Cenzúrareflex

 A negyedik majom? Kicenzúrázva, mint szexuálitást tartalmazó utalás!Azt hiszem ezeknek a cuccoknak az egyik legnagyobb baja a saját hülyeségük. Nem atom biztosak és szerencsére nem azok annyiban, hogy a csemete autodidakta informatikusként ki fogja játszani. Mert ismeri a szüleit, azok szokásait, kedvenc jelszavait, stb. Ugyanakkor egyfajta hamis biztonságérzetet, a felelősség lerázásának olcsó módját kínálják. Miközben cserébe nem hagynak mást csak egy hatalmas kulturális űrt. (Reflektálás az Euroastra egyik korábbi írására: http://www.euroastra.info/node/23938 )

 A negyedik majom? Kicenzúrázva, mint szexuálitást tartalmazó utalás!Azt hiszem ezeknek a cuccoknak az egyik legnagyobb baja a saját hülyeségük. Nem atom biztosak és szerencsére nem azok annyiban, hogy a csemete autodidakta informatikusként ki fogja játszani. Mert ismeri a szüleit, azok szokásait, kedvenc jelszavait, stb. Ugyanakkor egyfajta hamis biztonságérzetet, a felelősség lerázásának olcsó módját kínálják. Miközben cserébe nem hagynak mást csak egy hatalmas kulturális űrt. (Reflektálás az Euroastra egyik korábbi írására: http://www.euroastra.info/node/23938 )

S azért szerencsére nem, mert az isten mentse meg a jövő generációját attól, hogy a folyamatosan csökkenő kulturális színvonalhoz szocializálódott szülő szabja meg a kulturálódás irányát. Ha ez így lesz, akkor tulajdonképpen programozott kultúravesztési ciklus alakul ki. Ahogy a rossz tanárok esetén is. Tulajdonképpen kontraszelektáljuk a gyereket. Már a szülői házban.

A folyamat tulajdonképpen roppant egyszerű. A lassan sem tanulmányi, sem szociológiai értelemben nem éretten megkapott érettségi egyfajta hamis kultúraérzetet kelt. Aki megkapja a papírt, soha többet nem szembesül a saját kulturális hiányosságaival. Ám ettől még abban a szent meggyőződésben ringathatja magát, hogy az ő ismeretanyaga és megítélőképessége nem hagy semmi kívánnivalót maga után. Hiszen megkapta a papírt is erről.

Amíg a gyermeke többé kevésbé szabadon barangolhat a könyvtárban, az interneten, addig esélye van szembesülni a környezet infomáció-likjaival. Van esélye arra, hogy önerőből pótolja ki, akár egy tanár segítségét kérve, azokat a hiányokat, melyek otthoni kiegészítésére esélye sincs. Ha a szülő, például mert a gyermek szemében nem kíván szembesülni a saját hiányosságaival, olyan eszközt kap a kezébe, mellyel ezt a szabad információszerzést korlátozhatja, akkor ezzel a gyermeknek többé esélyt sem ad az autodidakta ismeretszerzésre. A gyermek tehát egy alacsonyabb szintről, egy behatárolt mozgástérbe érkezik. Így legfeljebb a szülei ismeretszintjét érheti el, de azt nem haladhatja meg.

Nagyobb a valószínűsége azonban annak, hogy egy, a szüleinél alacsonyabb szintet fog csak belőni magának. Pontosabban egy alacsonyabb lépcsőfokra szorul. Ha a rendszer fennmarad, szabvánnyá, elvárássá válik, akkor tulajdonképpen megkapjuk az említett   programozott kulravesztést. Az egyre szükebb látókörű generációk fogják meghatározni a következő generáció csőlátásának átmérőjét.

Van persze a kultúrakorlátozásnak egy másik szempontja is. Ez nem más, mint a sokat emlegetett emberi jogok körébe tartozó kérdés. Ha ugyanis elfogadhatónak tartjuk azt, hogy az embert többek közt a kultúrája, illetve maga a kutúraképző képessége különbözteti meg az állatvilág egyéb tagjaitól, akkor a szabad kultúrálódás, a kulturális eredmények szabad megismerésének joga is helyet kaphat az emberi jogok közt. Annál is inkább, mert az innovatív gondolkodásra, a korábbi eredmények meghaladására való képesség kinevelése a gyerekből már az önrendelkezési jogot is érintheti.

Simay Endre István