index_54.jpgA Lufthansa Csoport légitársaságai idén eddig mintegy 111 millió utast szállítottak járataik fedélzetén, többet, mint a tavalyi év egészében. A kapacitáskihasználtság továbbra is rekordszinten (81,4%-on) áll az idei közel egymillió járatra vetítve.

 

2017 októberében mintegy 12,2 millióan utaztak a Lufthansa Csoport légitársaságaival – 16,7%-kal többen, mint az előző év azonos hónapjában. A rendelkezésre álló utaskilométerek száma 11,6%-kal, az árbevétel pedig 12,1%-kal volt magasabb az előző évinél. 2016 októberéhez viszonyítva a kapacitáskihasználtság szintén nőtt: 0,4 százalékponttal, 81,4%-ra.

 

Az árfolyamhatással korrigált árképzési környezet az előző hat hónap trendjét folytatva októberben is kedvezően alakult.

 

A teherszállítási kapacitás 1%-kal, a teherszállítási kapacitás értékesítéséből származó, egy tonnakilométerre vetített árbevétel pedig 2,4%-kal volt magasabb az előző évinél. Ennek eredményeképpen a teherszállítási kapacitáskihasználtság 0,9 százalékponttal javult októberben.

 

Hálózati légitársaságok

A Lufthansa German Airlines, a SWISS és az Austrian Airlines hálózati légitársaságok 9 millió utast szállítottak októberben, 4,1%-kal többet, mint az egy évvel ezelőtti hasonló időszakban. Az előző évvel összehasonlítva 1,6%-kal volt magasabb a rendelkezésre álló utaskilométerek száma októberben. Az értékesítési volumen 2,7%-kal, a kapacitáskihasználtság pedig 0,8 százalékponttal 81,6%-ra emelkedett ugyanebben az időszakban.

 

A Lufthansa German Airlines mintegy 6,1 millió utast szállított októberben – ami 4%-kal magasabb, mint tavaly ugyanebben a hónapban. A rendelkezésre álló utaskilométerek száma 0,9%-kal, az árbevétel pedig 2,3%-kal nőtt októberben. A kapacitáskihasználtság az előző év szintjét 1,2 százalékponttal meghaladva, elérte a 81,7%-ot.

 

Közvetlen (point-to-point) légitársaságok

A Lufthansa Csoport közvetlen légitársaságai – az Eurowings (azon belül a Germanwings) és a Brussels Airlines – mintegy 3,2 millió utast szállítottak októberben. Ezen belül 3 millióan vették igénybe a rövid távolságú, 213 ezren pedig a hosszú távolságú járatokat. Az utasszám 75,6%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A tizedik hónap kapacitása 105,3%-kal haladta meg a 2016. októberi szintet, miközben az árbevétel 98,8%-kal, a kapacitáskihasználtság pedig 2,7 százalékponttal, 80,6%-ra emelkedett.

 

A rövid távolságú járatokon a közvetlen légitársaságok kapacitása 70,4%-kal, árbevétele pedig 70,8%-kal volt magasabb, mint 2016 októberében. Ennek eredményeként a kapacitáskihasználtság 0,2 százalékponttal 81,7%-ra nőtt. A hosszú távolságú járatok kihasználtsága 14,6%-kal 78,2%-ra csökkent ugyanebben a időszakban, miközben a kapacitás 291,9%-kal, az árbevétel pedig 230,3%-kal nőtt az előző évihez képest. A közvetlen légitársaságok mintegy négyszer annyi utast szállítottak a hosszú távolságú járatokon októberben, mint egy évvel korábban.

