Révay András: A Hallhatatlanságból A Halhatatlanságba

Az Operaház gondozásában és a Discorara Kft. kiadásában megjelenő CD olyan énekesnek állít emléket, akit szinte teljesen elfelejtettek. Még élnek ugyan, akik láthatták őt színpadon, de alig vannak, akik lemezen is hallgathatnák csodálatos hangját.

Az előadóművész kettős sírban nyugszik – írta egy helyen Jókai – az egyik a föld, a másik a feledés! Dr. Szomolányi Gy. István, a Discorara Kft. tulajdonosa azon igyekszik, hogy legalább ez a második sír minél kevesebbeket nyeljen el örökre. Az általa most kiadott lemez Laczó István életéről ad szép keresztmetszetet. A maga korában stúdiófelvétel soha nem készült vele, ennek ellenére sikerült amatőr felvételekből élvezhető anyagot összeállítani. A Magyar Állami Operaház elmúlt 123 éve alatt egyszer sem fordult elő, hogy a ház igazgatója egy énekesről hanglemezt adott volna ki. Ez az első eset, amit várhatóan több is követ majd.

A művész a magyar operajátszás aranykorának egyik kiemelkedő egyénisége volt. Szokatlan jelenség operakultúránk történetében; egyszeri, besorolhatatlan, kivételes, a legszebb magyar tenorhangok egyike. A művészportré azonban nem csak róla, hanem családjáról is szól, hiszen felesége Zsögön Lenke sikeres operaénekesnő volt, sőt lányuk, Ildikó is szülei hivatását választotta. Az énekművészet története kevés olyan famíliát ismer, amelynek tagjai külön-külön is a műfaj avatott és híres művelői voltak.

Laczó István 1904. szeptember 16-án Szombathelyen született. Építészmérnöki diplomát szerzett, majd részt vett Európa első fedett uszodájának megalkotásában. Szakmai tevékenysége Olaszországba és a Vatikánba szólítja, ahol munkája mellett énektanulmányokat folytat a római Santa Cecília Akadémián. Felfigyel rá Mascagni, akinek ajánlására felveszik a budapesti Zeneakadémiára, itt 2 év alatt megszerzi operaénekesi diplomáját. Az Operaházban 1935. december 14-én debütál a Toscában Cavaradossiként.

Pályája üstökösszerűen indul, egymás után énekli a legnehezebb tenor szerepeket. Mérnöki pontossággal vezetett művészi naplójából megtudjuk, hogy 24 operában 27 szerepet énekelt 744 alkalommal, ezek között 131 alkalommal Manricót és 122 alkalommal Caniót. A Teli Vilmos Arnoldjaként 6 estén 60 „kétvonalas c" és fél tucat „desz" az összteljesítmény. Benjamino Gigli barátságába fogadja, figyelemmel kíséri fejlődését és támogatja művészi útját.

Nemzetközi karrierjének a világháború vetett véget, számos meghívása és hanglemezgyári szerződése is meghiúsult. A háború után még 1948 októberében Perugiában Kari Böhm vezényletével Handel Sámsonjának címszerepét énekli, partnere többek között Boris Christoff is. 1949 elején a nápolyi San Carlóban nagy sikerrel énekli Pinkertont és Kalafot. A Turandotban Maria Callas a partnere, ő az egyetlen magyar énekes, aki Callassal főszerepet énekelt. Ismét közbeszól a történelem: a belterjes kultúrpolitika a többi nemzetközi hírnévre hivatott magyar énekessel, muzsikussal egyetemben arra kényszeríti, hogy csak itthon szerepeljen, így legalább mi élvezhettük tékozló művészetét, hiszen nemzedékének legnagyobb erejű és legfényesebb magasságú hőstenor hangjának birtokosa volt. Hangja teljében, betegsége miatt búcsúzik a színpadtól 1963-ban. Érdemes művész, 1965. szeptember 27-én hunyt el Budapesten.

Felesége, Zsögön Lenke 1906. február 11-én Kolozsváron született. Fiatalon kezdi zenei tanulmányait, hamar feltűnik hangja, tehetsége; a Zeneakadémián. 1929-ben debütált Massenet Tha'is-ának Myrtale-jaként. az Operaházban. Számos nagy szerepet énekel olyan partnerekkel, mint Armand Tokatyan és Svéd Sándor. 1941-ben a Kolozsvári Nemzeti Színházban a Toscában- énekel először Laczó Istvánnal. 1942-ben összeházasodnak, ezt követően Zsögön Lenke megválik a rendszeres szerepléstől, de vendégként továbbra is fellép színpadon, koncertpódiumon, a budapesti és bécsi rádió stúdióiban. Boldog és mértéktartó alázattal teremt művészethez méltó légkört férje további pályafutásához. Tapasztalatával segíti leánya Ildikó pályáját. 1995. április 17.-én hunyt el Budapesten.

Laczó Ildikó 1945. május l-jén született Budapesten. Környezete predesztinálja az énekesi pályára. 1968-ban fejezte be tanulmányait a Zeneakadémián, 1968 szeptemberétől a Magyar Állami Operaház szólistája, többek között Freia, Leonóra (A trubadúr), Erzsébet (Tannhäuser), Pillangókisasszony, Aida voltak a sikertörténet első állomásai. 1972-től külföldön, Németországban, Svájcban, Ausztriában folytatta pályáját. 1985-ben elbúcsúzott a színpadtól, ma családjával Münchenben él.

A múlt megőrzése a jelen feladata. Magyarország kis ország, kicsi a piaca, ezért a különlegességek eladása olykor nehézségekbe ütközik – mondta el Mihályi Endre, a Magyar Állami Operaház kommunikációs igazgatója. Ezért – kihasználva technika lehetőségeit – az Operaház honlapján létre fognak hozni egy digitális hangarchívumot, ami virtuális múzeummá bővíthető. Már most is működik a honlapon a „Töltsd le!" oldal, ahol például a Toscanini vezényelte 1945-ös Rossini nyitány segít a Thália Színházba invitálni a közönséget.

Szerencsére vannak olyan emberek, akik gyűjtenek, az értékeket megbecsülik és át is adják másoknak – köszönte meg Szomolányi doktor munkáját Vass Lajos főigazgató. Elkezdődött a színházi előadások televíziós rögzítése is, de a folytatás pénz kérdése és ez nem áll mindenkor rendelkezésre. A régi hangfelvételek mellett újakat is kellene csinálni. A jövő év szeptember 27-én lesz a Magyar Állami Operaház 125 éves és ezt az egész évet ennek jegyében kívánják megszervezni. Már most kérnek mindenkit, akiknek jó ötletei vagy használható tárgyi emlékei vannak, amik méltók ehhez a jubileumhoz, vegyék fel a kapcsolatot az Operaházzal.

Több, mint négy évtized után hallható ismét Laczó István hangja – emlékezett meg édesapjáról a szintén énekművész Laczó Ildikó. Ez a lemez fogja – több kitűnő kortársának és a család tagjainak néhány előadásával együtt – megörökíteni tehetségét az utókor számára. Sok kutatást, utánajárást igényelt a munka, e zenei dokumentum megszületése. Laczó István minden szerepkörben szinte elégett a színpadon, a saját maga által előidézett forró légkörben. Most ennek legalább egy kis részlete átmenthetővé vált a halhatatlanságba.