PastPay 12 millió dollár és a B2B BNPL: csodafegyver vagy időzített bomba?

Teljesen más az, amikor a piac rászalad az újra, és megint más, amikor valaki rászalad az újnak látszó jégre. A különbség? Egy északi-sarki kamionos szavaival élve: „az olvadás előtt elér-e a rakomány, vagy elnyeli a tó a kamiont a sofőrrel együtt”. És ha a sofőrben épp 12 millió euró önbizalom és két befektetési pitch lapul, az sem menti meg a jégtől, ha az recseg.

Most két magyar fiatalember olyan B2B BNPL nadrágot húzott magára, amit mások már nemcsak kihordtak, de ki is térdeltek – ők viszont ezt az elnyűtt szabást új varrásnak titulálva 5 milliárd forintos üzletként mutatják be a világnak. És hogy mi adja az új lendületet? Nos, a jeget „érzik”, állításuk szerint. Olyan fintech-szaglásuk van, ami előre jelzi, mikor reped a piac, így majd ők biztosan nem szakadnak be alatta. Aztán majd meglátjuk, kit visz magával a rakomány.

Ötletük a BNPL (Buy Now, Pay Later) modell egy olyan pénzügyi szolgáltatás, amelynek lényege, hogy a vásárlók megvehetik a kívánt terméket vagy szolgáltatást azonnal, de a teljes árat később, általában részletekben fizethetik ki. Olyan fizetési megoldás, amely a hagyományos hitelkártyák alternatívájaként jelent meg és egyre népszerűbb, különösen az online kereskedelemben.

BNPL vállalatoknak: az új(ra csomagolt) ötlet

A PastPay nemrég 12 millió eurós befektetést vonzott be, hogy terjeszkedjen a B2B “Buy Now, Pay Later” (BNPL) finanszírozási modelljével (Index – Gazdaság – Két magyar srác így csinált a semmiből 5 milliárd forintos üzletet). A BNPL lényege vállalati környezetben is ugyanaz, mint a lakosságinál: a vásárló (jelen esetben egy cég) azonnal megkapja az árut vagy szolgáltatást, de fizetni csak később kell. Mindeközben az eladó azonnal megkapja a pénzét egy közvetítőtől – jelen esetben a PastPay-től. Az ötletet fintech innovációként tálalják, bár maguk az alapítók is elismerik, hogy nem találták fel a spanyolviaszt: már az ókori Rómában is létezett halasztott fizetés, ők csak egy klasszikus modellt csomagoltak újra digitális köntösben (Index – Gazdaság – Két magyar srác így csinált a semmiből 5 milliárd forintos üzletet). Más szóval a PastPay azt ígéri, hogy a XXI. századi technológia segítségével zökkenőmentessé tesz egy olyan régi pénzügyi folyamatot, mint a halasztott fizetés – miközben azért remélik, hogy a történelem adósságbuktató csapdáit elkerülik.

Hogyan működik a PastPay modellje?

A PastPay modelljében három szereplő van: a vevő cég, az eladó cég és a PastPay mint finanszírozó köztes szereplő. Laikusan fogalmazva a PastPay előre kifizeti az eladót, a vevő pedig később egyenlíti ki a számlát a PastPay felé. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a vevőt közvetlenül nem terheli költség a halasztásért (jellemzően kamatmentes hitelt élvez a türelmi idő alatt), a kereskedőtől viszont tranzakciós díjat von le a PastPay (Index – Gazdaság – Két magyar srác így csinált a semmiből 5 milliárd forintos üzletet). Ez a díj, illetve a pénz időértéke adja a közvetítő nyereségét – az alapítók szerint „az üzleti modell alapja az a különbség, amelyet a cég a vevő és a kereskedő közötti összegből nyer” (Index – Gazdaság – Két magyar srác így csinált a semmiből 5 milliárd forintos üzletet). Magyarán: a PastPay azonnal kifizeti az eladónak a számla összegét, a vevő pedig például 30 napos haladékkal fizet; a kettő közötti különbség (felár vagy díj formájában) a PastPay bevétele.

