2024.december.22. vasárnap.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

A karrierváltás sikere programozóként garantált — Végzős tanulói fizetését elemezte a Codecool programozóiskola

2 perc olvasás

image3_16.jpgNem csillapodik a kereslet a megfelelően képzett junior programozók iránt a Codecool saját tapasztalatai szerint. Az eddig álláshoz juttatott kétszáz Codecool tanuló kezdőfizetésének elemzéséből úgy tűnik, hogy kielégíthetetlen a munkaadói oldal felvevőképessége. Még a tavaly végzettekénél is jobb fizetési feltételekkel helyezkedtek el a legutóbb kifutott végzős diákjai.

2015 óta működik és 2016 végén bocsátotta a munkaerőpiacra első tanulóit a Codecool programozóiskola. Idővel mind a tanulók, mind a munkaadók részéről megerősödött a bizalom a 12+6 hónapos képzés iránt. „Ma már nem telik el egész három hónap és egy végzős kurzust teljeskörűen képesek vagyunk állásba helyezni” – mondja Boda József, a Codecool alapító-ügyvezetője.

Nem is akármilyen feltételekkel! Az eddig végzett kétszáz tanuló fizetési adatai szerint a 2017-ben végzettek átlagosan 370 és 430 ezer forintos bruttó havi fizetéssel kezdhették meg új pályájukat, ugyanakkor a 2018-as fizetések már javarészt a 400-450 ezer forintos sávban mozognak. Mindkét évben akadt ugyanakkor 500 ezres álomfizetés is. A lista alján 380 ezres bruttó kezdőfizetéssel kellett „kibékülnie” egy hallgatónak.

 

„Szerencsére nem arról van szó, hogy a „kevés fóka” miatt bérspirál alakult volna ki a szektorban, mint mondjuk a balatoni vendéglátóiparban vagy az aneszteziológusok körében” – mondja Boda József. „A munkaadók fél évig tesztelhetik irodai környezetben a tanulóinkat a 12+6 hónapos képzés második szakaszában, így megbizonyosodhatnak arról, hogy tényleg mennyit is ér nekik egy új munkatárs. Ennek tudatában ajánlják ezeket a kecsegtető béreket.”

A programozóiskola a tervek szerint mostantól negyedévente közzéteszi a bérszínvonal alakulását jelző Junior Fejlesztői Fizetési Indexét. Általában az a vélekedés, hogy karriert váltani komoly áldozatokkal jár, és kockázatos a kimenetele. A Codecool adatai viszont azt mutatják, hogy az informatikában ez egyáltalán nincs így: garantált az elhelyezkedés, jóval a magyar átlagbéreket meghaladó mértékű kezdő fizetéssel, és az csupán a kérdés, hogy onnan miként fejlődik tovább az illető. „A stabil szakmai alapok átadása mellett ezért hangsúlyos nálunk az iparágban elengedhetetlen önfejlesztés képességének megtanítása is. Innentől a hallgatón múlik, hogy a következő években milyen gyorsan jut szenior szintre tudásban és anyagiakban” – mondja Boda József.

 

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alapította : Pósvári Sándor - 1973. Powered by WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. 2025©