 

 

Lufthansa Csoport

 

 

Október

Változás 2016-hoz képest

Január-október

Változás 2016-hoz képest

A Lufthansa Csoport légitársaságai összesen

Utasok száma (1000 fő)

12 193

+16,7%

110 623

+17,4%

Rendelkezésre álló utaskilométerek száma (millió)

28 959

+11,6%

273 759

+11,7%

Értékesített utaskilométerek száma (millió)

23 572

+12,1%

222 748

+14,4%

Kapacitáskihasználtság (%)

81,4

+0,4 százalékpont

81,4

+1,9 százalékpont

Rendelkezésre álló áruszállítási tonnakilométerek száma (m)

1373

+1,0%

12 994

+2,5%

Értékesített áruszállítási tonnakilométerek száma (m)

973

+2,4%

8,960

+7,3%

Áruszállítási kapacitáskihasználtság (%)

70,9

+0,9 százalékpont

69,0

+3,1 százalékpont

Járatok száma

103 076

+11,6%

954 739

+9,5%

Lufthansa German Airlines

Utasok száma (1000 fő)

6111

+4,0%

56 220

+4,4%

Rendelkezésre álló utaskilométerek száma (millió)

16 708

+0,9%

159 604

+0,5%

Értékesített utaskilométerek száma (millió)

13 646

+2,3%

130 857

+3,8%

Kapacitáskihasználtság (%)

81,7

+1,2 százalékpont

82,0

+2,6 százalékpont

Járatok száma

49 032

-0,5%

456 976

-1,8%

SWISS

Utasok száma (1000 fő)

1730

+1,2%

16 130

+5,4%

Rendelkezésre álló utaskilométerek száma (millió)

4930

+4,5%

46 931

+5,9%

Értékesített utaskilométerek száma (millió)

4086

+3,8%

38 516

+8,0%

Kapacitáskihasználtság (%)

82,9

-0,6pts,

82,1

+1,6pts,

Járatok száma

14 582

-2,0%

139 397

-3,0%

Austrian Airlines

Utasok száma (1000 fő)

1174

+8,7%

10 999

+13,3%

Rendelkezésre álló utaskilométerek száma (millió)

2246

+1,2%

22 412

+7,5%

Értékesített utaskilométerek száma (millió)

1747

+2,7%

17 349

+8,1%

Kapacitáskihasználtság (%)

77,8

+1,2 százalékpont

77,4

+0,4 százalékpont

Járatok száma

13 111

+5,1%

121 927

+5,9%

Hálózati légitársaságok összesen *

Utasok száma (1000 fő)

8962

+4,1%

82 850

+5,6%

Rendelkezésre álló utaskilométerek száma (millió)

23 852

+1,6%

228 641

+2,2%

Értékesített utaskilométerek száma (millió)

19 454

+2,7%

186 484

+5,0%

Kapacitáskihasználtság (%)

81,6

+0,8 százalékpont

81,6

+2,2 százalékpont

Járatok száma

75 988

+0,1%

711 207

-0,9%

* Lufthansa German Airlines, a regionális légitársaságokat is beleértve, SWISS, az Edelweiss Airt is beleértve, Austrian Airlines

Közvetlen légitársaságok
összesen*

Utasok száma (1000 fő)

3231

+75,6%

27,774

+75,8%

Rendelkezésre álló utaskilométerek száma (millió)

5108

+105,3%

45,118

+111,3%

Értékesített utaskilométerek száma (millió)

4118

+98,8%

36,264

+111,4%

Kapacitáskihasználtság (%)

80,6

-2,7 százalékpont

80,4

+0.0 százalékpont

Járatok száma

26 261

+68,5%

235,740

+61,3%

* Az Eurowings és a Brussels Airlines légitársaságokat is beleértve

További hivatkozások

Árképzési környezet

Pozitív (árfolyamhatással korrigálva)

Megjegyzés

Következő befektetői információ

2017. december 9.