Ez első ránézésre mindenki számára előnyösnek tűnik. A vevő likviditáshoz jut (haladékot kap a fizetésre), az eladó azonnal pénzhez jut (nem kell várnia vagy kockáztatnia, hogy a vevő esetleg késne), a PastPay pedig jutalékot szed a szolgáltatásért. Mi baj történhet? – kérdezhetnénk naivan. Nos, a konstrukció valójában egy fedezet nélküli rövid lejáratú hitel a vevő felé, minden előnyével és kockázatával. Ahogy a hitelkártyás fizetésnél a bank áll elő azonnal a pénzzel és bízik abban, hogy az ügyfél később törleszt, úgy itt a PastPay finanszíroz – csak épp modern köntösben, „BNPL” felirattal ellátva.

Fedezet nélküli hitel: rejtett kockázatok a háttérben

A BNPL konstrukció egyik fő kockázata, hogy fedezet nélküli hitelt nyújt. Nincs zálog vagy biztosíték, amit a PastPay érvényesíthetne, ha a vevő cég nem fizet időben. Ha az adott vállalat nem törleszt, a PastPay nyakán marad a számla összege – pont úgy, mint bármely hitelezőnél, csak éppen itt nincs ingatlan, gép vagy egyéb fedezet, amihez nyúlni lehet. Természetesen a PastPay (és általában a BNPL szolgáltatók) igyekeznek elkerülni a rossz adósokat, de a jövőt ők sem látják.

Ráadásul a B2B tranzakciók összegei jelentősek lehetnek: egy-egy nemfizetés komoly lyukat üthet a finanszírozó kasszáján. Ha pedig több vevő is bedől – például egy gazdasági visszaesés idején sok kisvállalkozás lesz fizetésképtelen –, az már könnyen domino-effektust indíthat el. Ilyenkor nem csak a PastPay kerül bajba; közvetve azokat a kereskedőket is érintheti, akik addig bíztak benne. Elképzelhető például, hogy ha a PastPay tőkéjét felemésztik a behajthatatlan követelések, később már nem tudja finanszírozni a további eladókat, akik így mégis hoppon maradnak. A jelenség hasonló lehet a klasszikus lánctartozáshoz: egy cég nem fizet, ezért a következő sem jut pénzhez és nem tud fizetni a saját partnereinek, és így tovább. A PastPay eredetileg ezt a lánctartozási problémát akarná orvosolni azzal, hogy mindig kifizeti az eladót – de ha maga a finanszírozó válik fizetésképtelenné, a lánc végén ugyanúgy ott a tartozás, csak épp egy szinttel feljebb tolódott.

A valószínűsége a nemfizetésnek természetesen nehezen becsülhető, de vannak árulkodó jelek az iparágból. Egy svéd jegybanki elemzés szerint a BNPL-szolgáltatók hitelveszteségi rátája ~4% körül alakult 2022-ben, szemben a hagyományos nagybankok ~0,1%-os szintjével (Buy now, pay later – a threat to financial stability?). Ez azt jelenti, hogy a BNPL szolgáltatók sokkal magasabb arányban kénytelenek leírni kintlevőségeket, azaz nagyságrendileg 40-szer nagyobb a veszteség aránya, mint a bankoknál. Hiába osztják meg sok ezer ügyfél között a kockázatot, úgy tűnik, a fedezet nélküli, könnyű feltételű hitelezés ára a magasabb nemfizetési arány. Magyarán a PastPay-hez hasonló cégek üzleti modelljébe be van kódolva, hogy a hitel egy része behajthatatlan lesz – csak az a kérdés, mekkora ez a hányad, és fedezi-e a bevételük ezt a veszteséget.

„Minimális kockázat” algoritmusokkal? Valóban?

A PastPay alapítói optimistán nyilatkoztak a kockázatokról. Szerintük „ez a modell folyamatosan fenntartható, mivel az összes tranzakciót algoritmusok és pénzügyi biztosítékok támogatják, így minimális kockázatot jelent a rendszer működtetése” (Index – Gazdaság – Két magyar srác így csinált a semmiből 5 milliárd forintos üzletet). Magyarul bíznak abban, hogy a fejlett algoritmusokkal kiszűrik a rossz vevőket, és bizonyos pénzügyi biztosítékok (garanciák) révén akkor se dől össze a kártyavár, ha egy-egy ügyfél mégsem fizetne. Kérdés azonban, hogy ez mennyire állja meg a helyét a valóságban, és pontosan milyen garanciákról is van szó.

