Ha egy ház beszélni tudna - EUROASTRA - A Független Digitális Tényfeltáró

A magyar katonai hagyományőrzés és kultúrtörténet jegyében mutatták be dr. Papp Ferenc ezredes legújabb, „Az Országos Tiszti Kaszinó története és működésének tanulságai” című kötetét Budapesten, a Stefánia Palota Honvéd Kulturális Központban. A rendezvény méltó emléket állított a tisztikar – Dunaparton felépített – egykori szellemi és közösségi központjának. A bemutatót az MH BHD Központi Zenekarának rézfúvós kvintettje nyitotta meg a történelmi Lobkovitz-indulóval. A darab választása nem véletlen: a mű eredetileg 1899-ben, az intézmény ünnepélyes megnyitóján csendült fel, így a jelenlévők stílszerűen, a múlt dallamaival hangolódhattak a kötet ismertetésére.

A rendezvényt dr. Szolcsánszky Márton alezredes, a HM Katonai Örökség Főosztály vezető szakreferense nyitotta meg. Hangsúlyozta: a kötet nem csupán száraz történeti feldolgozás. Regényes stílusban, a Kaszinó múltjából származó életképek segítségével tárja az olvasó elé a katonai gondolkodás és a közösségi élet aranykorát. Különlegessége, hogy a dicső események mellett a korszak árnyoldalait és emberi történeteit is kendőzetlenül mutatja be. Szolcsánszky alezredes kiemelte a szerző alaposságát, aki a levéltári adatok segítségével olyan eseményeket is feldolgozott, mint az intézmény gazdálkodását érintő – korabeli – visszaélések, személyi tragédiák, köztük egy hírhedt betörési eset, amely során jelentős értékű tárgyaknak kelt lába. Szó esik a Kaszinó társadalmi szerepvállalásáról. Itt tudósok, feltalálók és a tisztikar színe-java találkozott. Jóval több volt egyszerű szórakozóhelynél: szellemi műhelyként és mecénás központként funkcionált. Dr. Papp Ferenc ezredes, előbb katonai pályafutásának meghatározó szakaszát és a hadtörténeti kutatómunkája iránti elköteleződését foglalta össze. Célja volt a múlt hiteles bemutatása, a katonai hagyományok tudományos igényű feldolgozása. Kifejtette, hogy pályafutása jelentős részét a hadtörténelem és a kapcsolódó szakterületek kutatásának szentelte. Kiemelt figyelmet fordított a hiteles tanúk és szakértők felkutatására. Meghatározó támogatást kapott felettesétől, dr. Szabó Miklós altábornagytól. „Sajátos, humoros stílusa volt. Amikor jelentettem neki a szándékomat, csak annyit mondott: ’Maga tudja, csinálja!” Ez a bizalom adta meg a végső lökést a szakmai munka elindításához. A kezdeti igény mára konkrét vállalássá alakult. Elhatározott szándéka, hogy a kutatott területekről negyedévente legalább egy-egy komolyabb publikációt készítsen és tegyen közzé, ezzel is segítve a katonai múlt eseményeinek alaposabb megismerését. Mit jelent az, hogy kaszinó, miben különbözik egymástól egy tiszti és egy polgári kaszinó- tette fel a kérdést dr. Szakály Sándor történész. A kaszinó fogalma a köztudatban egyszerű szórakozóhelyként él, ám a magyar történelemben ennél mélyebb tartalommal bírtak. A polgári kaszinók – mint például a Balatonföldvári Polgári Kaszinó – elsősorban kulturális eszmecserélő helyek voltak. Tagjaik számára lehetőséget adtak a művészetről, társadalomról és aktuális közügyekről való kötetlen beszélgetésre, de 1945-ben ezeket megszüntették és 1947-ben volt tagjaiktól a választójogot is megvonták. A tiszti kaszinók a katonai tudományok továbbadásának és a szakmai elit találkozásának helyszínei voltak. Ott előadást tartani komoly rangot jelentett. A programjaikban a művészetek is helyet kaptak, miközben a katonai morál és a bajtársiasság őrzői voltak. A kétféle kaszinó – bár funkciójukban eltértek – közös feladatuk volt a közösségépítés és az értékteremtés. Mindkét helyen neves tudósok művészek is megfordultak. A rendszerváltást követően, az 1990-es években történtek kísérletek a kaszinó-hagyomány felélesztésére, de a modern honvédségi struktúrában ez a forma átalakult. Ugyanakkor az elmúlt évtizedben ismét felmerült az igény a tiszti kaszinók rendszerének helyőrségi szintű visszaállítására. A kaszinó ugyanis nem csupán egy épület vagy egy klub, hanem a közösségi