Kényszerből Vagy Szabadon

Epizódok a magyar-olasz ﬁlmes kapcsolatok történetéből. Programsorozat 2013. ápr.25-28-ig az Örökmozgóban.

Itália és Magyarország között az évszázadok során rendkívül gazdag kulturális kapcsolatok alakultak ki – így volt ez a filmművészet területén is. A harmincas évek végétől napjainkig jelentős eredményei születtek ennek az együttműködésnek, hol stilisztikai, hol gondolati, hol társadalomtörténeti kölcsönhatásoknak. Ezen filmekből tekinthetünk meg néhányat az április 25 és 29 között megrendezésre kerülő olasz-magyar filmnapokon a MaNDA és az Olasz

Kulturális Intézet együttes szervezésében az Örökmozgó Filmmúzeumban.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak a kétnyelvű vetítésekre, és a két kerekasztal-beszélgetésre, ahol az alkotókkal is találkozhat a közönség.

A meghívottak: Gulyás Gyula, Gulyás János, Szomjas György, Flórián Endre, Szőnyi Zsuzsa, Koltai Lajos, Gilberto Martinelli, Szalai Györgyi, Dárday István, Muhi Klára, Muhi András, Sipos Áron, Muszatics Péter.

A kerekasztal-beszélgetéseket Pintér Judit filmkritikus vezeti.

A rendezvényt Szőcs Géza kormánybiztos, és Gina Giannotti asszony, az Olasz Kulturális Intézet igazgatója nyitja meg 25-én, csütörtökön 18:30-kor.

„A világ megváltoztatásához az általam régóta hangoztatott elképzelés megvalósítására lenne szükség: meg kell szüntetni a határokat, lehetőséget teremtve arra, hogy minden ember szabadon mozoghasson, és a számára legmegfelelőbb helyen telepedhessen le…" – olvasható Giuseppe Santoro tábornok válaszában Nyíry László egyik hosszú levelére, amelyben az idős történelemtanár végre szerette volna feltárni „az igazságot Magyarország történelméről".

Mindketten 1917-ben töltötték be a 18. életévüket, így el lehetett küldeni őket meghalni…

A két egykori ellenségnek azonban sikerült túlélnie a kegyetlen és véres csatákat az első világháborús olasz fronton, így – 65 évvel később – barátként találkozhattak egymással, amint Gulyás Gyula és Gulyás János Én is jártam Isonzónál című felkavaró dokumentumfilmjében láthatjuk, amely (az 1983-ban még életben lévő) egykori háborús veteránok tanúságtételeit örökítette meg. A film különleges pillanata a magyar-olasz kapcsolatok történetének.

Itália és Magyarország között az évszázadok során rendkívül gazdag kulturális kapcsolatok alakultak ki – így volt ez a filmművészet területén is. A harmincas évek végétől napjainkig jelentős eredményei születtek ennek az együttműködésnek, a hol stilisztikai, hol gondolati, hol társadalomtörténeti kölcsönhatásoknak.

A Magyar-Olasz Kulturális Évad 2013 fontos alkalom arra, hogy legalább néhány példát felelevenítsünk közülük.

Magyarország történelmi, társadalmi és kulturális körülményei mélyreható változásokat szenvedtek el a XX. század folyamán: voltak olyan időszakok, amikor a két ország közötti kulturális kapcsolatok szabadon kibontakozhattak, más, kevésbé szerencsés korszakokban ellenben sok kiváló értelmiségi és művész (köztük filmesek is) arra kényszerültek, hogy – a mégoly bizonytalan jövőt választva – elhagyják a hazájukat.

A második világháború alatt a magyar filmesek szabadon találkozhattak az olasz filmművészettel. Több színész is dolgozott Olaszországban, most csak Jávor Pált, Flavio Calzavara Carmela című melodrámájának főszereplőjét emelem ki közülük. A filmet a szintén magyar származású Pogány Gábor fényképezte, aki 1937-ben – önként – érkezett a Korda fivérek londoni filmgyárából a Cinecittába, ahol az olasz filmművészet egyik legnagyobb operatőrévé, több mint 150 film munkatársává vált. Ő volt az operatőre Radványi Géza – Márai Sándor öccse – Névtelen asszonyok című olasz filmjének is. A kommunista diktatúra elől a negyvenes évek végén mindketten száműzetésbe kényszerültek. Márai 1948 és 1952 között Nápolyban, pontosabban Posilippóban élt. Ottani élményeit naplóbejegyzésein kívül a San Gennaro vére című regényében is megörökítette, amely olaszul 2010-ben jelent meg a műveit 1998 óta sorra publikáló Adelphi Kiadónál. Márai a hatvanas évek végén néhány évre újra visszatért Olaszországba, Salernóba. Gilberto Martinelli A szabadság keserű íze – Márai és Nápoly című dokumentumfilmje a második világháború utáni szegény, ám szívélyes nápolyiak között töltött éveket rekonstruálja. Szalai Györgyinek és (az olasz származású) Dárday Istvánnak az 1984-89 közötti Napló alapján készült Az emigráns – Minden másképp van című játékfilmje viszont – bár a film elején felidéz néhány nápolyi emléket is – Márai életének utolsó drámai éveire helyezi a hangsúlyt.