Nézzük először az algoritmusok szerepét. Valóban, a fintech cégek fejlett adatfeldolgozással, gépi tanulással próbálják megbecsülni az ügyfelek hitelképességét pillanatok alatt. Gyakorlatilag egy automata hitelbírálatról van szó: a rendszer céginformációk, pénzügyi adatok, akár számlatörténet alapján pontozza a vevőt, és csak akkor engedélyezi a halasztott fizetést, ha bizonyos kockázati szint alatt van. Ez hasznos, de távolról sem tévedhetetlen módszer. Egy algoritmus sem lát a jövőbe – legfeljebb a múltbeli adatokból indul ki. Ahogy a 2008-as válság előtt a világ legokosabb kockázati modelljei is alábecsülték a jelzáloghitelek kockázatát, úgy itt is előfordulhat, hogy az AI által szuperbiztosnak ítélt vevő holnap csődöt jelent. Ráadásul az algoritmusok szigorúsága és az üzleti növekedés egymással szemben állnak: ha túl szigorú a szűrés, kevés vevő használja a szolgáltatást; ha túl engedékeny, jönnek a nemfizetések. Az online BNPL versenyben pedig eddig inkább az engedékenység dominált: a szektorban az ügyfél-elfogadási arányok 2019 és 2022 között 56%-ról 79%-ra nőttek – vagyis egyre több kockázatosabb ügyfél is átment a rostán a növekedés érdekében (BNPL growth is slowing as the industry matures – eMarketer) (The BNPL Bubble: UK’s £47 Billion Debt Time Bomb | by Fintechs Fair Play | Medium). Az algoritmus is csak azt tudja, amire programozták – és ha a növekedés a fókusz, a kockázati tolerancia könnyen felcsúszhat. Ez hosszú távon megbosszulhatja magát.

Most pedig lássuk a pénzügyi biztosítékokat. A PastPay konkrét garanciáiról nincsenek publikus részletek, de a hasonló konstrukcióknál bevett módszer a hitelbiztosítás. Ilyenkor a finanszírozó (PastPay) biztosítást köt a követelésekre: ha a vevő nem fizet, egy biztosító (pl. hitelbiztosító) megtéríti a kárt egy bizonyos százalékig. Ez egy ideig nyugalmat adhat – egészen addig, amíg a biztosító fizetőképes marad és hajlandó fedezni a károkat. Ám ha kiderül, hogy a portfólió túl kockázatos, a biztosító prémiumot emelhet vagy megvonhatja a fedezetet a jövőre. (Pont ez történt a Greensill Capital esetében: az addigi biztosító visszalépése nagyban hozzájárult a cég bukásához.) A másik módszer a diverzifikáció: sok kicsi követelés sok különböző vevő felé, így egy-egy bukás nem rengeti meg a rendszert. Ez okos stratégia, de nem véd azok ellen az szisztematikus sokkok ellen, amikor egyszerre sok szereplő kerül bajba (például egy iparági válság idején). Összefoglalva, a kockázatkezelés legfőbb eszközei a BNPL esetében: körültekintő hitelbírálat, portfólió-diverzifikáció, és hitelbiztosítás vagy más garancia – mind ismert klasszikus módszerek a pénzügyben. Ezek kétségkívül csökkentik a kockázatokat, de nem szüntetik meg teljesen.

Felmerül a kérdés, hogy elegendőek-e ezek a módszerek a rendszer fenntarthatóságához, vagy csak addig működik a mutatvány, amíg az idők jók? A startup világban sajnos láttunk már olyat, hogy „minimális kockázat” helyett nagyon is valós kockázat halmozódott fel a háttérben, csak épp a szőnyeg alá söpörve – egészen az első komoly megrázkódtatásig.

