Aki 17x-is nekifut a Decathlon jelszó emlékeztetőnek és mindenkor csak hibára fut!
Az ember csak egy elfelejtett jelszóval indul neki a napnak. Egy ártatlan „Elfelejtett jelszó?” link, egy barátságos stockfotó mosolygó családdal biciklin, és máris azt hiszed, hogy itt valami modern, felhasználóbarát rendszer vár. Aztán beütöd a hat számjegyet, és a képernyő vörös feliratban közli veled életed igazságát: „Érvénytelen kód”.
A Decathlon jelszó‑reset, mint pszichológiai kísérlet
A történet szinte mindenkinél ugyanúgy kezdődik:
megadod az e‑mail címed,
kapsz egy levelet a „Jelszó módosítása” tárggyal,
ott a friss, ropogós, hatjegyű kód, aminek elvileg működnie kéne.
Aztán jön az attrakció.
Beírod a kódot a gondosan dobozokra osztott mezőkbe, mintha valami UX‑díjas űrlapon lennél, nyomsz egy „Következő” gombot… és a rendszer a piros „Érvénytelen kód” felirattal az arcodba röhög. Nem egyszer, nem kétszer, hanem minden egyes próbálkozásnál. Mintha az lenne a feladata, hogy bebizonyítsa: vagy nem tudsz számolni hatig, vagy nem tudod leolvasni az e‑mailből a számokat.
Jelszó emlékeztető te kis birganti, ha meg kitartó vagy? Toljad neki!
A végtelen Decathnlon „Jelszó módosítás” univerzuma
A postafiókod közben úgy néz ki, mint egy rosszul sikerült performansz:
7:01 – „Jelszó módosítása”
7:06 – „Jelszó módosítása”
7:07 – „Jelszó módosítása”
Sorban állnak a levelek, mindegyikben egy újabb, teljesen más hatjegyű kód.
Te pedig becsületesen próbálkozol:
először 3‑8‑7‑6‑6‑8,
aztán 1‑5‑5‑1‑5‑1,
majd 4‑8‑3‑5‑1‑6,
utána 4‑7‑3‑7‑7‑9,
végül 6‑4‑5‑7‑5‑3.
Mindegyik után ugyanaz az élmény: piros keret, piros hibaüzenet, passzív‑agresszív rövid mondat, ami azt sugallja, hogy itt egyetlen dolog érvénytelen: te. Nem a kód. Te.
Decathlon UX‑design: boldog család a háttérben, idegbeteg user az előtérben
Mindez egy gondosan beállított, szép, napfényes fotó előtt történik. Egy bicikliző szülő, két gyerek mosolyog, integet, minden harmonikus. A vizuális üzenet: „nálunk könnyű, biztonságos és vidám a vásárlás”. Eközben a valóság: te ülsz a monitor előtt, és ötödik kódot ütöd be, miközben azon gondolkodsz, hogy a képen látható idilli családból hányan kapnának agyvérzést, ha a gyerek rolleres jelszó‑resetjéhez ugyanilyen IT dolgozna.
A kontraszt tökéletes:
a háttér azt üzeni, hogy minden gördülékeny,
a felület azt üzeni, hogy „Érvénytelen kód”,
a leveleződ azt üzeni, hogy már a hetedik kísérletnél tartasz.
A klasszikus IT‑reflex: „Nálunk minden jó”
Ha végre eléred az ügyfélszolgálatot, jó eséllyel jön a műsor második felvonása. A forgatókönyv ismerős:
„Töröld a sütiket!”
„Próbáld másik böngészőben!”
„Biztos rossz kódot írtál be!”
A rendszer szerint az van, hogy a user téved. Nem a szerver, nem az időszinkron, nem a token‑kezelés, nem az, hogy a háttérben valami load balancer rossz node‑hoz irányít. Nem. Te. Aki a képernyőről betűről betűre, számról számra beírod a friss kódot.
Az egész olyan, mintha a ház kulcsát minden nap lecserélnék, majd amikor nem tudsz bemenni, a lakópark ügyeletese közölné: „Biztos rossz ajtóhoz jöttél, uram.”
Rendületlenül próbálkoztam ,de sok sikerrel nem jártam. 11 alkalommal sem sikerült elérnem, hogy beléphessek!
A Decathlon „biztonság” mint bűvös szó
Természetesen az egész arra van fogva, hogy „a te biztonságodért” történik. Minden hiba, minden korlátozás, minden idegőrlő rész azzal van letakarva, hogy ez a te érdeked:
ha túl sokszor nem sikerül belépned, az a biztonságodért van,
ha nem fogadja el a rendszeren belüli saját kódját, az is a biztonságodért,
ha órákig nem férsz hozzá a fiókodhoz, hát… az meg pláne.
