Lengyel János: AZ ALKOTÁS IZZADSÁGCSEPPJEI

Valami eredetit és egyben hasznosat alkotni roppant nehéz. Az újdonság mindig megviseli az embert. Az alkotó tevékenység nagyon sok energiát és információt kíván. A legtöbb ember épp ezért képtelen eredeti dolgok létrehozására. Ezért van az, hogy az élet bizonyos időközönként ismétli önmagát.

Valami eredetit és egyben hasznosat alkotni roppant nehéz. Az újdonság mindig megviseli az embert. Az alkotó tevékenység nagyon sok energiát és információt kíván. A legtöbb ember épp ezért képtelen eredeti dolgok létrehozására. Ezért van az, hogy az élet bizonyos időközönként ismétli önmagát.

 Semmi sem vész el, csak átalakul. Átalakul valami mássá, miközben eredeti lényét is megőrzi. Az ősember barlangja ugyanazt a funkciót tölti be, mint a panelház, vagy a luxusvilla. De ki tévesztené össze őket? Hiszen felhasználói is megváltoztak. Külsejük, gondolatviláguk, környezetük, de mindvégig megmaradtak embernek. Az ember örök, örök kétkedő. A puszta lénye nem hagyja nyugodni, míg meg nem találja végzetét. Minden vonzza, ami csak az újdonság egy szilánkjával kecsegtet. Még ha az a szemébe fúródva éleslátását korlátozza.

Az alkotómunka során aktualizálni és reprodukálni kell megszerzett ismereteinket. Ilyenkor az agy egyfajta másoló és tároló szerepet tölt be. Az alkotáshoz elengedhetetlenül szükséges, felhasznált információkat később ismét le lehet „hívni". De nem korlátlanul. Minden használattal változik, torzul.  Tulajdonképpen a tudat két alapvető tevékenységéről beszélhetünk. Első a megfigyelési folyamat, amikor beszerezzük az ismereteket, tapasztaljuk a valót. A másik ezzel ellentétes, amikor az információkból az alkotás során valami újat teremtünk. Mint egy szemináriumi dolgozat, legalizált plagizálás, több mű darabjaiból teremtünk egy újabbat.

A szabad, mélyreható alkotói tevékenység rengeteg időt igényel, az eredmény szempontjából azonban a felhasznált idő korántsem tekinthető elvesztegetettnek. A veszteség csak az egyén mérlegén jelent tehert, hiszen ideje véges abban a formában, amiben a teremtés lezajlik.  Ahhoz, hogy maradandót alkossunk, rengeteg információra, szellemi kapacitásra és elegendő időre van szükség. Jó példa erre az egyiptomi piramisok esete. Ezek az építmény-óriások évtizedeken át épültek, és létrehozásukhoz óriási tudás szükségeltetett. Mindegyiket a fáraók ostoba(?) önteltsége hozta létre, mégis azt kell mondanunk, hogy „megérte", hiszen több ezer éve állnak, az emberi alkotóképesség szimbólumaként. De az ellenpéldák száma sokkal népesebb. A félinformációk, a sejtések által elfedett dezinformációk tévutakra visznek. Az eredeti dolgok megvalósulását az eredeti gondolat megszületése előzi meg. Sokszor engedi át helyét, hogy egyediségét ezáltal is bizonyíthassa. Egy pohár víznek is a sivatag melege adja a legnagyobb értékét.

A fényűzés, a nagyravágyás és a magamutogatás baljósan csengő fogalmak, az emberiség történelmében mégis óriási szerepet játszanak.  Ha például nem lettek volna annyira fényűzőek és becsvágyóak a francia uralkodók, ma nem léteznének a maguk nemében páratlan szépségű Loire völgyi kastélyok: Ambois, Bois, Fountenabloue stb. És a sort a végtelenségig lehetne folytatni. A lényeg a folytatás, az örök körforgás fenntartása. A világot az újabb és újabb dolgok felfedezése, létrehozása viszi előbbre. Legalábbis abba az irányba, amit az emberiség fejlődésnek nevezett el.

Az alkotás szempontjából fontos tényező az ihlet. Költőknél, íróknál, képzőművészeknél vált ismertté a múzsa fogalma, amit legtöbbször egy gyönyörű hölgy testesít meg. Ugyanakkor és valójában az ihlet megfoghatatlan, rapszodikus. Pontosan úgy, mint a nők. Nem véletlen, hogy a képzelet éppen női alakban testesítette meg. Sosem lehet tudni, mikor „szállja meg" az alkotót. S ha megszállja, a művész ellenállhatatlan késztetést érez az alkotásra. Ihlete csakis tehetséges művésznek lehet, mégis megtörténik, hogy a tehetségesek sem tudják kifejezni alkotásaikban magukat úgy, ahogy azt eredetileg képzelték. Mint már fentebb említettem az eredetiség nehéz tudomány még a legnagyobb elmének is. A felhalmozott tudás magában rejti az ismétlés lehetőségét. És mint a tudjuk az ismétlés a tudás atyja.