2024.április.19. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

A Buddha FM bemutatja: Magyarság és buddhizmus

2 perc olvasás

p148-2.jpg

Buddhista sztupa Tar – Magyarország

Magyarság és buddhizmus címmel tart beszélgető-estet a fennállásának harmadik évfordulóját ünneplő Buddha FM, Magyarország első internetes buddhista rádiója október 6-án, este 7 órától, a budapesti Aranytízben.

 

A beszélgetésen három nagy, hazai buddhista közösség tanítói cserélnek eszmét.

Úgy tűnhet, hogy magyarság és a buddhizmus, két egymástól elég messze lévő fogalom, ám ez senkit ne tévesszen meg! Vannak, akik szerint a magyarság szellemi öröksége és a buddhizmus tanításai között igenis vannak – ráadásul szép számmal – közös vonások. Ezt olyanok állítják, akik a buddhizmus tanításai mellett igen mélyrehatóan foglalkoznak a magyarság szellemiségével, történetével, spirituális tanításaival, hit- és gondolatvilágával is.

Az október 6-i beszélgető-esten a három legrégebbi magyarországi buddhista közösség tanítói, vezetői, a hazai buddhizmus legismertebb és legkiemelkedőbb alakjai cserélnek eszmét a fent említett témában.

 

Az beszélgető-est résztvevői:

Mireisz László Agniszama

A Tan Kapuja Buddhista Egyház elnöke, A magyar vallás című könyv szerzője

Csöpel láma

Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség vezetője, a Titkos tanítások a magyar népmesékben és a meséket, elmélkedéseket tartalmazó Igazmondó tükör című könyv szerzője

Lilávadzsra Pressing Lajos

Magyarországi Árya Maitreya Mandala Egyházközösség tanítója, Az égig érő fa, és Az élet vize – szellemi tanítások a magyar népmesékben I-II. című könyvek szerzője

 

Az est moderátora: Cser Zoltán – A Tan Kapuja Buddhista Egyház igazgatója

Meghívó-videó: https://www.youtube.com/watch?v=R97jy7LCE8Y

 

  1. október 6. 19:00

Aranytíz Kultúrház, Tolnai terem

Budapest, Arany János u. 10. III. em.

 

www.buddhafm.hu/esemeny

 

Lantai József

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.