+73,8% |
|
Kapacitáskihasználtság (%) |
81,7 |
+0,2 pont |
79,4 |
+1,3 pont |
|
Hosszú távolságú |
Utasok száma (1000 fő) |
213 |
+304,9% |
2111 |
+349,3% |
Rendelkezésre álló utaskilométerek száma (millió) |
1537 |
+291,9% |
14 516 |
+320,2% |
|
Értékesített utaskilométerek száma (millió) |
1202 |
+230,3% |
11 973 |
+276,9% |
|
Kapacitáskihasználtság (%) |
78,2 |
-14,6 pont |
82,5 |
-9,5 pont |
|
* Az Eurowings és a Brussels Airlines légitársaságokat is beleértve |