2024.december.22. vasárnap.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Államférfiak Mária Terézia szolgálatában

2 perc olvasás

mariat.jpgMűhelykonferencia az Országos Levéltárban. 1717-ben, idén 300 éve született Mária Terézia, Habsburg főhercegnő, a későbbi magyar és cseh királynő. Az idei évben Európa-szerte több kiállítás, konferencia és rendezvény keretében emlékeznek meg az évfordulóról.

 

A királynő születésének jubileuma jó alkalmat kínál arra is, hogy az érdeklődőkhöz közelebb hozza a 18. század második felének társadalmi és politikai változásait, valamint közéleti eredményeit. Mária Terézia 1740 és 1780 között fontos, hosszú évtizedekre meghatározó rendeleteket hozott, amelyek modernizációs folyamatokat indítottak el és hozzájárultak a 19. századi polgári berendezkedés kialakulásához.

 

A november 22-i konferencia célja, hogy a királynő uralkodásának eredményeit ezúttal személyes kapcsolatokon keresztül mutassa be: a családtagjaihoz, egyes hivatalnokokhoz, jelentős személyiségekhez, valamint Klimo György pécsi püspökhöz fűződő kapcsolatának segítségével. Ezek bemutatásával megismerhetjük a királynő különleges egyéniségét és az egyes szakértő államférfiak politikai szerepét, valamint a Magyar Királyság egykorú jelentőségét is.

 

A konferenciával Mária Terézia királynő születésének (1717. május 13.) 300. évfordulójára, illetőleg egyidejűleg Klimo György pécsi püspök halálának (1777. május 2.) 240. évfordulójára emlékezünk. Klimo György pécsi püspök Mária Terézia egyik kedvelt egyházfője volt, aki támogatta a tudományokat és a kultúrát. Nem csupán egyházi vonalon töltött be jelentős szerepet, hanem hivatalnokként is működött Mária Terézia uralkodása idején: 1746 és 1751 között magyar egyházügyi referensként, majd 1759 és 1772 között a Helytartótanács tanácsosaként.

 

A műhelykonferencia a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Újkortörténeti Tanszék, a Magyar 18. század-kutató Társaság és „A magyarországi rendiség politikai kultúrája” kutatócsoport (NKFI K 116166) közös szervezésében kerül megrendezésre.

 

  1. november 22. (szerda) 9.30-17 óráig

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Kiállító-és konferenciaterem

1014 – Budapest, Bécsi kapu tér 2-4.

 

http://mnl.gov.hu/mnl/ol/hirek/allamferfiak_maria_terezia_szolgalataban

www.mnl.gov.hu

 

Lantai József

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alapította : Pósvári Sándor - 1973. Powered by WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. 2025©