GDF Suez – Az Év Természetfotósa 2010.
8 perc olvasásAz idén kettős jubileumot is ünnepel Magyarország és Közép-Európa legfontosabb természetfotós pályázata: az idén éppen húsz esztendős a nemzetközi porondon is elismert magyarországi természetbarátokat tömörítő naturArt Magyar Természetfotósok Szövetsége immár tizennyolcadik alkalommal rendezte meg hazánk legrangosabb természetfotós pályázatát és kiállítását a Magyar Természettudományi Múzeumban, a Fotóhónap 2010 rendezvénysorozat részeként. A pályázat eredményeinek ismertetésére és a díjak átadására november 2-án került sor.
Az idén kettős jubileumot is ünnepel Magyarország és Közép-Európa legfontosabb természetfotós pályázata: az idén éppen húsz esztendős a nemzetközi porondon is elismert magyarországi természetbarátokat tömörítő naturArt Magyar Természetfotósok Szövetsége immár tizennyolcadik alkalommal rendezte meg hazánk legrangosabb természetfotós pályázatát és kiállítását a Magyar Természettudományi Múzeumban, a Fotóhónap 2010 rendezvénysorozat részeként. A pályázat eredményeinek ismertetésére és a díjak átadására november 2-án került sor.
Az idei tapasztalatok alapján bátran kijelenthetjük: a tizennyolc esztendeje évről évre megrendezett pályázat immár valóban felnőttkorba lépett. Erre mi sem lehet ékesebb bizonyíték – vagy talán szenzáció – mint az, hogy a 18. Az Év Természetfotósa pályázat fődíjasa, Máté Bence alig egy héttel a mostani díjátadó előtt vehette át Londonban a világ legfontosabb és legrangosabb természetfotós elismerését, a BBC Wildlife Photographer of the Year nagydíját. A mi magyarországi pályázatunk azonban más területen is kivívta a világ elismerését.
Az ezen a területen a világon elsőként alkalmazott elektronikus, internetes zsűrizési rendszer tökéletesen bevált, s a grémium tagjai között óhatatlanul kipattant viták ellenére a végeredmény önmagáért beszél. A „falra került" 112 fotográfia alighanem a földkerekség bármelyik kiállítóterében megállná a helyét, és nem egykönnyen találhatnánk olyan nemzetközi pályázatot, amelyik versenyezhetne a kollekció minőségével.
A GDF Suez – Az Év Természetfotósa 2010 pályázat kiírói azokat igyekeztek megszólítani, akik a természet szépségét a fotográfia eme rendkívül nehéz és áldozatos, mégis gyönyörű ágán keresztül szeretnék megmutatni a világnak. Kiváló profi és amatőr természetfotósaink ezúttal is kitettek magukért: 227 pályázó néhány darab híján éppen négyezer képpel nevezett a megmérettetésre. Az idehaza és külföldön egyaránt elismert szakemberekből álló zsűri ezek közül választotta ki a 12 kategória díjazott fotográfiáit, valamint azt az összesen 112 képet, amelyeket a Magyar Természettudományi Múzeum hagyományos kiállításán a nagyközönség is megcsodálhat.
A zsűri tagjai voltak:
Eifert János – fotóművész, a zsűri elnöke
Dombovári Tibor – fotóművész, Az Év Természetfotósa 2002
Kármán Balázs – fotóművész, Az Év Természetfotósa 1993, 1994, 1996, 2000
Lóránt Attila – fotográfus, író
Bánkuti András – fotóművész, fotóriporter, a HVG rovatvezetője, Pulitzer-emlékdíjas
Dr. Kalotás Zsolt – fotóművész, Az Év Természetfotósa 2001
Radisics Milán – természetfotós-fotóriporter, a naturArt elnöke
A pályázatra 12 kategóriában lehetett nevezni: 1. Kezünkben a Föld 2. A madarak viselkedése 3. Az emlősök viselkedése 4. Az állatok viselkedése 5. Az állatok szemtől szemben 6. Növények és gombák 7. Kompozíció, forma és kísérletezés 8. Tájak 9. Élet a vízfelszín alatt 10. Napnyugtától napkeltéig 11. A természet féktelen energiái, zabolátlan erők 12. Ifjúsági kategória (felső korhatár 18 év).
A kategóriákon túl pályázni lehetett a Dr. Tildy Zoltán-díjra, amelyet annak a 24 év alatti pályázónak ítéltek oda, aki a legszínvonalasabb kollekciót külte be a „Madarak viselkedése" kategóriában. Pályázni lehetett továbbá, bármelyik kategóriában, a három leginkább humoros felvételre. Újdonság, hogy azok a kategóriadíjat nyert képek, amelyek a Pannon Ökorégióban készültek, további elismerő oklevelet és a különdíjhoz járó + 1 pontot kaptak; emellett a legszebb magyarországi tájkép is különdíjat kapott.
„Az Év Természetfotósa 2010" címet a legkiemelkedőbb kollekciót beküldő egyéni pályázó nyerte el. A zsűri által legjobbnak ítélt felvétel az „Az Év Természetfotója 2010" díjat kapta. Az ifjúsági kategória győztese az „Az Év Ifjú Természetfotósa 2010" címet nyerte el. A kategóriák díjazottjai pénz-, illetve tárgyjutalomban részesültek, és támogatóink ezen túlmenően számos értékes különdíjat is felajánlottak. A díjak összesen mintegy 2 000 000 Ft értékűek.
