Annette Streyl gyapjúfonal világa a Nextart galériában.
6 perc olvasás„a művészet ma is és mindig is csak tárgy. Ami pedig ezt a tárgyat, mint műtárgyat működteti, az nem az az út, amelyen tükrözik a világot és benne az utánzó embereket, hanem az a folyamat, amely elkülönít a világtól és serkent a vizuális felfogás segítségével belépni a művész szerkesztő kísérleteit körülvevő eszmék és döntések közegébe" (Roberta Smith)
„a művészet ma is és mindig is csak tárgy. Ami pedig ezt a tárgyat, mint műtárgyat működteti, az nem az az út, amelyen tükrözik a világot és benne az utánzó embereket, hanem az a folyamat, amely elkülönít a világtól és serkent a vizuális felfogás segítségével belépni a művész szerkesztő kísérleteit körülvevő eszmék és döntések közegébe" (Roberta Smith)
Az előbbi idézet tökéletesen illik Annette Streyl művészetére. A Nextart galéria a közelmúltban mutatta be a jelenleg Hamburgban élő és alkotó művésznő, egyedi stílusban készült műveit; kötött szerkezetű épületmodelljeit. Az alkotások anyaga egyrészt homokkő, másrészt gyapjúfonal. A kiállítás megnyitásának előestéjén elsétáltam a galéria előtt és a kivilágítatlan hatalmas kirakatüvegek mögött ruhaszárító kötélre felaggatott felismerhetetlen anyagokat láttam. Nagy volt a meglepetésem és átfutott rajtam a gondolat, talán elmarad Annette Streyl bemutatkozása. Másnap a megnyitóra érkezvén ugyanaz a látvány fogadott, de ezúttal ragyogó megvilágításban felismerhetőkké váltak kötélen lógva a német emblematikus épületek modelljei. A kiállítótérbe lépve az ajtóval szemközti oldalfalra vízszintesen rögzített berlini Tv torony közel négy méteres szinte lándzsaszerű modellje fogadott. Balra tekintve száradót ruhaként lógtak a Reichstag, a berlini Red Box, a Palast der Republik, és az IKEA aprólékosan kidolgozott modelljei, jobbra posztamenseken néhány figyelemre méltó homokkő alkotás és ismét 1:100-as méretarányú épületmodellek ezúttal makettként a McDonalds, a két méter magas New York-i AT&T. és a Palast der Republik. Érdekes volt újra látni a munkásságot és értelmiséget szimbolizáló kalapácsos, körzős német címert kötött változatban.
Annette Streyl kezdetben kőfaragást tanult s mivel lelki szemeim előtt a régmúlt kőfaragóinak sziluettje jelent meg, akik acélos erejüket nem a konditermekben szerezték, hanem művészeti munkával, meglepett a művésznő vékony szinte törékeny, magas termete. Sajnos rövid időt tartózkodott hazánkban, pedig érdekes lett volna megtudni mi inspirálta a homokkő felcserélését a fonalak világára. Azt hiszem nagyszerű kezdeményezés a Nextart Galéria részéről és bízom a folytatásban, hogy ilyen hasonló egyedi művészek, alkotások bemutatására vállalkozik. A kiállítás megnyitó hangulatát Sztankovits Béla gitárművész közismert német világslágerekből összeállított kis hangversenye igazi berlini kirándulássá varázsolta.
Néhány mondat Annette Streylről és művészetéről a teljesség igénye nélkül Boncz Hajnalka művészettörténész kiállítás ajánlójából:
„A térérzékelés és az építészet központi témaként az 1990-es évek közepén vonult be Annette Streyl munkásságába, az első gyapjúfonalból kötött épületmodelljeit 1998/1999 körül készítette. Az idáig vezető út során számos világlátásbeli és technikai változáson, módosuláson keresztül jutott el a most itt látható művekig. Streyl művészeti tanulmányait a kieli Muthesius Főiskolán kezdte, Jan Koblasa tanítványaként, ahol kőszobrászatot tanult, s e képzés mindmáig jelentős forrása műalkotásainak, fogékonyság az anyag szépségeire főként ebből az időszakából eredeztethető.
