ANJOU-KIRÁLYAINK ÉS ZSIGMOND KORA
November második hetében, az Alexandra Könvesházban (leánykori nevén Párizsi Nagyáruház) került bemutatásra a neves szerzők, Bertényi Iván és Szende László könyve. Velük, a kötettel és a kötetet szerkesztő Karádi Ilonával Ludwig Emil újságíró moderálásával ismerkedtünk meg.
November második hetében, az Alexandra Könvesházban (leánykori nevén Párizsi Nagyáruház) került bemutatásra a neves szerzők, Bertényi Iván és Szende László könyve. Velük, a kötettel és a kötetet szerkesztő Karádi Ilonával Ludwig Emil újságíró moderálásával ismerkedtünk meg.
Szeretem a történelmet és a történelmi műveket. Ezt a könyvet azonban az előbbiek és a karácsonyi vásár szempontjainál jóval fontosabb okok miatt tartom fontosnak. Az ábrázolt kor az akkori válsághelyzetekben a maihoz mérhető komplexitású feladatok megoldását követelte meg az ország vezetésétől.
Az Anjou-királyok és Zsigmond kiválót nyújtottak „menedzserként" és „PR" tevékenységben egyaránt. Ennek a sikernek a magyarázatát a, korukban igen ritka, rendszer-szemléletű vezetési stílusban látom.
Az első Anjou uralkodónk, Károly Róbert személyisége és kül- és belföldön elfogadottsága kellett ahhoz, hogy a szomszédainkhoz hasonlóan ne essen szét az ország.
Magyarország az erőforrások tudatos felhasználásával európai nagyhatalommá vált. Szerencsénk is volt, előzőleg megszűntek a belharcok, így köszönthetett be egy gazdag korszak. Kialakult a korábbinál lényegesen hatékonyabb és központosított államszervezet, nőtt a terület és az elismertség.
A szerzők a történelmi eseményeken és folyamatokon túl egy új szemponttal bővítették ismereteinket. Röviden azt is bemutatják, hogy a XX. század közepének és politikai tendenciái hogyan befolyásolták az általuk vizsgált kornak és szereplőinek megítélését.
A kiadvány külleme méltó a beltartalomhoz – ideális ajándék és csemege.
Hecks Ferenc
|
Bertényi Iván és Szende László ANJOU-KIRÁLYAINK ÉS ZSIGMOND KORA 200 oldal Kötés: kemény kötés Officina '96 Kiadó 2011 ISBN 978-615-5065-10-1
|