Fenntarthatóság vagy lufi? – A befektetők játéka és a kockázat árnyéka

Nem szabad elfelejteni, hogy a PastPay és társai mögött kockázati tőkések állnak, akik nem a két szép szemükért adják a millió eurókat. A befektetők célja, hogy a startup gyorsan növekedjen, piacot szerezzen, és majd busás megtérüléssel kiszállhassanak (akár egy nagyobb cégnek eladva vagy tőzsdére vive azt). Ennek érdekében gyakran lenyelik a kezdeti veszteségeket is. Az egész BNPL szektor híres arról, hogy éveken át veszteségesen működött, miközben a kockázati tőke finanszírozta a bulit. Egy 2023-as elemzés szerint a BNPL cégek legalább öt éve halmoznak fel veszteségeket, amelyeket a háttérben a befektetők állnak – eddig ők fizették a cechet a terjeszkedés érdekében (BNPL companies face grim outlook, Moody’s says | Payments Dive).

A nagy kérdés, hogy meddig tart még a befektetők türelme és pénze, illetve mi történik, ha egyszer elfogy a bizalom?

A jelenlegi gazdasági környezetben több vészjelzés is felvillant. Egyrészt a finanszírozási költségek emelkedtek: a jegybanki kamatok megugrásával a “ingyen pénz” korszaka leáldozott, drágább a tőke. Ez azt jelenti, hogy a PastPay-nek is többe kerül előteremteni azt a pénzt, amivel azonnal kifizeti a kereskedőket (legyen szó saját tőkéről vagy banki hitelkeretről). Ha eddig mondjuk 0% kamattal tudta finanszírozni a halasztott fizetéseket és beszedett 2-3% díjat a kereskedőtől, az tiszta haszon volt. De ha most már 5-10% kamatköltség hárul rá (akár közvetve, a befektetők magasabb hozamelvárása vagy banki hitelkamat formájában), könnyen negatívra fordulhat a matek. Ez a jelenség világszinten lejátszódott: 2022-ben, a kamatemelések nyomán a BNPL szektor sztárjai is megtorpantak. A svéd Klarna például 85%-os értékvesztést szenvedett el egy év alatt (45 milliárd dollár értékről 6,7 milliárdra zuhant a cég értékelése) egy új befektetési körben (Klarna raises $800 million as valuation plunges 85% in a year | Reuters). Ugyanekkor az amerikai Affirm részvényárfolyama is 80%-ot esett pár hónap alatt (Klarna raises $800 million as valuation plunges 85% in a year | Reuters). Ezek a számok azt jelzik, hogy a befektetői hangulat gyorsan megfordult: ami tegnap még aranytojást tojó fintech unikornis volt, ma már kétkedve szemlélt pénznyelő automata. A finanszírozók ilyenkor hirtelen elkezdik szigorúbban vizsgálni, mikor lesz profit és mi történik a kockázatokkal – és ha nem tetszik, amit látnak, becsukódik a pénzcsap.

A Moody’s hitelminősítő 2023 végén kiadott jelentése is meglehetősen borúlátó a BNPL szektorral kapcsolatban. Szerintük a fokozódó verseny, a szigorodó szabályozás és a tartós veszteségek miatt sok szereplő kiszorulhat a piacról a következő években (BNPL companies face grim outlook, Moody’s says | Payments Dive) (BNPL companies face grim outlook, Moody’s says | Payments Dive). A jelentés arra figyelmeztet, hogy ha nem sikerül megfékezni a veszteségeket és új tőkét bevonni, több BNPL cég pár éven belül felélheti a saját tőkéjét (BNPL companies face grim outlook, Moody’s says | Payments Dive). Magyarán a jelenlegi formában sokan fenntarthatatlanul működnek, és csak addig húzzák, amíg a befektetők hajlandóak újra és újra pénzt önteni beléjük. A Moody’s konkrétan kiemelte, hogy valószínűleg csak kevés BNPL cég marad talpon önállóan a végén: „néhányat felvásárolnak majd, mások pedig leállnak, ha nem tudnak versenyképesek maradni” – jegyzik meg, emlékeztetve rá, hogy az ausztrál Openpay 2023 februárjában már csődöt jelentett (BNPL companies face grim outlook, Moody’s says | Payments Dive).