 

Hálózati légitársaságok és teherszállítás*

Régiónként

 

Október

Változás 2016-hoz képest

Január-október

Változás 2016-hoz képest

Európa

Utasok száma (1000 fő)

6948

+4,2%

63 354

+5,6%

Rendelkezésre álló utaskilométerek száma (millió)

7069

+2,6%

65 965

+3,1%

Értékesített utaskilométerek száma (millió)

5526

+3,3%

50 836

+5,7%

Kapacitáskihasználtság (%)

78,2

+0,6 százalékpont

77,1

+1,9 százalékpont

Rendelkezésre álló áruszállítási tonnakilométerek száma (m)

66

-7,4%

606

-6,0%

Értékesített áruszállítási tonnakilométerek száma (m)

33

-3,5%

306

-1,2%

Áruszállítási kapacitáskihasználtság (%)

49,7

+2,0 százalékpont

50,5

+2,4 százalékpont

Észak- és Dél-Amerika

Utasok száma (1000 fő)

1002

+1,3%

9645

+2,7%

Rendelkezésre álló utaskilométerek száma (millió)

9008

+1,7%

87 706

+1,2%

Értékesített utaskilométerek száma (millió)

7558

+1,3%

73 114

+3,1%

Kapacitáskihasználtság (%)

83,9

-0,3 százalékpont

83,4

+1,5 százalékpont

Rendelkezésre álló áruszállítási tonnakilométerek száma (m)

628

+1,0%

5923

+1,9%

Értékesített áruszállítási tonnakilométerek száma (m)

426

+4,3%

3875

+7,8%

Áruszállítási kapacitáskihasználtság (%)

67,9

+2,1 százalékpont

65,4

+3,5 százalékpont

Ázsia/Csendes-óceáni térség

Utasok száma (1000 fő)

585

+1,9%

5781

+4,9%

Rendelkezésre álló utaskilométerek száma (millió)

5691

-1,6%

54 754

+0,3%

Értékesített utaskilométerek száma (millió)

4718

+0,9%

46 572

+4,7%

Kapacitáskihasználtság (%)

82,9

+2,1 százalékpont

85,1

+3,6 százalékpont

Rendelkezésre álló áruszállítási tonnakilométerek száma (m)

556

+2,2%

5245

+4,3%

Értékesített áruszállítási tonnakilométerek száma (m)

440

+0,5%

4107

+7,9%

Áruszállítási kapacitáskihasználtság (%)

79,2

-1,4 százalékpont

78,3

+2,6 százalékpont

Közel-Kelet/
Afrika

Utasok száma (1000 fő)

426

+14,3%

4070

+14,3%

Rendelkezésre álló utaskilométerek száma (millió)

2083

+8,0%

20 217

+9,3%

Értékesített utaskilométerek száma (millió)

1652

+12,9%

15,963

+12,9%

Kapacitáskihasználtság (%)

79,3

+3,4 százalékpont

79,0

+2,6 százalékpont

Rendelkezésre álló áruszállítási tonnakilométerek száma (m)

124

+0,7%

1218

+2,4%

Értékesített áruszállítási tonnakilométerek száma (m)

74

+6,6%

669

+5,9%

Áruszállítási kapacitáskihasználtság (%)

60,1

+3,3 pont

55

+1,8 pont

* Lufthansa German Airlines, a regionális légitársaságokat is beleértve, SWISS, az Edelweiss Airt is beleértve, Austrian Airlines, Lufthansa Cargo

Közvetlen légitársaságok*

 

 

Október

Változás 2016-hoz képest

Január-október

Változás 2016-hoz képest

Rövid távolságú

Utasok száma (1000 fő)

3019

+68,8%

25 662

+67,4%

Rendelkezésre álló utaskilométerek száma (millió)

3571

+70,4%

30 602

+71,0%

Értékesített utaskilométerek száma (millió)

2916

+70,8%

24 290

+73,8%

Kapacitáskihasználtság (%)

81,7

+0,2 pont

79,4

+1,3 pont

Hosszú távolságú

Utasok száma (1000 fő)

213

+304,9%

2111

+349,3%

Rendelkezésre álló utaskilométerek száma (millió)

1537

+291,9%

14 516

+320,2%

Értékesített utaskilométerek száma (millió)

1202

+230,3%

11 973

+276,9%

Kapacitáskihasználtság (%)

78,2

-14,6 pont

82,5

-9,5 pont

* Az Eurowings és a Brussels Airlines légitársaságokat is beleértve

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük