Rejtő Jenő: Kávéház A Sivatag Szélén

Egy ember, akinek írásai messzi tájakra visznek, és a magyar irodalom száműzöttje, mert a szórakoztatás egy olyan szegmensén lépegetett, mely nem számított "értéknek"; egy ember, kinek élete csupa kérdőjel, és sorsa olyan kalandos, mint az általa írt történetek; egy ember, akit minden magyar ismer, holott nem tanítják az iskolákban. Egy ember, kinek neve Rejtő Jenő.

Mielőtt bármit is mondanék, illetve írnék Rejtő Jenőről, elmesélem egyik szokásomat. Szóval, ha először járok valakinek a lakásában, egy idő után a könyvespolc előtt kötök ki, és kissé félrebillentett fejjel olvasgatom az egymás mellé rakott könyvek gerincére nyomtatott betűket. Írók, és műveik címeit. Nem azért olvasom őket, mert izgat a könyvek gazdájának személyisége; ezt meghagyom az agyturkászoknak. Egyszerűen csak érdekel, hogy egy háztartásban milyen könyveket olvasnak, mely témák, illetve stílusirányzatok késztetik az embert olvasásra. És minduntalan, ahány könyvespolcot végigszánt kíváncsi tekintetem, szinte mindig találkozom Rejtő Jenő könyveivel. Ott pihennek a könyvespolcokon, mint kiszárított virágok, telve színekkel és a benne lakozó, zanzásított élettel.

Ahogy bevezetőmet kezdtem: egy ember, akinek írásai messzi tájakra visznek. De ki is volt igazából Rejtő Jenő, akit a magyar "ponyvairodalom" királyként emlegetnek? Egyáltalán illendő egy olyan termékeny íróról ilyen jelzőket mondani, akit a ma embere is szívesen olvas, és az úgynevezett "értelmiségi" sem vet meg, bár irodalmi körökben ma is olyan számkivetett, mint azok a legendás Rejtő figurák? Mi magyarok, talán hibát követünk el azzal, hogy polcainkon ott zörögnek az író regényeinek klasszikus csontjai, közben meg az irodalom hivatalosan még csak meg sem említi a nevét.

Mi igaz a legendából, mely Rejtő Jenő életéhez kötődik? Kérdések, és válaszok, melyek próbálnak képet, hangulatot formálni egy íróról, kinek népszerűsége vetekszik Jókai Móréval. Egy ember, kinek munkásságára rányomták a bélyeget, hogy olcsó ponyva, kabaré figurák bábmestere, és az irodalom egy alsóbb rétegének "kulcstalan" figurája. Vajon nekik van igazuk? Vajon Rejtő írásai nem ütik meg a mércét Karinthy intellektuális írásaival szemben? Ne feledjük, hogy ők ketten jó barátok voltak, és ez a barátság nem feltétlenül merült ki a színpadi bohózatok világában.

1905. március 29-én született Budapesten, Reich Jenő néven, de később a magyarosítás örvényében Rejtőre változtatta át. A gyermekévek a budapesti körfolyosós házban teltek, és a sovány, alacsony Jenő már ekkor mozgékony, eleven, amihez egyfajta művészi identitás is párosult. A tinédzser évek a boksz jegyében teltek el, ekkor alakja hirtelen megnyúlt, és Rejtő titokban több edzőterembe is ellátogatott. Később színészetet tanult Rákosi Szidi színtanodájában, de nem volt túl kiemelkedő tehetség, és belátta, hogy soha nem lesz belőle jó színész.

Ezután következik az a bizonyos két év, ami megteremti Rejtő körül a mítoszt, illetve a mítosznak egy kávéháziasított verzióját. Az író felhagyva a színészkedéssel két éven át végigcsavarogta Európát, sőt járt Észak-Afrikában is. Mindenkit érdekel, hogy vajon valóban volt-e légionista, vagy ez is csak képzeletének műve, mint annyi minden. Ma már számos életrajz tényként kezeli Rejtő légiós múltját, ami nem volt túl hosszú, de az ott szerzett tapasztalatok aztán egy életre elegendővé váltak számos légiós könyv megírására, úgy, mint azok az élmények is, melyek Fülig Jimmy és Vanek úr történeteiben is szerepelnek. Az író csak halott ember nem volt ez alatt a két év alatt, amúgy csinált mindent, amit egy csavargó a megélhetésért tesz: volt házaló, hajókon szenet lapátolt, kábelt fektetett, cementgyárban dolgozott, cukorkát árult kávéházakban. Többször letartóztatták csavargásért. Rövid ideig beállt a légióba, de orvosi igazolással gyorsan szabadult, azután folytatódott vándorlása 1930-ig, amikor is visszatért Budapestre.

Először operettekhez írt librettókat, közben felfedezte magának a kabaré világa, és humoros jeleneteket írt, melyek hamar ismertté váltak a harmincas évek pesti világában. Rejtő idegbetegsége ellenére rengeteget dolgozott, és minden honoráriumát szinte azonnal elkártyázta. Az akkori pesti élet színes felszíne alatt már kezdett kibontakozni az egyre terjedő fasizmus, és ez sem tett jót Rejtő idegállapotának.

