2024.április.30. kedd.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Széchenyi magyar nyelvtudása

11 perc olvasás
<p><span class="inline inline-left"><a href="/node/44613"><img class="image image-thumbnail" src="/files/images/keriszechenyi.thumbnail.JPG" border="0" width="72" height="100" /></a></span>Wittner Mária a Parlamentben - a fideszes új képviselő, az edelényi arab orvos hibás magyarságú eskütétele, és annak jobbikos megkritizálása után felolvasta Surányi András: Egyedül vagyunk című, az 1930-as években megjelent könyvéből azt a részt, amely szerint csak felnőtt korában tanult meg magyarul gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar is. </p><p>

keriszechenyi.thumbnailWittner Mária a Parlamentben – a fideszes új képviselő, az edelényi arab orvos hibás magyarságú eskütétele, és annak jobbikos megkritizálása után felolvasta Surányi András: Egyedül vagyunk című, az 1930-as években megjelent könyvéből azt a részt, amely szerint csak felnőtt korában tanult meg magyarul gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar is.

keriszechenyi.thumbnailWittner Mária a Parlamentben – a fideszes új képviselő, az edelényi arab orvos hibás magyarságú eskütétele, és annak jobbikos megkritizálása után felolvasta Surányi András: Egyedül vagyunk című, az 1930-as években megjelent könyvéből azt a részt, amely szerint csak felnőtt korában tanult meg magyarul gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar is.

Ezt a Habsburg-hamisítást és kitalációt már a tíz éve, 2000 áprilisában megjelent, Mikor tanult meg Széchenyi magyarul? című könyvemben lelepleztem. A köteles példányokat a nagy könyvtárakba eljuttattuk, sőt, 200 példányt ingyen adtunk – elismervény ellenében – a könyvtárellátó KELLÓ-nak, hogy minden megyébe 10-et juttasson el a megyei és a nagyobb városi és községi könyvtárakba. /Remélem, eljuttatták!/ Úgy látszik, hiába! A köztudatban a hamis, régi hazugság terjed, mint a bolondgomba.

A könyvem bemutatóját nagy sajtócsend övezte. A kolozsvári Helikonban viszont nagy cikket közölt róla Szőcs István. Lektorom, a legnagyobb magyar nyelvész, Benkő Loránd akadémikus nagyon megörült a kutatásaim eredményének. Ezt írta: „A szerző nagyon alapos, lelkiismeretes, időt, energiát emésztő filológiai aprómunkával gyűjtötte össze anyagát, alighanem mindent felkutatva, ami e tárgykőrben lehetséges. Eredményei hasznosak, már csak azért is, mert a felvetett kérdésről így, egybefogva sehol sem található még csak megközelítőleg hasonló, teljes összefoglalás, – azon kívül, mert sok új anyagot derített föl. Olyan történeti, kultúrtörténeti, nyelvi ismerethalmazt tár fel, amely – egy kimagasló történeti személyünkhöz kapcsoltan, a nemzeti közműveltség fejlesztése, illetőleg a nemzeti – történeti tudat ébrentartása érdekeit szolgálja. A munka egészében nagyon értékes."

Volt színiakadémiai tanárom, Deme László nyelvészprofesszor is megörült a könyvemnek, és félórás beszélgetést szervezett a Kossuth Rádió egy nyelvi műsorában a tanulmányomról.
Tehát a nagy hazugság leleplezésének egy szűkkörű, nyelvész-szakmai rövid öröm – reklám, propaganda és oktatásügyi támogatás hiányában – és nagy elhallgatás lett az utóélete. Pedig Pokorni Zoltán oktatásügyi miniszternek dedikálva küldtem egy példányt. Hogyan és miért kezdtem a témával foglalkozni?

