2024.december.22. vasárnap.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Biztosítsd gyermekeid jövőjét – A legnépszerűbb megtakarítási formák családoknak

6 perc olvasás
Amikor gyermeket vállalunk, akkor fontos tudatosan észben tartanunk, hogy az utódaink jóléte jó pár évig tőlünk fog függeni.
pexels oleksandr p 12955547

Amikor gyermeket vállalunk, akkor fontos tudatosan észben tartanunk, hogy az utódaink jóléte jó pár évig tőlünk fog függeni. Ha pedig nem adunk neki a nagybetűs ÉLETHEZ egy kis kezdőlökést, akkor még nehezebb lesz elindulnia kiépíteni a saját életét. Manapság ez különösen igaz. Sokféle ok van arra, miért vált sokkal fontosabbá az ilyen jellegű megtakarítás, és miért éri meg nem csak a gyermekünknek, de az egész családunknak félretenni.

 

Igenis kell, hogy félretegyünk a gyermekeink számára

Az a helyzet, hogy ma már szinte felelőtlenségnek számít úgy gyermeket vállalni, hogy nem teszünk a felnőttkorára félre. Néhány évtizede alapvetőnek számított, hogy a kirepülő gyermekeknek segített az egész család például saját házat építeni. Ez volt a kaláka fogalma. Az is teljesen alapvető volt, hogy például a családi vállalkozást, mesterséget a gyermekek vitték tovább. Tehát stabil megélhetést tudtak biztosítani később is a családi foglalkozásokban. A városban dolgozóknál is volt egyfajta stabil folyamat. Sok esetben ahol az édesapa dolgozott, azt a fia könnyedén át tudta venni, sőt az adott munkahelyen örömmel fogadták az utódokat. Manapság viszont ez az egész, egyébként jól működő rendszer teljesen megszakadt. Az összetartó családi és rokoni szálak helyett főleg mikrocsaládok a jellemzőek. Ezeken belül semmiféle önmagától értetődő támogató értéket nem tud megtakarítás nélkül továbbadni a család. A munkahelyen már szinte egyáltalán nincs stabilitás. Megszűnt az egymunkahelyes lét, hiszen a túlkínálat, na meg a mobilitás miatt már nem szükséges egyetlen munkavállalóra fókuszálnia a cégeknek. Emiatt szó szerint úgy váltogathatják a cégek a dolgozókat, ahogyan kedvük tartja. Ezért egy fiatalnak az iskola után kifejezetten kihívás munkát keresni, főleg ha vidéken él. A munkák jelentős része mára a nagyvárosokra szűkült. Ide viszont valahogy egy pályakezdő, például vidéki fiatalnak el kell jutnia, már csak amiatt is, hogy egyáltalán munkát kereshessen. Ezt ma már a szülők nélkül nagyon nehezen tudja kivitelezni egy fiatal. Gondoljunk csak bele. Egy vidéken lakó család kirepülő csemetéje, amennyiben nem kap megtakarítást, pontosan nulla forinttal kell elérje azt, hogy például egyáltalán Budapestre tudjon költözni. Amennyiben nem talál munkát vidéken, nincs esélye arra, hogy saját magának teremtse meg a pénzt egy budapesti munkakereséshez. Ebből is jól látható, hogy ha a szülők anyagilag nem tudják támogatni az első lépéseket, akkor jelentősen lecsökken arra az esély, hogy a gyermekünk megfelelő anyagi körülményeket teremthessen.

 

Adj neki jövőt! Avagy megtakarítások gyermekeink részére

A gyermekünk számára megkezdett megtakarítás elmulasztására csak igen kevés kifogás akad. Egy babakötvényt például már havi ötezer forintos befizetéssel is bármelyik család elindíthat, ráadásul még az állam is utal hozzá. Sőt, akkor is 121 000 forintot kap a gyermekünk, ha semmit nem fizettünk be a babakötvénybe. Viszont ha befizetjük a minimumot, a babakötény a gyermek 19. éves kora elejére egy stabil pályakezdéshez szükséges anyagi alapot biztosít. Egy olyan alapot, amiből már tudja finanszírozni az első albérletét, amikor még épp munkát keres vidékiként a nagyvárosban. Egy olyan alapot, amivel szerencsét próbálhat, sőt, akár még vállalkozást is indíthat. Ennek az alapnak a megléte sokkal fontosabb, mint bármilyen Xbox vagy menő okostelefon megléte. A kirepülő csemeténknek biztosított anyagi alap szó szerint életmentő lehet ma már számára. Lehetőség pedig erre számtalan akad, nem csak a babakötény. Például a biztosítások között is sokféle gyermekmegtakarítás létezik, amelyek költsége ugyan magasabb, de sokkal több a hozama is. Ezen kívül a bankok is kínálnak olyan számlacsomagokat, amely megtakarítási számlákhoz, sokféle kamatozó csomag és rugalmas feltételek tartoznak. Viszont ha nem szeretnénk belemenni a különféle konstrukciókba, még akkor is szinte ezerféle lehetőség van arra, hogy félretegyünk a csemeténk számára. Egy egyszerű takarékszámla is bőven elég ahhoz, hogy megalapozzuk a gyermekünk jövőjét, amit ha elmulasztunk, akkor nagyon megnehezítjük az utódaink pályakezdését. Amennyiben felelős szülők vagyunk, akkor nem halasztjuk el a megtakarítást. Kérdésed van? Még több gyermek megtakarítási ötletért kattints IDE!

 

Gyarapítsd a családi kasszát is: takaríts meg az egész családnak

Megtakarítani nem csak a gyermekünk számára, hanem az egész család számára megéri. Ezért ha a CSOK felvételén gondolkozol, mindenképpen olvass tovább. Az állam által indított CSOK, azaz családi otthonteremtési kedvezmény sokaknak nyújt lehetőséget arra, hogy megfelelő otthont teremthessen a családjának. A CSOK azonban nem csak egy szimpla hitel, hanem annál jóval összetettebb, amit tulajdonképpen egyfajta családi befektetésnek is felfoghatunk. Egy szép otthon ugyanis mindig jó befektetés, amit a legrosszabb esetben még mindig el lehet adni, gyakran sokkal jobb áron, mint amennyibe került. A CSOK pedig lehetőséget nyújt arra, hogy vissza nem térítendő támogatásként olcsóbban vásárolhassunk, felújíthassunk vagy bővíthessünk egy ingatlant. Azonban megfelelő megtakarítást nem csak az állam által kibocsájtott lehetőségeknél találunk egy család számára. A biztosítok különféle megtakarítási lehetőségeket kínálnak, amelyeket a család céljaira is igényelhetünk. Például kifejezetten köthetünk olyan életbiztosítást, amely egyben megtakarítási szolgáltatásként is működik. A hozamokból kivehetjük, amennyit szeretnénk, és ami természetesen a szerződésben meghatározott és például elkölthetjük egy családi nyaralásra, vagy lecserélhetjük az autót. Rajtunk múlik, hogy a családunkkal együtt milyen célokat tűzünk ki egy megtakarítással. Ugyanakkor gondolkodhatunk más alternatívákban is. Lekötött betétekben, vagy betéti számlákban többek között. A lehetőségek tehát végtelenek, ha a gyermekünk vagy a családunk jövőjéről van szó. Sok esetben rendkívül minimális befektetéssel fenntarthatóak ezek a megtakarítások, ezért mindenképp érdemes belevágni, ha szeretnénk magunkat biztosítani anyagilag a jövőben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alapította : Pósvári Sándor - 1973. Powered by WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. 2025©