Az Év Természetfotósa 2010-ben: Máté Bence
Már kiskorában rabul ejtette a Pusztaszer környéki madár- és vízi világ. 13 éves kora óta fotózik tudatosan a természetben. Elsőként 2000-ben tűnt fel Az Év Természetfotósa pályázaton, amikor Rivaldafényben című, ürgéket ábrázoló képéért Az Év Ifjú Természetfotósává választják. Az ekkor 15 éves fiú pár év alatt a szemünk előtt jut el egészen a szakmai világhírnévig. 18 évesen önálló életet kezdett, melynek középpontjában a természetfotózás állt. Tanyára költözött, ahol fotósbázist épített. Fejébe vette, hogy főállású fotós lesz. Egyedülálló tapasztalatokra tett szert, melyek nyomán újszerű látásmóddal és ötletekkel gazdagítja a madárfotózás technikáját. Szélesedő témaválasztásában a madarak mellett egyre gyakrabban találkozhatunk rovarokkal, hüllőkkel, emlősökkel, tájképekkel, sőt víz alatti fotókkal is. Bár ma már a Costa Ricában és Brazíliában kialakított leshelyeire is szervez túrákat, számára a természetfotózás központja továbbra is Magyarország marad.
Az Év Ifjú Természetfotósa 2010-ben: Kaszás Tamás
A 2010. év Ifjú Természetfotósa 1993. december 22-én született Kazincbarcikán. Az általános iskolát is itt végezte. Jelenleg a miskolci SPIC Művészeti Líceum alkalmazott fotográfus szakán tanul, ahol már sikeresen elvégezte a második évet. Gyermekkorától érdekli a fotózás, komolyabban 5 éve foglalkozik a fényképezéssel, s próbálja a fotózás valamennyi területén kipróbálni magát. Rendszeresen részt vesz fotópályázatokon, és szívesen vállal sok iskolai feladatot is. Amint vallja magáról: „Kedvenc időtöltésem a természetfotózás, sok időt töltök madarak, állatok fotózásával".
Az Év Természetfotója 2010-ben: Máté Bence: Árnyjáték
GDF Suez – Az Év Természetfotósa 2010 fotópályázat végeredménye:
I. kategória: Kezünkben a Föld
1. Máté Bence: Szárnyaskrém libamájjal
2. Daróczi Csaba: Csak egy maradhat
3. Szabó Tamás: A sofőr
II. kategória: A madarak viselkedése
1. Máté Bence: Bagolycsalád
1. Máté Bence: Dísztollak
2. Barkóczi Csaba: Robaj
2. Szabó Aladár: Kormorán vadászik
3. Kerekes M. István: Tájkép seregélyekkel
3. Máté Bence: Halszem
III. kategória: Az emlősök viselkedése
1. Varga István: Kenguru nyulak
2. Berta László: Kötelékben
3. Nem adták ki
IV. kategória: Az állatok viselkedése
1. Máté Bence: Függő játszma
1. Máté Bence: Jézus
2. Máté Bence: Benetton-hangyák
3. Kerekes M. István: Illúziók körhintája
V. kategória: Az állatok szemtől szemben
1. Máté Bence: Pelikánportré
2. Tóth Zoltán: Kristálykoponya
3. Tóth Zsuzsanna: Ébredés
VI. kategória: Növények és gombák
1. Kerekes M. István: Részlet
2. Daróczi Csaba: Fényvihar
3. Máté Bence: Gombák
VII. kategória: Kompozíció, forma és kísérletezés
1. Jakab Sándor: Almazöld insecta
2. Gergely József: Sárgahálón
3. Zsila Sándor: Szintézis
VIII. kategória: Tájak
1. Nem adták ki
2. Nem adták ki
3. Daróczi Csaba: Szélplasztika
IX. kategória: Élet a vízfelszín alatt
1. Nem adták ki
2. Nem adták ki
3. Nem adták ki
X. kategória: Napnyugtától napkeltéig
1. Máté Bence: Az utolsó csillag
2. Gergely József: Daruhold
3. Nem adták ki
XI. kategória: A természet energiái
1. Máté Bence: Bozóttűz
2. Vadász Sándor: Tornádó 2
3. Dr. Simán László: Arányok
XII. kategória: Ifjúsági kategória
1. Kaszás Tamás: Lendületben
2. Hornok Dávid: Favágók gyöngyei
3. Vadász Anna: Éjjeli lámpás
Különdíjak:
Humoros felvétel 1. díj – Máté Bence: Szárnyaskrém libamájjal
A Nimród vadászmagazin különdíja – Varga István: Kenguru nyulak
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület különdíja – Kovács András: Rókaszorítóban
A Vadon természetvédelmi magazin különdíja – Varga István: Viharos érzelmek
A TermészetBúvár magazin különdíja – Gaál Péter: Indián portré
A Természet Világa magazin különdíja – Vass Szabolcs: Ugrópók vacsorája
Sakertour Team különdíja – Gaál Péter: Indián portré
A Magyar Fotóművészek Szövetsége különdíja – Spisák Attila: Behálózott szív
A Pannon-ökorégióban készült legszebb tájkép – Daróczi Csaba: Szélplasztika
A naturArt Dr. Tildy Zoltán-különdíja – Nem adták ki
http://www.facebook.com/naturart.hu
Lantai József