Mert egyszerűen nem hittem el, hogy az, aki megalapítja óriási összeggel, 35 ezer könyvvel a magyar nyelvű nemzeti könyvtárunkat, a Bibliotheca Hungarica-t, mai nevén a Széchényi Könyvtárat, akinek élete fő célja nemzete anyanyelvi nagy könyvtárának megteremtése, az a Széchényi Ferenc gróf a gyerekeivel otthon ne magyarul beszéljen! És a keszthelyi első magyar nyelvű mezőgazdasági iskolát, a Georgikont alapító gróf Festetics György testvére, Széchényiné gróf Festetics Júlia, aki anyagilag támogatta Csokonait versei kiadásban, az az anya ne magyarul mondja Pista fiának: Szeretlek, édes, kicsi fiam! Amellett lehetetlennek éreztem, hogy Széchenyi István, aki minden könyvét, a három nagy művét – Hitel, Világ, Stádium – magyarul írta, és többi, más témájú dolgozatát is – a lovakról, színházról, Akadémiáról, Híd Egyesületről, hajózásról, stb. – magyarul írta, németre másokkal fordíttatta, ráadásul írása igen egyéni, kissé 18. századi, veretes, tömör magyar stílusú volt, ne tudott volna magyarul, és csak 1825-ben, 34 éves korában tanulta volna meg anyanyelvét.

Első művében, a Hitelben 1830-ban nem hangsúlyozta volna, hogy „nyelvében él a nemzet", ha 33 évig negligálta volna nemzete nyelvét.

Elhatároztam, hogy emlékkönyveket, naplókat és rokonok fel nem dolgozott leveleit, Széchenyi esetleges füzeteit, bizonyítványait fogom átböngészni.  A Széchényi Könyvtárban kezdtem a kutatást, a Kézirattárban. Az Sz-betűnél találtam, a Széchényieknél: Széchényi Lajos emlékkönyve. Tehát a bátyjáé! Azonnal kikértem a bevételi napló szerint 1958-ban vásárolt, azóta senki által nem kutatott, nem publikált kis 9×16 centis, barna bőrkötésű emlékkönyvecskét. 1798 karácsonyán kapta a 17 éves fiú. István ekkor 7 éves múlt pár hónappal.

Az első oldalon ezt a verset írta az édesapa a fiának:

A Kereszteny Magyar Nemes
Istenéhez Hazájához Királyához Hív,
Hajlo Buzgo Engedelmes
Jámbor Bátor Igaz Szív,

Hogy Ezeket Éltedben tellyesétsd,
engedje a jo Isten Szíves atyádnak kérésére,
Soprony. 14. Jan. 799. Széchény

Mondanom sem kell, hogy az örömtől repdesett a szívem.

Magyar nyelvű, nemes, szép gondolatokkal látja el a 18. évében járó nagy fiát útravalóul a Nagy Gróf – ahogy Őt nevezték. Nem német filozófus vagy költő idézetével. A 4. oldalon jött az igazi meglepetés: Pál gróf és a 7 éves Istvánka beírása egy oldalon! Pál szövege: Szeressed Pali Ötsédet, mint ő téged. – Alatta nyomtatott nagy betűkkel: PISTA. Jóval később mellé írta valaki: „Ezt 8-dik Esztendős Korában Irrta. 1799". – /1799 januárjában írt be a család/ – Tehát nem Stefferli, hanem Pista. És nem 10 éves korában kezdett tanulni, mert „testileg, szellemileg gyenge volt" – mint írták, hanem 1798 szeptemberében, 7 éves korában, mint a többi gyermek. És négy hónap múlva nyomtatott nagy betűkkel már le tudta írni a nevét egy emlékkönyvben.

Idézek egy-két ezzel kapcsolatos hazugságot: 1920-as évek: Révai Nagylexikon: „Mint gyenge, átlátszó bőrű, a görvélykórra /TBC/ hajlamos gyermek… iskolai tanulmányait csak 9 éves korában kezdte meg." 1924.Viszota Gyula: Magyar Nyelv: „Iskolai neveltetése 1801-ben, tíz éves korában vette kezdetét." – 1932: Pintér Jenő: Magyar Irodalomtörténet. V. k.: „Nehéz felfogású gyermek, észbeli tehetségéhez nem sok reményt fűztek. Nevelői kevés eredménnyel tanítják". 1941: Új Idők Lexikona: „Mint gyenge testalkatú gyermek, csak 9 éves korában kezdte meg tanulmányait." – 1991.: Csorba László: Széchenyi István „Gyenge fizikuma lehetett a fő oka annak, hogy későn kezdte a tanulást." 1993: Magyar Irodalmi Lexikon: „Testalkatára nézve gyenge, akivel az iskolai tanulmányokat csak 9 éves korában kezdették meg." És az igazság? Egészséges, sportoló, korán lovagló, gyors észjárású gyermek volt, és a későbbi piarista gimnáziumi összes bizonyítványa szerint kitűnő tanuló.

