A Pártfõtitkár és a Halál

A halál angyala egyszer az életben mindenkit meglátogat. Kötelezõen, vallástól, felekezettõl függetlenül, és akkor nincs választás, vele kell menni. De…, amilyen az élete olyan halála, mondta nekem egy kicsit ezoterikával is foglakozó történész barátom. Most szabály szerint Kádár János sírját becsukták, hiányos maradványait eltemették, még nincsen béke a szívekben.

A halál angyala egyszer az életben mindenkit meglátogat. Kötelezõen, vallástól, felekezettõl függetlenül, és akkor nincs választás, vele kell menni. De…, amilyen az élete olyan halála, mondta nekem egy kicsit ezoterikával is foglakozó történész barátom. Most szabály szerint Kádár János sírját becsukták, hiányos maradványait eltemették, még nincsen béke a szívekben.

Hogy a tárgyra térjek, vasárnap délután futottam össze egyik történész ismerõsömmel, aki a bevezetõben foglalt megjegyzést tette a hét egyik fontos történésére. Mivel furdalt a kíváncsiság ezért tovább faggattam, és pár feltevéssel, ami elgondolkodtató, lettem gazdagabb. Legalább érdemes rajta elgondolkodni, hittõl, történeti felfogástól függetlenül.

Akkor mire is célzott barátom:

Kádár János (a kiszivárgott hírek szerint kínok között) akkor halt meg, amikor áldozatát Nagy Imrét újratemették.

Kádár János ugyanabba a temetõbe került, ahova áldozatai. Õt elõször díszesen, államfõnek kijáró pompával temették. Másodszor titokban, hasonlóan korábbi áldozataihoz.

Nagy Imrét – Kádár áldozatát – elõször titokban temették. Az újratemetés volt hozzá méltó állami egyházi szertartás.

Kádár Jánost elõször méltósággal temették, másodjára, megcsonkítva. Áldozatait, például Malétert megcsonkítva, összekötözve temették a földbe elõször, csak másodjára kapott tisztességes temetést.

Kádár János áldozatai 1956-ot, mint a nemzeti egységet szimbolizálták. A mostani újratemetés körüli méltatlan veszekedések a széthúzást.

Az 1956-os áldozatok újratemetése olyanokat is színvallásra késztetett, akik addig féltek és nem merték szimpátiájukat kimutatni. Kádár János újratemetése során egyesek, szintén késõn, hûségüknek adtak hangot (Moldova György, Thürmer Gyula).

Eddig a párhuzam. A Sors kiosztotta büntetését.

Az újratemetés megtörtént. De nem tudja feledtetni azt ami korábban történt. Ugyanakkor a halottak már nem ellenfelek. Nem ellenségek. Porból lettek, porrá lettek. Megérdemlik a nyugalmat, bûneiktõl, cselekedeteiktõl függetlenül. És azt is, hogy nem szabad felednünk. Halottakról sem a jót, sem a rosszat.(A sírnál.)