Szollár Lajos: Mi a tét?- Társadalompolitikai megfontolások

 ?Semmit rólunk nálunk nélkül"

(Széchenyi István: Hunnia)

 ?Semmit rólunk nálunk nélkül"

(Széchenyi István: Hunnia)

Egy vagy több biztosító legyen-e, halljuk naponta, holott a törésvonal a magán- és a közszféra szerepe, a szolidaritáson alapuló és a piacelvû rendszer, valamint a nem-haszonelvû és a nyereségérdekelt elv között húzódik.

 A ?reform" célja nem az, hogy mérsékelje a magyar népesség életesélyeiben az európai mutatókhoz képest meglevõ elmaradást, ehelyett a betegbiztosítás állam által szavatolt terheinek csökkentése és a privatizáció az egyetlen kiolvasható szándék.

Semmi nem támasztja alá hitelt érdemlõen, hogy e változtatások egészségnyereséget eredményeznek. Nem bizonyítható, hogy a magyar egészségügy fõ nehézségeire az üzleti biztosítók versenye nyújtaná a megfelelõ (költség-hatékony) megoldást.  Az egészségügy ?piacosítása" során másutt tapasztaltak alapján ugyanakkor szembetûnõ nemcsak a kockázatok, hanem a biztos veszteségek nagysága is.

A szolidaritás vagy piac közötti választás politikai értékrend alapján tükrözi, hogy a döntéshozó mely társadalmi csoport érdekeit képviseli elsõsorban. A haszonelven álló biztosítók versenye nem kedvez az idõsebb, szegény, kevésbé iskolázott, már beteg vagy fogyatékos, nagycsaládos, a gyógyítás helyszínétõl távolabb lakó stb. embereknek, és annál jobban sújtja õket, minél inkább elesettek, minél inkább a társadalom peremére kerültek. Az ellátás hozzáférhetõsége, esélyegyenlõsége, minõsége és biztonsága tekintetében megjósolható a magyar társadalom végzetes kettészakadása.

Az Alkotmánybíróság már számos alkalommal kifejtette, hogy a szociális ellátáshoz való jog minimuma az élethez és emberi méltósághoz való jog sérthetetlensége. Ezen alapjog azt biztosítja, hogy ne lehessen emberi életek értéke között jogilag különbséget tenni.

Az elmúlt hónapok bevezetett rendelkezései: – a szabad orvosválasztás sérelme; az eddig egységes ellátás három szintre (alap-, biztosítási- és kiegészítõ csomag) bontása; a kaotikus beutalási rendszer; a teljesítmény korlátozása; a várólisták – nem állják ki az alkotmányosság próbáját.

Súlyosan sérül az orvosok és betegellátó személyzet emberi méltósága is, amikor etikailag elfogadhatatlan helyzetbe kényszerítik õket az ellátás irracionális korlátozásának vagy megtagadásának kényszerével. Az orvos-beteg kapcsolat bizalmi viszonya nem ?költségérzékeny fogyasztó szolgáltatás-vásárlása", hanem õsidõk óta szakrális szolgálat.

Az ún. E-alap összege évente kb. 1600 milliárd Ft, ebbõl a ?kétkezi" betegellátásra mintegy 700 milliárd Ft jut. Az állami szavatossággal mûködõ, önálló alapban párhuzamos az alkotmányos védelem alatt álló tulajdonosi jogállás, és a szolidaritási elem. Az E-alapnak az állam nem tulajdonosa, hanem csak kezelõje, így annak nemcsak megkurtítása, hanem fejkvóta szerint magánbiztosítókhoz utalása is súlyosan alkotmányellenes, mert a szerzett/vásárolt jogot sérti. Az összegek más kezekbe adása csak a biztosítottak azonnali, teljes és feltétlen kártalanításával történhet, továbbá csak évrõl évre csak az, új fiatal munkavállalók belépése során, lépcsõzetesen vezethetõ be a ?vásárolt jogok" sérelme nélkül.