A hazugságok forrása pedig: halála után a bécsi Die Glocke című újság 1863-ban lehozta Széchenyi döblingi „kórtörténetét" elmebajáról, és állítólagos saját feljegyzéseit: „Gyönge, beteges gyermek voltam… a 15. évemig folyton taknyos orral szaladgáltam… kíméltek is minden testi és lelki erőfeszítéstől. Más gyermekeknél sokkal később tanultam meg írni és olvasni, a számolástól irtóztam… gyűlöltem mindent, ami rendet, kombinációt, egyáltalán szisztematikus gondolkodást igényelt… 1809-ben 17 éves sem voltam, 3 szót sem tudtam helyes ortográfiával leírni."

Hát tessék! Az irodalomtörténészek elhitték ezt a bődületes hamisítást, fordítgatták, másolták és sajnos közölték! Megy a gyűrű vándorútra, egyik kézből a másikba. Megy a Habsburg-hamisítás vándorútra! Oka: A bosszú a halála előtt elkobzott, Ferenc József-ellenes, több száz oldalas, magyar nyelvű kéziratáért, melynek az 1920-as években a Nagy Magyar Szatíra címet adták kiadásakor. Hetekig fordították Ferenc Józsefnek, majd Széchenyi „öngyilkos lett".

– Csak 3 kisebb szöveget idézek a Szatírából: „Ferencz József egy hentes, aki véres kezét bíborpalástjába törli." „Minden csepp vér, mely példaadásra nem szükséges, és a lesújtott ellenszegülés után öntetik, azon bosszu állo gyilkosnak fejére hull, ki ily iszonyatnak szerzője." „De Ferencz József vajon micsoda? Én csak annyit tudok, hogy osztrák főherczeg, nem volt rajta a sor és megkoronázva nincs." Az udvari rágalmak terjedésének tehát megvolt az indoka. Az elkobzott Szatíra miatti bosszú.

De a történészek és irodalmárok nem tudták azt, hogy a grófi családok nem népiskolába küldték 4 évre gyermekeiket, hanem náluk lakott a házitanító, aki az elemi ismeretekre oktatta? A 4 elemi osztály után /1798. szeptember – 1802. június/, 1802 szeptemberében, 11 éves korában a pesti piarista gimnáziumban kezdte meg tanulmányait magántanulóként, és ott vizsgázott minden tantárgyból a tanári kar előtt. De írás, olvasás, számolás, elemi oktatás nélkül nem kezdhetett latinul tanulni! Azért, mert nincsenek „elemi iskolai bizonyítványai – el tudták ezt képzelni? Elég volt, ha a házitanító írásban igazolta a gimnázium felé, hogy a méltóságos úrfi a 4 éves elemi ismereteket nála mind megszerezte.

És Uram Isten, ki tanította az első O betűre, és a PISTA leírására? Madách Imre nagyapja, Madách Sándor, Nógrád megyei főügyész, akit Martinovicsék kivégzése után így bújtatott 1796-tól házitanítóként gr. Széchényi Ferenc, mert a szabadkőművesek és a Martinovics-féle összeesküvés ügyébe kissé belebonyolódott. 8 évig élt náluk Nagycenken a főügyész mint házitanító.