Közben meg pont az történik, amit egy rossz támadó is szeretne: a felhasználó elbizonytalanodik, feladja, más csatornákon próbálkozik, és végül bármit elhisz, csak hadd jusson már be.
A Decathlon IT hibák tabusítása
Az ilyen ügyekben a legszebb mindig az, ahogy a szervezetek kommunikálnak. Nem az van, hogy: „Figyelj, elkúrtuk, a jelszó‑reset rendszerünk valahol rosszul kezeli a kódokat, javítjuk.” Hanem:
„Nálunk nem tapasztalunk rendszerszintű hibát.”
„Elszigetelt eset lehet.”
„Kérjük, ellenőrizd a spam mappát is.”
Miközben a felhasználó pontos időpontokkal, képernyőképekkel, egymás után kapott különböző kódokkal tudja bizonyítani, hogy nem ő van hülye. A rendszer mégis úgy viselkedik, mintha a valóság lenne érvénytelen, nem a kód.
..de ott a chat és még meg is irja helyetted a felfort agyadat hűteni a kérédst amit aztán elküldhetsz, nekik: emailban.
A láthatatlan kár
Egy ilyen jelszó‑reset‑szappanopera után a kár ritkán csak annyi, hogy „jaj, de bosszantó volt”. Ennél több történik:
az ember nem bízik a webes felületben,
kerülni kezdi az online ügyintézést ennél a szereplőnél,
legközelebb már nem adja meg olyan könnyen az adatait.
És persze ott a nagyon is konkrét időveszteség: hajnali, reggeli percek, amikor mással is foglalkozhatnál, ehelyett hatjegyű számokat jegyzetelsz, csatornák közt ugrálsz, és minden egyes próbálkozásért kapsz egy újabb piros „Érvénytelen kód” pofont.
A tanulság a Decathlon „Érvénytelen kód” világából
A történet lényege nem az, hogy a felhasználó nem tud számot másolni. Hanem az, hogy még mindig rengeteg olyan rendszer létezik, ahol:
a UX‑re több energiát tesznek, mint a valódi hibakezelésre,
a hibaüzenet a felhasználót hibáztatja a rendszer helyett,
az IT‑oldalon az az alapbeállítás, hogy „nálunk jó, biztos a user rossz”.
Amíg ez így marad, addig az „Érvénytelen kód” nem egyszerű hibaüzenet lesz, hanem egy egész kultúra szimbóluma: annak a kultúrának, ahol a kifelé mutatott csillogó kép fontosabb, mint az, hogy a háttérben valójában működjön is valami.
A végén igyekeztem kitörölni a cookiekat /sütiket/ és vártam még néhány percet….
Kitöröltük a sütiket 2025. december 13., szombat, 7:49:37 -kor és vártunk. Aztán vártunk és vártunk…
Amikor ezeket a sorokat írom már 7.59 perc van de a kód sehol. Érted ezt? 10 perc alatt sehol. Aztán beesik. Érvénytelen, de a próbálkozás nem áll meg és 15-15-17 -ik kódot is kikértem, biztos ami biztos, a magyarnak van elég remény hala és hát a remény ha l meg utoljára.
Kitartás meghozta eredményét és sikerült 17 jelszó emlékeztetővel elérni a nagy semmit! Azt a semmit amit mások is megélhetnek reménytelenül és a fejüket rosszallóan forgatva, miközben elérnek ahhoz a ponthoz, hogy a legyintést is lehagyják és azt mondják…a fene essen ebbe a rendszerbe ami ilyen és azokba is akik ezt hagyják életben! Ez a tökéletes ügyfél üldöző rendszer jól mutatja az IT-sek hogyan állhatnak szemben a maerketinggel ha nem ismerik fel a hibát és azt érdemben nem is javitják.
Végül megérkezett a 18-aska is és az sem járt sikerrel..de aképek önmagukért beszélnek és ez már nem poén, ez már nem szarkazmus: ez felháborító!
Eljött az a pont, amikor a frusztráció átváltott rezignált, tiszta dühbe. A felhasználó már nem a bejutásra, hanem a dokumentálásra és a sztori megírására koncentrált. A képek önmagukért beszélnek, és ez már nem poén, ez már nem szarkazmus: ez felháborító! De egyben tanulságos is. Mert ha a 18. kísérlet után sem megy, akkor talán nem a kód érvénytelen.
Talán az egész „ügyfélközpontú” webes szolgáltatás ígérete az, ami érvénytelen. Végül a felhasználó lemondóan, de megkönnyebbülten zárja be a böngésző ablakot, és elindult egy fizikai boltba, ahol a pénztáros garantáltan elfogadja az érvényes bankkártyáját. A virtuális vásárlás élményét felülírta a Decathlon „Érvénytelen kód” örökérvényű szívatása.
És amíg a story fotóján a család vidáman biciklizett, a felhasználó elhatározta: ide a Decathlonba soha többet nem akar bejutni…