1949-ben egy fiatal pár, Szőnyi Zsuzsa és Triznya Mátyás is az emigránsok „keserű

szabadságát" választotta. Római életüket Szőnyi Zsuzsa eleveníti föl Muszatics Péter Az

aventinusi tündér című dokumentumfilmjében. Többek között csodálatos római akvarelleket festő férje hosszú évekig főcímtervezőként dolgozott az olasz filmiparban, legjelentősebb munkája Vittorio De Sica Csoda Milánóban című filmjéhez fűződik: az olasz neorealizmus egyik remekművének trükkfelvételeit Triznya készítette.

Időközben a házaspár római lakása a magyar emigráció kiemelkedő alakjainak kihagyhatatlan találkozóhelye lett. Ám a híres „Triznya kocsma" a Budapestről érkező magyarok „római otthonává" is vált. Köztük például Huszárik Zoltáné, aki életrajzi filmet forgatott az ismert olasz-magyar szobrászművészről (egyebek mellett a római Termini Pályaudvar homlokzati frízének alkotójáról), Amerigo Totról, aki a nácik hatalomra jutása után, 1933-ban – kényszerűségből – költözött Berlinből Rómába.

A Kádár-rezsim magyar filmművészetében is sok, az olasz filmhez és kultúrához erőteljesen kötődő jelentős alkotót találunk. Válogatásunkban bemutatjuk Gaál István két filmjét, akinek abban a – korabeli Magyaroraszágon szinte elképzelhetetlen – szerencsében volt része, hogy két évig a római filmfőiskolán tanulhatott. Az Etűd a diplomafilmje volt. „Második hazájához" való hűségét bizonyítja Római szonáta című lírai dokumentumfilmje, amelyet az oly nagyon szeretett „örök város" hétköznapi életének szentelt.

A magyar filmművészet másik nagy mestere, Jancsó Miklós 1971 és 76 között Olaszországban készült négy filmje közül az elsőt, A pacifistát láthatják. Témája az ellentmondásokkal terhes olasz terrorizmus, amelynek félelemmel teli légkörét, ugyanakkor a káosz növelésében és a különböző oldalak összekeverésében érdekelt erők létezését kivételes erővel – és másoknál jóval korábban – ragadta meg.

A következő nemzedék tagja (a szintén olasz származású) Szomjas György, aki 1968-ban kezdte filmes pályáját. Részben Sergio Leone "spaghetti westerjeinek" mintájára ő teremtette meg a magyar film új műfaját, az "easternt". Neki most utolsó játékfilmjét, A Nap utcai fiúkat, valamint egyik első munkáját láthatják. A Nászutak című riportfilmben a magyar lányok – kényszer nélkül – olasz férjre vadásznak, attól remélnek jobb életet. A film egyik operatőre az azóta világhírű Koltai Lajos volt, aki immár rendezőként és operatőrként egyaránt – a legteljesebb szabadságban – dolgozhat a Föld bármely országában.

Itáliában két filmet készített Giuseppe Tornatoréval (Az óceánjáró zongorista legendáját és a válogatásunkban látható Malenát). Mindkettő zeneszerzője, Ennio Morricone lett később Koltai munkatársa Sorstalanság című, rendezőként jegyzett első játékfilmjében.

Muhi András és Muhi Klára Koltai napló című dokumentumfilmje a rendező-operatőrt híres olasz barátaihoz-kollégáihoz, Vittorio Storaróhoz, Roberto Benignihez és Giuseppe Tornatoréhoz is elkísérte. Santoro tábornok álma végre valóra vált..

(Pintér Judit)

https://www.facebook.com/events/298061506992124

Lantai József