A termékenységről egykor és napjainkban

Előbb-utóbb a legtöbb párnál eljön a pillanat, amikor elérkezettnek látják a családalapítás idejét. A gyermekvállalás életünk egyik legmeghatározóbb döntése, tele izgalmakkal, kihívásokkal és semmi máshoz nem hasonlítható szépségekkel. Azonban egy új élet megfoganása nem csak elhatározás kérdése, megfelelő tudatosságra és testi-lelki harmóniára is szükség van hozzá. A termékenység kérdése ókori elődeink életében is központi szerepet töltött be, ám ők úgy gondolták, a gyermekáldás érdekében elegendő jóban lenni isteneikkel.

Istenanyák tisztelete és termékenységi szimbólumok

Már a civilizáció kezdetén is tiszteltek termékenységi istenanyákat: a bőséges gyermekáldás érdekében szertartásokkal, szimbolikusan kötött nászokkal és különféle áldozatokkal próbálták elődeink az adott istenség jóindulatát elnyerni. A legősibb istennő a sumér Innin volt, akit Istarként vagy Astartaként is említenek más mitológiákban. Ám minden bizonnyal a görög Aphrodité – akinek a római mitológiában Vénusz a megfelelője – a leghíresebb istennő. Nem véletlen, hogy Vénusz szobor néven emlegetünk minden termékenységi jelképként funkcionáló alkotást, beleértve a híres milói és willendorfi Vénusz szobrokat. A korabeli népek az istennők ábrázolásában a hangsúlyos női formákkal is a termékenységhez fűződő viszonyukat kívánták befolyásolni. Az ókori Hellászban más termékenység- és anyaistennőket is számon tartottak: nagy tiszteletnek örvendett Démétér és Artemisz is, akinek a hajadonok áldozatot mutattak be házasságkötésük előtt. Utóbbi római megfelelője Diana volt, akihez köthetően vált a fogantatás egyik szimbólumává a dió. Rendszeresen ábrázolták ugyanis diófa alatt állva, ünnepét diófák árnyékában tartották a rómaiak. „A szapora diótermés szapora gyermekáldással jár" tartja a régi magyar népi mondás, amely remekül jelzi, hogy a dió mint termékenységi jelkép a mi hagyományainkban is fontos szerepet kapott a tulipán és a liliom mellett. Utóbbiak egyébként a női alakot, nőiességet szimbolizálják.

Ősi rituálék

A termékenység támogatása a régi kultúrákban az egész természetre vonatkozott: a földre, az állatokra és az emberekre is. A legtöbb rituálét és ünnepet a tavaszhoz kötötték, mint ahogyan tették a görögök és rómaiak a hellenizmus idején, az ókori civilizáció keleti területein viszont a nyári napfordulón, az ősz kezdetén tartották a termékenységi szertartásokat.  Ezen alkalmakkor gyakran mutattak be a termékenységért felelős istenségeknek növényi, állati, sőt eleinte emberáldozatokat is, valamint maszkos, rituális táncokat. Mindezekről hitték, hogy elősegítik a közösségükben élő nők termékenységét. Számos ma is ismeretes, ám már kihalóban lévő magyar népszokás is ezekre a szertartásokra vezethető vissza. A húsvéthétfői locsolás eredete például az ősi termékenységvarázsló és megtisztuló rítusban gyökerezik, a tojás pedig az új élet keletkezését szimbolizálja.

Modernkori vívmányok

Ezek a rituálék azonban a felvilágosodással és az orvostudomány fejlődésével szép lassan elhalványultak, vagy csak hagyományainkban maradtak meg. Mára a reális gondolkodás és a tudatosság vette át a helyüket: egyre több információ áll a 21. századi nők rendelkezésére e témában. Érdemes ügyelniük például a kiegyensúlyozott táplálkozásra, mivel hormonháztartásuk egyensúlyát a bevitt tápanyagokkal pozitívan befolyásolhatják. Az egészséges táplálkozás mellett a rendszeres sport is sokat segít abban, hogy szervezetüket felkészítsék a fogamzásra. De vény nélkül kapható, mio-inozit tartalmú étrend-kiegészítő készítményekkel is támogathatják a fogantatást. Sőt, ma már azt is tudjuk, hogy a teherbe esésre akkor van a legnagyobb esély, ha fizikailag és mentálisan is késznek érzik magukat a kisbaba érkezésére. Mindehhez pedig elengedhetetlen a stabil, harmonikus párkapcsolat és az átgondolt családtervezés.

Források:

• https://www.britannica.com
• Pál József-Újvári Edit: Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából. Balassi Kiadó, Budapest, 2001.