A befektetői motivációk tehát kettősek: rövid távon ott a piacszerzés mámora és a remény, hogy az ő pénzükből lesz a következő Klarna vagy Affirm, ami aztán meghódítja a világot. Hosszú távon viszont egyre inkább versenyfutás az idővel és a pénzzel. A kockázati tőkés addig nyerhet, amíg sikerül felpumpálni a cég értékét és esetleg kiszállni (egy új befektetőre vagy a tőzsdére rátolni a pakkot) még azelőtt, hogy a problémák felszínre kerülnek. Mikor kezd dőlni a dominó? Akkor, amikor valami kiváltja a bizalom megingását: például sorozatos nemfizetések miatti veszteségek, egy kiemelt ügyfél csődje, a finanszírozó bank visszalépése vagy épp egy szabályozói beavatkozás. Ilyenkor a befektetők egyszerre szembesülnek azzal, hogy a szép növekedési grafikonok mögött nincs valódi profit, viszont van kockázat bőven. És ahogy a mondás tartja, amikor apad a víz, derül ki, ki úszott meztelen. A PastPay esetében a 12 millió eurós injekció nyilván biztosít pár évnyi “fürdőzést” – a kérdés, mi lesz utána.

BNPL-bukások: intő jelek a piacról

Bár a BNPL még mindig felkapott trend, már most látunk példákat bukásokra és megingásokra. A BNPL tér túlzsúfolttá vált, becslések szerint mintegy 170 különböző szolgáltató működik jelenleg a piacon. Ez valószínűleg nem fenntartható hosszú távon, és piaci konszolidációt eredményezhet. A nagyobb BNPL platformok kifogynak a szerves növekedés lehetőségeiből a kereskedői partnerségeken keresztül, és agresszívebb növekedési módokat kereshetnek felvásárlások révén.

Néhány tanulságos eset:

• Openpay (Ausztrália) – Ez a BNPL startup 2023 februárjában összeomlott, miután nem tudott új finanszírozást szerezni. Ironikus módon épp rekord forgalmat jelentő negyedévet zárt, mégis 80 alkalmazottját elbocsátva ment csődbe pár nap leforgása alatt (After Malta layoffs, Genesis Global sister company also in mass redundancies and receivership – The Shift News). Az eset rámutat, hogy a puszta növekedés nem garancia semmire: a cég hiába bővült, ha közben óriási pénzt égetett, és a hitelezői/befektetői egyszer csak megunták a finanszírozását. Openpay esete figyelmeztető jel minden BNPL cégnek – akár egyik napról a másikra elapadhat a pénzcsap, és akkor vége a dalnak.
• Greensill Capital (Egyesült Királyság) – Bár nem klasszikus BNPL, hanem supply chain finance cég volt, a működése hasonlított: nagyvállalatok számláit finanszírozta meg előre, a vevőktől pedig később hajtotta be (lényegében B2B “buy now, pay later” a beszállítói láncban). A Greensill 2021-ben omlott össze látványosan, amikor a fő finanszírozói és biztosítói megvonták tőle a bizalmat és a hitelkereteket. A cég pillanatok alatt csődbe ment, magával rántva több partnerét is, és milliárdos lánctartozást hagyva maga után. A tanulság: ha a finanszírozók kihátrálnak, az ilyen halasztott fizetési láncok hihetetlen gyorsan tudnak összeomlani – mivel az egész rendszer a folyamatos friss pénzáramra épül. Greensill esete párhuzamba állítható a BNPL startupokkal: megmutatta, hová vezethet, ha túl nagy kockázat koncentrálódik látszólag jól működő rendszerekben.
• Klarna és Affirm (nemzetközi BNPL óriások) – Noha még nem mentek csődbe, érdemes megemlíteni a piac két nagyágyúját, mert az ő sorsuk is sokatmondó. A svéd Klarna értékelése 2022-ben drasztikusan, 85%-kal esett vissza egy új tőkebevonási kör során (Klarna raises $800 million as valuation plunges 85% in a year | Reuters), ami azt jelzi, hogy a befektetők kijózanodtak a BNPL-lázból. Az amerikai Affirm részvényei hasonló időszak alatt ~80%-ot zuhantak (Klarna raises $800 million as valuation plunges 85% in a year | Reuters), a cég pedig jelentős leépítéseket hajtott végre. Ezek a példák azt mutatják, hogy még a legnagyobb szereplők sem kebelezhetik be büntetlenül a végtelenségig a veszteségeket. Amint megváltozik a piaci klíma (kamatok, befektetői kedv, fizetőképesség), a korábban sztárolt BNPL cégek is gyorsan bajba kerülhetnek – ha más nem, óriási értékvesztés formájában.
• Szabályozói szigorodás – Bár nem egy konkrét cég bukása, de intő jel: világszerte egyre több szabályozó figyelt fel a BNPL terjedésének árnyoldalaira.Az Egyesült Királyság például 2026-tól tervezi teljes szabályozás alá vonni a BNPL-termékeket (The BNPL Bubble: UK’s £47 Billion Debt Time Bomb | by Fintechs Fair Play | Medium), felismerve, hogy tömeges adósságspirált okozhatnak a fogyasztóknál. Hasonló diskurzus zajlik az EU-ban is. Ha a szabályozók bekeményítenek (pl. kötelező hitelképesség-vizsgálat, adósságplafon bevezetése stb.), az egész üzleti modellre hatással lehet, és a növekedés ütemét megtörheti. A befektetők persze ezt is figyelembe veszik: a regulatory risk ugyanolyan ijesztő lehet számukra, mint a hitelkockázat.

