varhegyi_deres_sajto.jpgIdén is meghirdette augusztus 20-i termékversenyét a Magyar Pékszövetség. A szakmai zsűri döntése alapján a fehérkenyér kategória nyertese, egyben 2018. Szent István napi kenyere a „Várhegyi Deres” lett. A Kurdi Family Pék Kft. fejlesztése friss kovásszal készül, 12 órás érlelelési folyamat eredménye, cipó formájú, ropogós búzakenyér, egy csipet kukoricával és egyedi metszéssel.

A Magyar Pékszövetség idei, augusztus 20-a alkalmából szervezett termékversenyét a hagyományokhoz híven 3 kategóriában hirdették meg, hónapokkal az esemény előtt. A fehérkenyér, rozskenyér és innovatív termékekre kiírt megmérettetésre idén is több tucat pályamunka érkezett. A fehérkenyér csoport győztesét, amely egyben 2018. Szent István napi kenyere is, a július 31-i, Parlamentben rendezett sajtótájékoztatón ismerhette meg a nagyközönség, míg a másik két kategória nyertesei a Magyar Ízek Utcája rendezvénysorozat sajtónyilvános megnyitóján, a Várkert Bazárban debütálnak augusztus 7-én, a nagyközönség pedig először augusztus 18-án, a MÍU alkalmából kóstolhatja a győztes mestermunkákat.

A Magyar Pékszövetség termékversenye egyszerre több célt is szolgál – mutatott rá Septe József, a szervezet elnöke. Egyrészt egy magas színvonalú szakmai megmérettetés, ahol a pályamunkákat szigorú szabályok és kötött pontrendszer alapján értékeli a zsűri. Míg másik célja, hogy a fogyasztóknak értéket mutassunk fel, minél többeknek megtanítsuk, milyen a jó magyar kovászos kenyér, és minőségi mércét adjunk a kezébe azoknak, akik szeretnének kiváló minőségű hazai árut fogyasztani. Ezért is van, hogy a nyertes receptúrák szabadon hozzáférhetők minden sütőipari gyártó számára, a termékek pedig augusztus 20-a után az ország számos pontján kaphatók.

Az idei győztes, a Kurdi Family Pék kft. Várhegyi Deres fantázianevű kenyere a kiírásnak megfelelően egy hosszú, 12 órás, hagyományos kovászolással készített fehér kenyér. A termék BL 80-as világosabb, és BL 160-as, sötétebb búzalisztből készül, de kis mennyiségben búzasikért és kukoricalisztet is tartalmaz, míg a felület szórásához a fejlesztők RL90-es, világos rozslisztet használtak. A laza, ropogós héjú, gömbölyű és jellegzetesen metszett kenyér természetesen mindenben megfelel a Magyar Élelmiszerkönyv fehér kenyérre vonatkozó előírásainak, miközben minőségben, élvezeti értékben csúcskategóriát képvisel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük