2024.május.10. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

A hétvégén jön Budapest legnagyobb rockfesztiválja

2 perc olvasás

rock.jpgA hazai rockzene legnagyobbjai lépnek fel szeptember 8-9. között Budapesten, a Kincsem Parkban a Rock Fesztivál Budapest 2017 rendezvényen. Három színpad, két óriás sátor és több, mint húsz együttes rázza fel a rockereket a főváros legnagyobb rockfesztiválján, a Rock Fesztivál Budapest 2017-en.

 

A szervezők a zenei programokon túl rock cirkusz vidámparkkal és extrém artista bemutatókkal is készülnek. A rockzene mellett a gasztronómiára is komoly hangsúlyt fektettek: lesz kézműves sörudvar, minőségi hazai borok és pálinkák is. Emellett vérbeli magyaros konyhával készülnek a szervezők, – elérhető áron – kocsmai játékok sátrával, és rock börzével is készülnek, ahol régi relikviákat és ruházati termékeket lehet majd vásárolni.

 

A Kincsem Parkban szeptember 8-9. között megrendezésre kerülő, legnagyobb hazai művészeket felvonultató rockfesztiválon két napon keresztül a kedvenc slágereinkre tombolhatunk hajnalig. Olyan előadók váltják egymást a színpadon, mint a Piramis, a Beatrice, a Skorpió, a P.Mobil, a Karthago, a Kalapács zenekar, a Firkin, Deák Bill Gyula, vagy a Junkies.

 

A fesztivál utazási partnere a Hoopps. amelynek köszönhetően hosszú idő után visszatért Budapestre a megfizethető árú, applikáció alapú autós utazás. A magyar startup, a Hoopps sofőrei a megszokottnál olcsóbban viszik utasaikat, akik valós időben rendelhetnek autót, s ráadásul Budapestet is jobban megismerhetik autózás közben.

 

Az applikáció első reklámfilmjének főszereplője Pataky Attila, az Edda frontembere, aki a videóban egy űrhajóból száll ki a Bazilika előtti téren. A rövid felvételt a megjelenést követő néhány nap alatt közel ötvenezren nézték meg a YouTube-on.

 

A program:

Nagysátor

Szeptember 8. péntek:

17.00 : Bermuda Rock Band

19.00 : Piramis

21.30 : Beatrice

24.00 : Skorpió

 

Szeptember 9. szombat:

16.30 : Ozone Mama

19.00 : P.Mobil

21.30 : Karthago

24.00 : Kalapács zenekar

 

Rock Cirkusz

Szeptember 8. péntek:

18.00 : Aurora

20.30 : Firkin

 

Szeptember 9. szombat:

15.30 : Rock Fanatic

18.00 : Rómeo Vérzik

20.30 : Deák Bill Gyula

23.00 : Junkies

 

  1. szeptember 8-9.

RockFesztivál

Kincsem park

Budapest, Albertirsai út 2-4.

 

http://rockfesztivalbudapest.hu

 

Lantai József

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.