A SZÉKELYKAPUTÓL A TÖRÜLKÖZŐIG — Szinte Gábor kutatásairól a Néprajzi Múzeumban

Székely harangláb makettjeA Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik programjaként 2016. február 28-ig világszínvonalú időszaki kiállítást láthat a közönség egy fantasztikus néprajzi gyűjtő tevékenységéről. Ő Szinte Gábor (1855-1914) középiskolai rajztanár, fényképész rendkívül értékes dokumentumokat hagyott az utókorra a székelyföldi háztípus, a székelykapu, a fejfák (kopjafák) és az erdélyi fatemplomok kutatásairól.  

Kopjafa típusokA megnyitón dr. Balassa M. Iván néprajzkutató méltatta Szinte Gábor munkásságát, aki Huszka József kortársa, szintén rajztanár volt, de kettőjük közül Szinte alkotott olyan maradandót, hogy minden kor használhatja a tudását. Értékes dokumentumai nagy jelentőségűek a néprajz és a műemlékvédelem területén. A második nemzedék néprajzosai, köztük Győrffy István szintén az ő nyomdokain indult.

Eredeti székelykapu

Szinte Gábor 1900-ban bukkant rá a legrégebbire, az 1673-ban épült mikházi székelykapura, amelyet Kajáni János ferences rendi szerzetes tervezett (neve ismerős lehet az ún. Kájoni-kódexről). Szinte ezzel dokumentálta, rajzolta le először a nemzeti díszítőművészet alkotóelemeit. A kaput 1911-ben megvette a budapesti Néprajzi Múzeum, majd miután egy vihar ledöntötte, 1913-ban került a múzeumba, ám itt 1965-ben leselejtezték. Most előkerült a szemöldökfa, a bal oldali kapuláb és néhány faszög. Ezek restaurálva láthatók a kiállításon. A múzeum 1880-tól kezdte gyűjteni a nemzeti jellegű ornamentikát, ezért Szinte Gábornak 1899-től folyamatos megbízásokat adott. Nitrocellulóz filmek, üvegnegatívok, színes rajzok, akvarellek készítésével tárta fel a népi építészet motívumait – a rajzokból is láthatunk eredeti darabokat a jelen tárlaton.

 A görög katolikus templom kapufájának faragása

Szinte 1909 és 1910 között négy részletben jelentette meg tanulmányait a gyűjtőútjairól. Leírásai igen alaposak, amelyekben a fa építmények szerkesztési elveire is kitér. Célja volt, hogy megörökítse azt, ami múlandó. A népi építészet tanulmányozását a csűrnél kezdte, majd folytatta a székely kisnemesi kúriák és falusi házak leírásával, a temetők kopjafái, a használati tárgyak leírásával, oktatásával. 127 településen fordult meg Csík-, Kolozs- és Udvarhely vármegyében. Munkáját fia, Szinte László folytatta egy darabig. Az apa 1914 márciusában egyik gyűjtőútján megbetegedett, majd Budapesten meghalt.

Székelykapu 1777-bőlA kiállítás rendezői, Bata Tímea és Tasnádi Zsuzsanna igényes katalógust is kibocsátottak e tárgyban. Dr. Kemecsi Lajos, a múzeum főigazgatója köszönetet mondott a megnyitón Bodnár Katalin múzeumpedagógusnak és Hermann Veronika sajtósnak is a munkájukért.

A tárlaton meglepő dolgokkal találkozhatunk, például 1905-ben Torockó utcáin petróleumlámpa világított. Megismerkedhetünk a csűristállóval, a székely ruházattal (köntös, hámánkendő, suba, mellény), faragott rokkával, guzsaly típusokkal. A haranglábak tekintetében a gótikus hatású toronnyal és a keleti típusú kistornyúval, a faszerkezetek csapolásával, a faszögekkel. A füzesmikolai görög katolikus kapu faragott forgójával, a füstös padlástérrel és a cseréppel kirakott kemencével. Különös dolog a „szakállszárító", ami a ház kapuja előtti fedett kiülőt jelenti – természetesen faszerkezetű. 1905-ben Csákfaluban sok különböző fajtájú székely kaput láthatunk. Különös érdekesség, hogy az ún. 'kaputükör', a személybejáró fölötti díszítést „hirdetési felületnek" vagy címer elhelyezésére is használták.

Eredeti fejfák

Még egy érdekesség a modern technika és tudomány megjelenése a Néprajzi Múzeumban: interaktív rajzolóprogrammal, érintős képernyő bevetésével szórakoztatják és tanítják a fiatalabb nemzedéket kaputervezésre, a díszítőelemek kiválasztására. Jó játék!

DOBI ILDIKÓ