50 százalékkal nőtt a bevétel, folytatódik a fejlődés
50%-os bevételnövekedés tavalyhoz képest! A kizárólag utazási kedvezményeket biztosító oldalak között első helyen álló NemaradjLe.hu 2014 januárjában 50%-kal nagyobb forgalmat bonyolított, mint tavaly ilyenkor.
50%-os bevételnövekedés tavalyhoz képest! A kizárólag utazási kedvezményeket biztosító oldalak között első helyen álló NemaradjLe.hu 2014 januárjában 50%-kal nagyobb forgalmat bonyolított, mint tavaly ilyenkor.
A 100 százalékban magyar tulajdonú, soproni székhelyű anyacég hároméves fennállása óta évről-évre drasztikusan fejlődik:
– 2011-ben 429 millió,
– 2012-ben már 709 millió,
– 2013-ban 850 millió forintos közvetített forgalmat produkált annak ellenére, hogy a kis cég csapata mindössze egy 4 főből áll.
„Olyan értékesítési lehetőséget biztosítunk a szállodák számára, amely az azonnali bevétel mellett segít nekik áthidalni a például szezonalitásból fakadó pénzügyi instabilitást. Az utalványok időbeli beválthatóságának szabályozásával pedig a szálláshelyeknek lehetősége nyílik az alacsonyabb kihasználtságú időszakok foglaltságának növelésére. A másik oldalon
az utalványokat megvásárlók az előrefizetés okán jelentős, 35-70%-os kedvezményeket
élveznek a szálláshelyek közvetlenül kínált áraihoz képest, így érthető hogy oldalunk, a NemaradjLe.hu az egyik leglátogatottabb és legnépszerűbb portál az akciós szálláscsomagokat értékesítő weboldalak között" – indokolta piacvezető pozíciójuk okait Szalay Ákos a Nemaradjle.hu egyik tulajdonosa.
Céljuk, a cég dinamikus fejlődésének megőrzése, de emellett terjeszkednek is: az indulás előtti utolsó fázisában áll az újabb fejlesztésük, amely szintén a szállásfoglalási piacot célozza meg.
Lantai József