A HUN KORI KINCS ÉS A BECSÜLETES MEGTALÁLÓ a Magyar Nemzeti Múzeumban

Egyelőre csak a sajtó képviselői láthatták azt a felbecsülhetetlen értékű, 125 darabból álló hun kori leletet, amelyet egy észak-dunántúli túraútvonal mellett februárban fedezett fel az épp arra kiránduló Ehmann Gábor. Valami megcsillant az avarban, de nem a szeme káprázott, hanem az aranyozott veret, majd a lehullott levelek között akadt egy csat is. A becsületes megtaláló rögtön rájött, hogy csakis régészeti kincs lehet, így azonnal értesítette a Nemzeti Múzeumot. A történetnek még mindig a kezdetén vagyunk, mert a régészcsapat még nem fejezte be az ásatást.

Egyelőre csak a sajtó képviselői láthatták azt a felbecsülhetetlen értékű, 125 darabból álló hun kori leletet, amelyet egy észak-dunántúli túraútvonal mellett februárban fedezett fel az épp arra kiránduló Ehmann Gábor. Valami megcsillant az avarban, de nem a szeme káprázott, hanem az aranyozott veret, majd a lehullott levelek között akadt egy csat is. A becsületes megtaláló rögtön rájött, hogy csakis régészeti kincs lehet, így azonnal értesítette a Nemzeti Múzeumot. A történetnek még mindig a kezdetén vagyunk, mert a régészcsapat még nem fejezte be az ásatást.

A Múzeum régészei Szenthe Gergely vezetésével ezután a helyszínen műszeres felderítést végeztek, és a munkákban a leletek beszolgáltatója örömmel segédkezett. A hun kori, 420-430-as évekbeli, nomád sztyeppei rituális temetkezési szertartás szerint külön helyeken ásták el a néhai rangos tulajdonos ékes lószerszámait, öveit, fegyvereit és lábbeli díszeit. A sírt nem találták meg, valószínűleg csak áldozati tárgyak lehetnek, amelyekből alig néhány ismert a Kárpát-medencében (mint Szeged-Nagyszéksós, Pécs-Üszögpuszta, Pannonhalma, Bátaszék).

A tárgyakat meredek hegylejtő alsó platójában, patkó alakban helyezték el egymástól két-három méterre lévő csoportban, sekély gödrökben. A patkó nyugati szárában találták meg a nyereg és a farhám vereteit, a keleti szárában a zablát és a fejhám díszeit (pikkelymintás, aranyozott ezüst), szíjvégeit és csatjait fedezték fel. Az övkészlethez vasból való, almandin berakásos ékszer és aranyveretes tőr tartozik. A patkó alakzat északi oldaláról nyílhegy került elő. Egy másik csoportban elképesztő finomságú ötvöstárgyak sorakoznak. Utóbbiakat ideiglenesen állították most ki, még tisztítás előtt. Az ásatás és a restaurálás befejezéséig (talán egy-két évig) a nagyközönség még nem láthatja ezeket.

A lelet minden darabja vadonatúj, soha nem használt, olykor félkész termék, megfigyelhetők rajtuk a szerszámnyomok, de a temetést megelőző tudatos rongálás nyomai is, mint a behorpadt csengőn. Ezzel lehetővé teszik majd a hun kori áldozati rítus leírását, képünk megváltoztatását a korról, valamint élénk szakmai viták tárgya lehet. Bizonyítást nyerhet, hogy az északi germán és a nomád világ szoros kapcsolatot ápolt például az áldozat elrejtésének szokásaiban. Az áldozati tárgyak díszítése, azaz értékessé tétele csak a rituálé céljaira készülhettek a temetés előtt. Ez az új lelet a korábbiakkal ellentétben a késő római, európai forma- és műhelyhagyomány terméke. A korszak előkelői (benne a Fekete-tenger környéki, kaukázusi és közép-ázsiai kultúrák) által Európában és a Mediterrániumban használt tárgyaik sok szállal kapcsolódnak egymáshoz. A kőberakásos díszítőművészet elképzelhetően az iráni (perzsa) és a Közel-Keletet is magában foglaló római civilizációban született meg a 4. század végén. A hun hatalom követte a divatot, a perzsa és a késő római tárgyi kultúrát és szokásokat.

Mindenesetre érdekesség és további kutatást igényel, hogy hasonló összetételű együttesek fegyverekből és lószerszámokból már az avar korban is megjelentek a Kárpát-medencében. A következtetéseket egyelőre korai volna levonni.

A lelet beszolgáltatója, Ehmann Gábor hatalmas szolgálatot tett a magyar kultúrának. A Múzeumtól jutalomkönyveket kapott, később más elismerésben is fog részesülni. A felkutatásban részt vettek: dr. Bertók Gábor talajradaros és magnetométeres mérésekkel, dr. Bödőcs András egyéb műszeres vizsgálatokkal, valamint az ELTE, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem régészhallgatói, akik az ásatásokat végezték.

Izgalommal várjuk az ásatások lezárása után a tudományos ismeretterjesztést.

DOBI ILDIKÓ