Az E-alap azonban nem csak biztosítói ?tõke", hanem egyben az egészségügyi ellátás költségeinek fedezete is. A fekvõbeteg-ellátást érintõ változtatások párhuzamosak a biztosítói rendszerváltás elõkészítésével. A versenyzõ biztosítói modellben, és a kórházhálózat átalakításában a közös elem mindkét terület privatizációjának elõkészítése, oly módon hogy mind a magánbiztosítók, mind az ellátást végzõ ?vállalkozók" szinte befektetés nélkül jutnak hozzá majdan végzendõ tevékenységük anyagi alapjaihoz.            Könnyû belátni, de nehéz elfogadni, mi lesz annak a következménye, ha a betegellátás haszonelvû intézményeiben a ráfordításokat lehetõ legalacsonyabb szinten igyekeznek tartani a lehetõ legnagyobb bevétel mellett, mert csak így termelhetõ profit.

A ?reform"gazdaságfilozófiai alapja szélsõségesen neoliberális: nagyon szûkre szabott állami kiadások és úgyszólván minden állami feladatkör magánosítása, amely "a családokat és egyéneket teszi felelõssé az iskolázásért, egészség- biztosításért és nyugdíjakért".  E "piaci fundamentalizmus" "a pénzügyi tõkét ülteti a vezetõülésbe", pedig a mindent eluraló piac alkalmatlan társadalmi problémák megoldására. Könnyû belátni, de nehéz elfogadni, mi lesz annak a következménye, ha a betegellátás haszonelvû intézményeiben a ráfordításokat lehetõ legalacsonyabb szinten igyekeznek tartani a lehetõ legnagyobb bevétel mellett, mert csak így termelhetõ profit.

Többször hallottuk hivatalban levõ politikusainktól, hogy egy országot is úgy kell vezetni, mint egy részvénytársaságot. Milton Friedman, a neoliberális irányzat egyik ?prófétája" írja 1962-ben: ?Kevés fejlõdési irány tudná úgy aláásni szabad társadalmunk alapjait, mint annak az alapötletnek elfogadása, hogy a vállalati vezetõknek, azon kívül, hogy részvényeseik számára a lehetõ legtöbb pénzt biztosítsák, más szociális felelõsségük is van." Sapienti sat.

Nem kétséges azonban, hogy számos ok parancsolóan elõírhatja a biztosítási és betegellátási rendszer ésszerû átalakítását. Sokunk meggyõzõdése, hogy a jelenleg hazánkban létezõ egységes társadalombiztosítási rendszer átalakítható és a mûködéshez szükséges, elégséges források is elõteremthetõk, csak a politikai akarat hiányzik: az ellenérveket meghallgatni és nem elhallgatni volna célravezetõ!  

             A ?reform" mögött nincs társadalmi közmegegyezés, sõt egyre nyilvánvalóbb az a társadalmi korlát, mely egy késõbbi, átgondolt, jó és hasznos változtatást is akadályozhat. A közhatalom birtokosainak és az intézkedéseik alapján érintett polgároknak – a ?társadalmi szerzõdés" értelmében – egyetértésre kell jutniuk, átfogó, nagy társadalmi rendszer nem változtatható meg egyoldalúan az abban érintettek sérelmére.

E fórum résztvevõi különbözõ indíttatású, olykor eltérõ világnézetû, más és más kötõdésû emberek, de közös vonásuk, hogy felelõs, gondolkodó értelmiségiek, akik tettek, tesznek és fognak is tenni a magyar nemzet felemelkedéséért. Találkozónk azt a reményt is felcsillanthatja, hogy a rendezvényt jegyzõ szervezetek együttesen ki tudják kényszeríteni a rombolás megállítását és a nagy társadalmi elosztórendszerek olyan megújítását, amely elõremutató nemzetstratégiai célokat szolgál.

A reform eddig elmulasztott és sürgõsen javítandó elsõ eleme az érdemi párbeszéd kezdete, Széchenyi István Hunniában írott szavai, mint mottó szerint: ?Semmit rólunk nálunk nélkül."

Bízunk abban, hogy a népfelség elvét elfogadó, a nemzet érdekeit is szem elõtt tartó parlamenti képviselõk józan többsége -érveinket elfogadva- visszaállíthatja a hitet az európai hagyományokon nyugvó szolidaritás eszméjében!

Szollár Lajos SOTE Bp elõadása a MÁV kórházban tartott Szolidaritás jövöje konferencián