Kritikus szemmel, szarkasztikus hangnemben de tárgyilagosan

A PastPay 12 millió eurós sikersztorija mögött ott lapulnak a klasszikus hitelkockázati kérdőjelek. A startup új köntösben kínál egy régi pénzügyi szolgáltatást – halasztott fizetést – amit persze vonzó “BNPL” címkével könnyebb eladni a modern piacon. A szarkasztikus megjegyzés itt az, hogy attól, hogy valamit algoritmus vezérel a felhőben, még ugyanúgy el lehet bukni rajta a pénzt, mint száz évvel ezelőtt kézírásos főkönyvekkel.

A fedezet nélküli hitelezés örök igazsága, hogy amíg mindenki fizet, addig nincs gond, de elég egy láncszemnek kiesnie és borulhat az egész konstrukció.

A PastPay és befektetői nyilván bíznak benne, hogy ügyesebbek lesznek ennél: jobban válogatják meg az ügyfeleket, okosabban kezelik a kockázatot, mint elődeik. Lehet, hogy így lesz – de a fenti példák (Openpay, Greensill, stb.) mutatják, milyen vékony jégen táncol ez a modell. A jelenlegi gazdasági helyzetben különösen igaz, hogy nincs ingyen ebéd: ha a PastPay ingyen haladékot ad a vevőknek, annak a kockázatát valakinek viselnie kell. Vagy a cég maga nyeli le (rossz adósok formájában), vagy a befektetői (újabb tőkeinjekciókkal), vagy a biztosító (ha van ilyen), vagy végső soron a gazdaság egésze, ha sok ilyen cég dől be egyszerre.

A garanciák és biztosítékok enyhíthetik a bajt, de nem varázsszerek.

Hiába a hangzatos PR arról, hogy itt aztán minden “algoritmusokkal támogatott, minimális kockázatú” – a számok mást mutatnak. A BNPL szektor veszteségei és bukdácsolásai alapján inkább azt mondhatjuk, hogy ez egy magas kockázatú üzlet, amit most a befektetők azért finanszíroznak, mert bíznak benne, hogy időben kiszállhatnak a nyereséggel, mielőtt a zene elhallgat. A PastPay esetében is a 12 millió euró bizalmat és hitet fejez ki a növekedés iránt, de egyben egy óriási tét a jövő bizonytalanságának rulettasztalán.

Végezetül, kissé szarkasztikusan megjegyezném: reméljük, hogy a PastPay befektetői azért vettek a pénzből egy jó hangos vészcsengőt is, amit megnyomhatnak, ha a dominók dőlni kezdenek. Mert ha eljön az a pillanat, ott már nem az algoritmus fog segíteni, hanem a régi jó válságkezelés – amiből viszont az utóbbi évtized fintechlázában mintha kevesebbet tanultunk volna meg, mint hittük.