Révay András: Nem Vádirat

A világsajtó heteken keresztül szinte mással sem foglalkozott, mint Benedek pápa lemondásával. Február 11. után alig pár hónappal már kezünkbe is került a könyv, melytől sokan várták e rendkívüli tett hátterének megvilágítását. Minden titkot mi sem árulunk most el, annyit viszont igen, hogy olvasásakor valóban súlyos dolgoknak lehetünk tudói.

Amikor felröppent a hír, azonnal elkezdődtek a találgatások. Voltak, akik az elképesztő méretűvé dagadt pedofília botrányt sejtették indítéknak. Mások a vatikáni bank ügyeire gondoltak, hiszen ott egy időben még az átutalásokat is le kellett tiltani. Volt, aki azt mondta, hogy bátor a pápa, mert a lelkiismeretére hallgatott, és állították ennek ellenkezőjét, hogy gyáva a pápa és menekül az ügyek elöl, amiken nem tudott úrrá lenni. XVI. Benedeknek szembe kellett nézni önmagával. Figyelmes és dinamikus pápa volt, aki az igazságra vágyott, de elkerülhetetlenül a kompromisszumok és egy olyan „államérdek" áldozatává vált, mely minden változástól elzárkózik. Korábban ugyanis, az akkor még bíboros Ratzinger, II. János-Pál jobb keze volt, neki a legnagyobb a felelőssége abban, hogy az egyházban minden haladó gondolatot letörtek. Később pedig ő volt, aki felismerte, hogy ezen az úton nem lehet továbbmenni! A könyvben mindez benne van – és még sok más is. Ám van, ami nincs: ez nem vádirat Benedek pápa ellen! Igazi aktualitása inkább egy évvel ezelőtt, 2012 májusában lett volna, de most is lebilincselő olvasmány. Nem nehéz megjósolni, hogy előbb-utóbb film lesz belőle, igazi krimi. Arról szól ugyanis, hogy azok az erők, melyek az egyház megújítását akarták, működő pályára szerették volna állítani, radikális eszközökhöz nyúltak. Rávilágít egy miniállam működésére, mely ugyanakkor szuperhatalom is, hiszen 177 országgal van diplomáciai kapcsolata – több csak az USA-nak van – gazdaságilag pedig multinacionális tényező! Elképzelhetetlenül nagy a vagyona és már önmagában ez a tény, kérdések özönét veti fel azokban, akik a „krisztusi-kereszténység" lényegét keresik, kérik számon. Mindezek tetejében ott van az óriási befolyás, hatalom, mely a struktúrájából adódik. Több mint négyszázezer pap van, mintegy nyolcszázötvenezer szerzetes, ennél is több hitoktató képviseli a Vatikán erejét mindenhol, bármikor, ahogyan szükséges. A könyv arról is pontos képet ad, hogy ezt a felfoghatatlanul nagy erőt jelentő szervezetet miként vezetik. Milyen gondok származnak abból, hogy mennyire lassúak, mennyire centralizáltak a döntések, a pápa maga a törvényhozó, a végrehajtó és a legfőbb igazságtevő. Akik a Vatikánban magas tisztséghez jutottak, saját magukat ellenőrzik és ez melegágya a korrupciónak. Milyen iszonyatos ellentmondás van a kinyilatkoztatott elvek, a hívőktől elvárt viselkedés és a multinacionális nagyvállalat profitorientált tevékenysége között. Stratégiája, melynek háta mögött az Opus Dei áll, azt szolgálja, hogy az egyházat a politikai hatalommal karöltve kell társadalmi befolyáshoz juttatni. A gazdasági élet problémái ugyanis nem kerülik el a Vatikán figyelmét.

Az egyik lényeges ellentmondásra nem kisebb ember, mint a vatikáni bank, az IOR igazgatója, Ettore Gotti Tedeschi hívja fel a pápa figyelmét: „Konfliktus van a nyugati ember három gazdasági funkciója között. Dolgozó és jövedelemtermelő; fogyasztója a számára legelőnyösebb javaknak; megtakarító és befektető ott, ahol a legnagyobb nyereség várható. Ebből az a paradoxon következik, hogy a nyugati ember termel még jövedelmet a hazai vállalatoknál dolgozva, de ezek egyre kevésbé versenyképesek. (…) A kompetitívebb javakat vásárolja meg, melyeket máshol termeltek. Nem hazai cégekbe fekteti be a pénzét, hanem ott, ahol a gazdaság növekszik. Tulajdonképpen azokat a cégeket erősíti, amelyek máshol teremtettek munkahelyet, sőt, konkurálnak azzal, amelynél ő maga is dolgozik. Míg végül munka nélkül marad, nem tud fogyasztani, még kevésbé megtakarítani."

Rendkívül érdekes a könyvben Tarcisio Bertone bíboros, a vatikáni államtitkár, a pápa után a második ember személye. Az olvasó úgy gondolhatja: valójában ő a hatalom birtokosa! Megismerhetjük pályafutását. Noha 1995 óta szoros munkatársak, furcsa módon nem óvja meg a pápát a súlyos baklövéstől, közben igyekszik eltávolítani az intézkedéseit bíráló ellenzéket és előléptetni bizalmi embereit. Többen benne vélik felfedezni a problémák gyökerét. Sokat utazik külföldre és olyan szerepeket tölt be, melyek kizárólag a pápát illetnék. Gazdasági tevékenységéről titokban Benedeket is tájékoztatják: „…az államtitkárság egyidejűleg felügyel és ellenőriz (…) kinevezi az igazgatói tanács tagjait és a könyvvizsgálókat (…) olyan személyek kerülnek kinevezésre az egyes posztokra, akiknél teljesen egybeesik az ellenőr és az ellenőrzött szerepe."

Van rész a könyvben, mely attól válik izgalmassá, hogy Benedek utóda, Ferenc pápa jezsuita. Ha tudjuk azt, hogy a világi politikai hatalmat előtérbe helyező Opus Dei a jezsuiták között nem tudott befolyásra szert tenni, mindjárt másként olvassuk a levelet, amit Adolfo Nicolas, a jezsuiták rendfőnöke 2011 novemberében írt a pápának. Növekvő zavarát – igen hatékonyan – azzal fejezte ki, hogy saját leveléhez csatolta két befolyásos, nagy összegekkel jótékonykodó személy kritikus, döbbent hangvételű levelét arról, hogy a félelem miként bénítja meg az életet a Vatikánban és hogy mennyire a pénz irányít némely lelkipásztort. Az elképesztő a dologban csak az, hogy a pénz hatalmáról panaszkodó Brenninkmeijer házaspár nem más, mint a világon mindenhol és így nálunk is jól ismert C&A áruházlánc alapító tulajdonosa! A könyvből világosan kiderül: a történelmet nem a tömegek irányítják, „csinálják", hanem igenis egyéniségek, személyiségek és érdekcsoportok határozzák meg. A egyházat pedig erősen hierarchizált, strukturált felépítése miatt a pápa személye alapvetően meghatározza. XVI. Benedektől egy mondatot feltétlenül érdemes megjegyezni a könyv elolvasása után: „Egy olyan világban, amelyben a hazugság uralkodik, az igazságért szenvedéssel kell fizetni."