Művészi pályája kezdetén a minimalisták hatottak rá. Az ipari alapanyagok, mint a faforgács, beton, furnérlemez felhasználása, beemelése a művészet közegébe Donald Judd munkásságát idézheti elénk. 1995 körül jelennek meg Annette Streyl művészetében a kőből, betonból, fából készült épületszobrok, amelyeken keresztül, mint például a Szürke bunker esetében is, már egy mélyebb szociális és ökológiai nézőpontot kezd feszegetni.
A kőszobrok sorát gazdagítják olyan épületek modelljei, mint a Bruno Taut által tervezett berlini Freie Scholle, a hamburgi Fuhlsbüttel vagy a szintén hamburgi Jarrestadt egyik kocka épülete. A szociális viszonyok, az ökológiai folyamatok és a multinacionalitás gondolatköreihez érkezve beszélhetünk a fonalból kötött épületmodellekről, amelyek mindezen fogalmak együttes térbeli kifejeződéseként tárulnak elénk. Nem csupán az anyaghasználatban, hanem a megjelenítésben is valami újat, változatosat láthatunk itt a kiállítótérben
A száradó ruhákra emlékeztető kötött modellek kétdimenzió hatását keltik, a konstrukcióval, rendelkező darabok, amelyeket egy váz és egy ráterített kötött burok alkot, 3 dimenzióban bontakoznak ki. Azonban, ha belegondolunk, hogy ezek a munkák 1:100-as reprodukciói olyan volumenű épületeknek, mint a Reichstag, a New York-i AT&T Building vagy az IKEA, akkor máris egy másik, megfoghatatlan dimenzió tárul elénk. Több kérdés is felmerülhet bennünk. Reprodukciók ezek a művek, sokszorosított épületmodellek talán? Irónia, játékosság vagy kritika motiválta a művészt? Feltételezem, hogy mindezek együttes hatóereje hozta létre a látott műalkotásokat. A modellek puha, sérülékeny anyagukkal erős ellenpontját képezik az eredeti épületek szilárdságának.
Ha a posztamenseken elhelyezett homokkőből készült szobrokra tekintünk, az ember és épület viszonya tárul elénk, az ember, aki jelen esetben nem gyűjtőnévként értendő, a Reichstag esetében ugyanis Gerhard Schröder, aki 1998 és 2005 között Németország kancellárja volt, egyfajta újraértelmezett donátorra emlékeztet. A Reichstag épületére támaszkodik, amely méreteinél fogva bútordarab szerepét tölti be. Ugyanígy a felhőkarcoló-tervező, Pritzker díjas Philip Johnson, aki az AT & T épület tervezője, egyik legjelentősebb épületével pózol.
A maguk nemében egyedülállónak számítanak az itt kiállított épületkonstrukciók, a legközelebbi kapcsolatot a kölni Rosemarie Trockell műveivel találhatjuk, amelyek már klisévé vált szimbólumokat jelenítenek meg, a nőiséghez kapcsolódva gyapjú- és nejlonharisnyákat, ingeket és szandálokat. A személyiség külső jegyeit hordozó tárgyak könnyen azonosíthatók egy-egy adott kultúrával, társadalmi osztállyal, foglalkozással, életkorral és nemmel, némi feminista felhanggal átitatva.
Annette Streyl esetében nem beszélhetünk feminista indítatásról, azonban ha a kötést, mint munkafolyamatot elképzeljük, tagadhatatlan, hogy olyan kézműves tevékenységként képzeljük el, amely a nőkre jellemző, főként háziasszony szerepben.
A párhuzam Trockel műveivel, a technikát kivéve, talán az ironikus, figyelemfelkeltő szándék. A jelek, amelyeket az itt látható épületek képviselnek, a mindennapi életünk részei közvetetten és közvetlenül is befolyásolják életünket. Jelképek, tárgyak, épületek, amelyek szerves részei XXI. századi társadalmunknak. A jelek megfejtését Önökre bíznám"
NextArt Galéria 1054 Budapest, Aulich utca 4-6.
K-P: 12.00-18.00; Szo. 10.00-14.00
Lantai József