Lunkányi később tanította Istvánt. Ő később azt nyilatkozta, hogy a Nagy Gróf a fiaival, Istvánnal is, csak magyarul beszélt otthon! Az emlékkönyvecske igen fontos bizonyíték! A Festetits unokatestvér, László jó dunántúli tájszólással ír be: „Míg ifjuságod mosolog". És a félfrancia unokafivér, Desfours Vince: „Ha az atyafiságnak története egybe nem kötne is bennűnket". Ez mind az otthoni magyar beszédet példázza! Nemsokára az emlékkönyvről nagy cikket közöltem fotókkal, 1988. március 12-én a Népszava kulturális rovatában. /Az ottani „nép-nemzeti" kultúrrovat vezetők: Tamás Menyhért, Kiss Dénes és Kósa Csaba segítettek hozzá./ De közben mást is találtam: Szentkirályi Elemér egy kis repertóriumot adott ki 1987-ben Széchenyi írásairól. Ott említi, hogy egy feljegyzés szerint van Széchenyinek egy 12 éves korában írt magyar nyelvű levele az Országos Levéltárban, és megadja a jelzését. /Ő nem látta a levelet és nem olvasta a szövegét./ Azonnal kikértem a levéltárból, és elkeseredve láttam, hogy rossz a jelzése, ez németnyelvű, egy távoli rokon levele. Nem nyugodtam bele, és addig cserélgettem az iratcsomó /cs./-, folio- és levélsorszámokat a megadott jelzésen belül – elírást gyanítva -, míg valóban megkaptam a magyar nyelvű, 1803. nov. 29-i levelét,- (direkt keverte össze valaki a számait?), melyet gyertya mellett írt a kis 12 éves Istvánka, egyedül, mert indultak a lovak, a kocsi, és pipaszár- és illatos dohány ajándékot akart küldeni a „legkedves barátjának", Pap Ferenc jószágigazgatónak.

Beszámol benne arról is, hogy Révai tisztelendő úr is tanítja, aki gyönyörűen tud rajzolni. Révai Miklósról van szó, aki akkor a legnagyobb magyar nyelvész volt, sok könyvet írt, piarista tanár volt, szobra ott áll kívül az Akadémia II. emeleti jobb sarkán. Ő is házi tanára volt 12 éves korában Széchenyi Istvánnak. A magyar nyelvről írt könyve jó használt példányban – ott van Széchenyi magánkönyvtárában! – Az egyedül írt levélke így kezdődik: „Édes Jó Pap Uram! Botsássa meg, hogy tobbákot nem küldöttem, mivel nem tudtam, mikor mennek el a lovak, de most küldök".

Lefotóztattam a levelet, és mivel sem a szövege, sem a hasonmás vagy fotómásolata soha nem jelent meg Szentkirályi szerint, igyekeztem publikálni, hiszen teljesen önállóan, 12 évesen, magyarul írta.

Most egy volt néptanító, kulturális munkatársat találtam a Népszabadságnál, aki gyorsan lehozta 1988. május 14-én (Gyorsan, míg a főnököm Moszkvában van – mondta.), ezzel a címmel: „A 12 éves Széchenyi magyar nyelvű levele". Urbán Aladár, aki egy Batthyány-cikkemet lektorálta – „Batthyány búcsúlevele a betörő bandánál" – azt mondta, mindkét cikket juttassam el Sashegyi Oszkárhoz, mert most szerkesztik Széchenyi István válogatott műveit, és fontos lenne ez a két korai magyar nyelvű írása. Eljuttattam a két cikket Sashegyi Oszkárhoz, aki telefonon megköszönte, és az 1991-ben a Szépirodalmi Kiadónál megjelent több kötetes könyvükben – Széchenyi István Válogatott Művei – közlik is a szerkesztők mindkét, általam felfedezett és publikált gyerekkori magyar írását, a szöveget meg azokat a már régebben közölt gyerekkori írásait is, melyeket cikkemben említettem. Bár nevemet, mint a felfedezőét és első publikálóét nem említik – a 7 éves korabeli PISTA-beírást és a Pap Uram!-hoz írt levélke szövegét hozzák le a dátummal és lelőhelyükkel -, mégis boldog voltam, hogy 1991-ben már nem írják le Széchenyi ifjúkoráról, hogy nem tudott magyarul, és 10 éves koráig egy betűt sem tudott leírni!

 Ez fontos volt, mert ritkán adják ki műveinek és írásainak válogatott gyűjteményét. Tehát már nem terjedt tovább a hazugság 1991-ben.

 Kéri Edit (Megjelent a Barikád 2010. szeptember 16-ai számában)

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.