A bölcselet szobrásza

A Nagyváradon 1922-ben született Wagner Nándor szobrász, Budapesten, majd Svédországban, végül 1969-től Japán élő, elismert művész lett. A Műcsarnokban most megnyílt és 2023. február 5-ig látogatható kiállítás, életművének egy rendkívül jellegzetes és nagy jelentőségű részéből mutatja be a legfontosabb alkotásokat.

A múzeumban most látható tárgyak némelyike nem az eredeti szobor. Amint azt Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója a megnyitó alkalmával elmondta, A Japánban működő Academia Humana Alapítvány támogatása segítségével e kiállítás számára lehetőség nyílt a Filozófiai kert, gellért-hegyi, egyszerre nagyszabású és magasztos köztéri szoboregyüttes 3D nyomtatású változatát elkészíttetni. A szobrokat az eredeti helyükön beszkennelték, majd 3D nyomtatással hozták létre a másolatokat, melyek most a Műcsarnokban láthatók. Mindezekhez még egy érdekesség társul. Wagner Nándor Japánban, a háza kertjében felépített egy valódi japán teaházat. Ennek másolatát – a művész saját tervei alapján – a múzeum munkatársai is felépítették. Mint a művész kertjében, most is egymás mellett állhat, a szoborcsoport és a teaház. Kodály Zoltán mondta: „A művészetek az embereket és a kultúrákat közelebb hozzák egymáshoz.” Ez a kiállítás is ezt erősíti meg – hangsúlyozta Szegő György igazgató.  Wagner Nándor 1957-ben Magyarországról Svédországba költözött – emlékezett vissza a kezdetekre a kiállítás megnyitásakor őexcellenciája, MASATO Ohtaka, Japán magyarországi nagykövete. A művész ott folytatta munkásságát és ott ismerkedett meg későbbi feleségével, a japán Akiyama Chiyo képzőművésznővel. Svédországból Japánba, Masiko városkába, 1967-ben költöztek, ahol 1975-ben a japán állampolgárságot is megkapta. Az egyik leghíresebb alkotása, a Filozófiai kert szoborcsoport arról is nevezetes, hogy a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 150. évfordulója alkalmából Tokióban, később Budapesten is felállították. A nyolc szobor mindegyike más kultúrához, más valláshoz tartozó személynek állít emléket.

Egy körben öt alak: Ábrahám, Ekhnaton, Jézus, Buddha és Lao-ce közösen meditálnak, kívül pedig egy vonalban Gandhi, Assisi Szent Ferenc és a japán Daruma herceg áll. Ennél aktuálisabb tartalmat hordozó szoborcsoport talán nem is létezik a mai világban! Megfigyelve a szobrokat, nagyon erősen érezhető a művész akarata, hogyan kellene a világnak működnie – és az is, hogy ő mit próbált hozzáadni a közös megértés elősegítéséhez. Wagner Nándor műveit egyre több helyen láthatjuk. Magyarországon Budapest mellett Székesfehérvár, Dunaújváros, Miskolc területén, Erdélyben Nagyváradon és Japánban is három városban: Szapporóban, Tokióban és Masikoban is találkozhatunk velük. A látogatottságuk folyamatosan növekszik, az emberek érdeklődnek irántuk. A Wagner Nándor Alapítvány japán elnöke, AKIYAMA Koji azt emelte ki, hogy a művész lakóhelye, Masiko-ban nem egyszerűen csak egy hely, ahol kiállították az alkotásait, hanem egy olyan világ, melyet a saját két kezével maga épített fel és ott dolgozott. A művész 1997-ben bekövetkezett halála után a felesége, Chiyo asszony igyekezett minél több helyen ismertté tenni a nevét. Miután tavaly, 91 éves korában ő is meghalt, férje emlékének ápolása, a hagyatékának gondozása, karbantartása most az Alapítvány feladata. Hirdetik, hogy ő egy olyan ember volt, aki szellemi függetlenségben élt, nem igazodott, nem törleszkedett hatalmasságokhoz. Életműve Magyarországon, Svédországban és Japánban is egyedülállónak tekinthető.  Wagner Nándor munkássága egyszerre illeszkedik a huszadik századi magyar szobrászat történetébe, kapcsolódik a modern kor szobrászatának alakjaihoz. A születésének századik évfordulójára most megnyíló emlékkiállításon egy rendkívül széles látókörű személyiség és sokoldalú művész alkotói világába tekinthetünk be – hangsúlyozta Gergely Réka szobrászművész. Művészete nagyon gazdag, mint anyaghasználatában, mint formakincsében. Magas fokú szakmai minőség párosult a dolgok mélyére tikintő gondolkodásmóddal. Alkotásaiban minden tömeg, formakapcsolat, minden részlet kidolgozása kiemelkedő szobrászi látásmódot és mesterségbeli tudást tükröz. Műveinek nagy része agyagból mintázott, majd kiégetett, illetve acélba öntött figurális szobor.

Az agyagból való mintázás lehetővé teszi a nagyobb tömeget és a részletgazdag megformálást. Alkotásaiban megfigyelhetjük a lehetőségek széles skálán való kimunkálását. A testet körülölelő drapériák főként vertikálisan tagolt hangsúlyos formái valamint a részletgazdagabb, finom, személyes elemekkel gazdagított kezek és portrék kidolgozása érzékeny egyensúlyban áll egymással. Ennek a gondosan felépített belső egységnek és viszonyrendszernek továbbgondolása, kiterjesztése valósul meg a szobrok elhelyezésének módjában is. Wagner nemcsak magát a szobrot és annak számos esetben a térrel, mint kompozíciós elemmel való kombinációját, hanem annak talapzatát is megtervezi. Ez a megközelítés, a relációs esztétika, a keleti szemléletmóddal rokonítható. Sajátos alkotói látásmódja és formaképzése egész életművében nyomon követhető, így a kiállításon bemutatott munkáiban is, melyek közül pályájának magyarországi időszakából kiemelhető a Vízhordó lány, a József Attila szobor vagy a Corpusz hungaricum. Életútjának próbatételei, az ötvenes évek magyarországi körülményei, nem tették lehetővé, hogy munkássága itthon teljesedjen ki. Svédországba távozott, ahol eleinte saját technikával kidolgozott papírfreskókat készített, majd a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva – Barta Istvánnal együttműködve – kísérletezte ki azt az ötvözetet, melyből rozsdamentes acél szobrait készítette. Alkotói stílusa itt hagyományosan figuratív ábrázolás volt, de az absztrakció felé fordult el, ahol a formák visszafogottsága, letisztultsága az acél felületeken megjelenő fény-árnyék játékkal egészült ki.  Miután Japánba ment, ott külföldiként letelepedni és szakmailag érvényesülni nem volt könnyű, de a kitartása, következetessége meghozta az eredményt. Első éveiben megteremtette a munkájához szükséges feltételeket. Építészeti előképzettségét hasznosítva, megtervezte és felépítette otthonát, műtermét, melyet az alkotó munkája mellett végzett oktatói tevékenységéhez további épületekkel egészített ki. Hamarosan Japánban is lehetőséget kapott nagyobb méretű, köztéri szobrok alkotására. Ilyen például az Anya gyermekével vagy az Utazók védőszentje. Egy idő után – hogy önazonosságát megőrizze – visszavonult a köztéri pályázatoktól és a műtermében, Masiko-ban teljesítette ki alkotói és pedagógiai pályáját. Fokozatosan újra a naturálisabb kifejezésforma felé fordult. Egyszerű, személyes és filozófiai mélységű szobrászata bontakozott ki Kelet és Nyugat találkozásában.