A Duna Televízió továbbítaná a Magyar Katolikus Rádió műsorát — A rádióműsor műholdon keresztül jutna el a hallgatókhoz
Műholdas kapacitásán továbbítaná a Magyar Katolikus Rádió adását a Duna Televízió – jelentette be Cselényi László elnök. Mint ismeretes, az ORTT szerdai döntésével a Klubrádiónak ítélte a frekvenciapályázatban megjelölt 92,9-es budapesti frekvenciát, amellyel megfosztotta a katolikus rádió budapesti hallgatóit a jó minőségű URH vétel lehetőségétől.
Műholdas kapacitásán továbbítaná a Magyar Katolikus Rádió adását a Duna Televízió – jelentette be Cselényi László elnök. Mint ismeretes, az ORTT szerdai döntésével a Klubrádiónak ítélte a frekvenciapályázatban megjelölt 92,9-es budapesti frekvenciát, amellyel megfosztotta a katolikus rádió budapesti hallgatóit a jó minőségű URH vétel lehetőségétől.
A Duna Televízió nevében Cselényi László elnök felajánlotta: a Magyar Katolikus Rádiónak a Magyar Rádió MR1 és MR2 csatornájához hasonlóan helyet biztosít műholdas kapacitásában. Az elnök kiemelte: nem kívánja a döntést minősíteni, vagy annak törvényességét vitatni, de mivel a Magyar Katolikus Rádió a Duna Televíziónak évek óta komoly szakmai, stratégia partnere – s hallgatótábora többnyire Duna TV nézője is -, ezért hozzásegíti az adót, hogy műsorát műholdon keresztül sugározhassa mind az öt kontinensen.
Cselényi László szerint az alapítása óta eltelt közel hét év során a Magyar Katolikus Rádió bizonyította, hogy közszolgálati műsora megfelel az igényesség, a korszerűség és elfogulatlanság követelményének. „Megítélésünk szerint Magyar Katolikus Rádió egy politika feletti, ökumenikus szellemiségű, keresztény tanokat hirdető médium, amely nem egy egyszerű 'imarádió', hanem a magyar értékek szolgálatában álló jelentős nemzeti kulturális fórum" – fogalmazott a Duna Televízió elnöke.
„A Duna Televízió missziója sok tekintetben egyezik a Magyar Katolikus Rádió által közvetített értékekkel, ezért tartjuk fontosnak, hogy segítsük a közműsorszolgáltató adásának terjesztését" – mondta Cselényi László.
A Duna Televízió elnöke hangsúlyozta: a sugárzás költségei nem terhelik majd az állami költségvetést, mert az a meglévő műszaki kapacitások átcsoportosításával megoldható. Cselényi kifejtette, hogy az adás műholdas továbbításáról ugyanúgy leszerződne a Duna Televízió a Magyar Katolikus Rádióval, mint tette a Magyar Rádió esetében. Az elnök reméli, hogy az együttműködésnek nincs jogi akadálya, mert a Magyar Katolikus Rádió közműsor-szolgáltatóként olyan tartalmat szolgáltat, amely a médiatörvény szerint támogatható.
Duna Televízió/Magyar Kurír