kohézió, a tudományos fejlődés és a kulturális felzárkóztatás alapvető intézménye. Visszaállításuk nem csupán a hagyományőrzés miatt fontos, hanem a művészet, a kultúra és a tudomány iránti elkötelezettség erősítése érdekében is. A kaszinók, alapvető szerepet játszottak a modern hadsereg fejlődésében. Ez nem csupán a laktanyai életről szólt, hanem mélyebb társadalmi és szakmai átalakulásról – világított rá dr. Csikány Tamás hadtörténész. A hadseregen belüli tudományosság, a fejlődés igénye a 19. század elején merült fel, Carl von Clausewitz-hez köthető. Ő ismerte fel elsőként, hogy a napóleoni háborúk után a hagyományos módszerek már nem elegendőek. Gondolkodó tisztekre van szükség, akik képesek önálló döntéseket hozni, vezetni csapataikat. Ehhez elengedhetetlenek a szakmai fórumok, ahol a tisztek megvitathatták tapasztalataikat – ekkor jelentek meg az első katonai újságok is. Mohács után az országnak nem volt önálló hadereje, a magyar katonák a birodalmi hadsereg részeként szolgáltak. A 18. század végén fogalmazódott meg az igény egy művelt, képzett magyar tisztikar iránt. Megjelentek a magyar „tudós katonák”, tagjai voltak a Tudós Társaságnak, majd később a Magyar Tudományos Akadémiának. Kulcsszerepet vállaltak a katonai kaszinók építésében. Kezdő hadnagyként a fizetés meglehetősen alacsony volt, sok mindenre kellett költeni – emlékeztetett a korai kezdetekre dr. Négyesi Lajos ezredes. A tiszti kaszinók világa úgy indult, hogy a tisztek saját maguk adtak össze tőkét, kamataiból közösen főztek, hogy mindenki tisztességes ételhez jusson. Ez fejlődött tovább: az igények nőttek, nem cseréptálból, hanem porcelánból ettek, a lényeg, hogy ez önkéntes alapon, a tisztek igényéből és anyagi hozzájárulásából jött létre. Az 1945 utáni időszak törést hozott. A Néphadsereg Művelődési Házai központi keretből működtek. Elvették az állománytól az öngondoskodás felelősségét. Napjainkban a tisztek ismét igénylik a saját kaszinót és programokat. A kaszinónak ugyanis fontos szerepe van: kijelöli a tiszt helyét a közösségben. Ott a hadnagy ugyanahhoz az asztalhoz ül le, mint a tábornok – és tudnia kell viselkedni! Magyarországon a kaszinók gondolata eredetileg Széchenyitől származik. A reformkor egyik legfontosabb társadalmi újítása volt. Ma is szükség lenne olyan társasági körre, helyszínre, ahol a tiszt valóban társaságban van, és nem csak ünnepi alkalmakkor veszi fel az egyenruhát, hanem méltó módon jelenhet meg egy színházi előadáson vagy társasági rendezvényen is. Sajnos a kaszinók intézményét felszámolták, és helyüket a Helyőrségi Művelődési Otthonok (HEMO) vették át. Ott a klasszikus kaszinó-szellem — amely a zártkörűségre, a szakmai presztízsre és a tudományos továbbképzésre épült — gyakorlatilag megszűnt. Ezt a presztízst vissza kellene hozni. Ma is vannak tudományos fokozattal rendelkező, akadémiai szintű tisztjeink, onnan mégis hiányzik a hadtudománynak az a súlya, amely megilletné. Olyan közösségi tereket kell létrehozni, amelyek kifejezik a tiszti állomány rangját, és elősegítik a hadsereg és a polgári lakosság közötti párbeszédet.

A könyv bemutatását különleges zenei esemény zárta. Az MH BHD Központi Zenekarának rézfúvós kvintettje előadásában ismét felcsendült a Lobkowicz-induló, a magyar és az osztrák katonai zenetörténet egyik legérdekesebb darabja. Nem csupán egy fülbemászó dallam, hanem a 19. századi katonai tradíciók és a nemesi mecénások világának lenyomata. Az indulót Anton Wiedemann (1814–1882) zeneszerző írta az 1840-es években. Szorosan kötődik a tiszti kaszinók aranykorához: a névadó Rudolf Lobkowicz herceg – a 4. hadtest egykori parancsnoka – volt ugyanis a budapesti Tiszti Kaszinó palotájának egyik legfőbb pártfogója. Amint azt Papp ezredes elmondta, a mű kottája hosszú évtizedekre elveszett, ám a kutatómunka során sikerült fellelni az eredeti partitúrát. A darabot az előadó katonazenészek hangszerelték át kvintettre, így a közönség több mint egy évszázad után hallhatta ismét az épület alapításához köthető dallamokat.