A két világháború között rendkívül népszerűek voltak a detektívregények, ám a légiós könyvek fénykora is ekkorra datálható, és az olvasóközönség éhsége a francia gyarmati hadsereg történetei iránt kiapadhatatlannak tűnt. A Nova kiadó ilyen jellegű könyvek közre bocsátásával foglalkozott, és Rejtő P. Howard néven egymás után írta légiós könyveit, melyek rövid idő alatt nagyon népszerűek lettek. A P. Howard névre azért volt szükség, mert a magyar olvasók szívesebben olvastak külföldi szerzőktől; sajnos ez a "jó" szokás a mai napig életben van.

Rejtő Jenő egyaránt otthonosan mozgott a színház és kalandregények világában. Humora mélyen jövő cinizmusból, és az ember gyengeségéből táplálkozott. A Nova kiadó rávette, hogy írjon vadnyugati történeteket is, és Gibson Lavery álnéven öt regényt ír, de igazán a légós történetei, és Piszkos Fred halhatatlan figurája teszi őt magát is halhatatlanná. Számos színpadi mű, könyv, egyfelvonásosok, kabaréjelentek: Rejtő termékeny, és Nádassy Lászlóval közösen e korszak meghatározó alakjai.

Igazi kávéházi ember volt, szinte minden idejét ott töltötte, és regényei, különböző írásai a feketekávé, és a cigarettafüst által teremtett légkörben születtek. A harmincas, pezsgő pesti élet különféle történeteket mesél Rejtő életéről. Volt úgy, hogy oldalakkal fizetett a reggelijéért; a kapott oldalakkal pedig a pincér rohant a kiadóhoz, hogy beváltsa azokat pengőre. Ha pénz kellett, leült egy kávé mellé, megírt egy bohózatot, amit a színház egyik embere, aki ott állt mellette, már vitt is a rendezőhöz. Soronként fizetett neki a kiadója, egy fekte kávé "árfolyama" három-négy sor volt, de volt rá példa, hogy a szabójának is oldalakkal fizetett.

A megfeszített tempó, amit diktált nem tett jót az idegrendszerének, és a munkáinak sem. Egyre silányabb oldalak kerültek ki a kezei közül, a kiadójával, pont evégett megromlott a viszonya. Tény, hogy Rejtő nem mindig sziporkázott; voltak olyan fejezetek, amit kiadója többször is visszaküldött javításra, aztán meg egyszerűen törölte. Az ideggyenge Rejtőnek ez persze rosszul esett, többször kifakadt, de dolgozott tovább, nem kímélve magát.

Aztán egy 1942-ben megjelenő cikk eldöntötte sorsát: rosszindulatú zsidózás, és tehetségének és életének kalandos mivoltát megkérdőjelező írás látott napvilágot az egyik "reprezentatív" újságban. Nem sokkal később munkaszolgálatba hívták, és a kíméletlen körülmények következtében, 1943. január 1-én meghal.

Hogy ki volt igazából Rejtő Jenő? P. Howard? Gibson Lavery? A színházi élet egyik legkeresettebb szerzője? Tálán nem is fontos a válasz. A lényeg – és lehet, hogy a válasz is – bennünk van, olvasókban, hiszen azáltal, hogy szinte minden polcon ott pihen néhány Rejtő könyv, életben tartjuk, ha nem is tudatosan, egy ember munkájának lenyomatát, és azt hiszem, ez a legfontosabb. Amíg nevetünk, vagy borzongunk, addig nincsen baj. Amíg a humorban ott leselkedik a halál és a szenvedés folyamatossága, addig az ember is képes mérlegelni, és a Rejtő könyvek többségében ez a fajta készség felfedezhető. Gondoljunk csak a Csontbrigád című könyvére, ami előrevetíti a lágerek szörnyűségeit. Vagy azokra az embertelen körülményekre, melyet egy légiósnak el kellett viselnie. Ha elolvasunk egy ilyen könyvet, nevetünk, de közben elgondolkozunk azon, hogy mennyire erős és alattomos tud lenni az ember. Az író tájleírása, és az embert mozgató ösztönök sokszor irodalmi szinten jelennek meg könyveiben. Úgy vélem, ettől is olyan népszerűek a mai napig, persze a humor mindenek felett áll.

Rejtő Jenő generációk kedvelt olvasmányélményeinek forrása. Kevés olyan embert találni ma Magyarországon, aki, ha már kezébe vett néhány könyvet, ne lenne közte egy jó P. Howard, mondjuk A Láthatatlan Légió, vagy Piszkos Fred, a kapitány. Egyszer beszélgettem valakivel, aki könyvet csak az iskolában vett a kezébe, mert az ugye kötelező volt. "Annak a fickónak a könyveit azért mind elolvastam. Azokat a légiósokat, meg a Piszkos Fredet. Na azok nagyon tetszettek." – tette hozzá. Én meg magamban csak annyit mondtam – nekem is.