Augusztus 15: Mária mennybevételének ünnepe
6 perc olvasás 
Mária mennybemenetele -ikon
A nyári idõszak vége felé, mikor a kertekben, mezõkön már javában érik a termés, ünnepeljük a legméltóbb "arató-ünnepet", mellyel beköszönt az "egyházi õsz".
Mária mennybemenetele -ikon
A nyári idõszak vége felé, mikor a kertekben, mezõkön már javában érik a termés, ünnepeljük a legméltóbb "arató-ünnepet", mellyel beköszönt az "egyházi õsz". A legdrágább gyümölcs, mely Egyházunk kertjében termett, ma kerül az égi csûrbe. Ez a gyümölcs nem más, mint Mária, a Boldogságos Szent Szûz.
A mai ünnep az Egyház legrégibb és legnagyobb Mária ünnepe. A keleti Egyházban már az efezusi zsinat után (431) bevezették. A római Egyházban viszont csak a 7. századtól ünneplik. Tartalmát illetõen három szempontot vehetünk figyelembe. Régebbi értelmezése szerint Mária halálára emlékeztetõ ünnep, hiszen az ünnep régi elnevezései Dormitio (elhunyta), vagy Pausatio (nyugalma) ezt fejezik ki. Az Egyház ugyanis különös szeretettel üli meg õsidõk óta szentjeinek halála, azaz égi születésük napját. Bár, hozzá kell tennünk, hogy Mária halálának kérdése sem történetileg sem a Szentírás alapján nem bizonyítható de valószínû. Ezt a valószínûséget teológiai spekuláció támasztja alá.
Mária számára kiemelkedõ szerep volt kijelölve az üdvrendben. Ezért nem elégedhetünk meg azzal, hogy pusztán halála emlékezetét üljük, hanem mennybevételét is. A mennybevétel kifejezés világos, és tudatosan tesz különbséget Jézus mennybemenetele, és Mária mennybevétele között. Jézus ugyanis saját hatalmából, önerejébõl támadt fel és ült az Atya jobbjára, Mária viszont Jézus erejébõl részesedett. A Szentírásban formális bizonyítékot erre sem találhatunk, sõt a szenthagyomány is hallgat róla az elsõ századokban. Az errõl szóló tanítás fokozatosan kristályosodott ki. XII. Pius pápa 1950-ben "ex cathedra" kiadott "Munificentissimus Deus" kezdetû bullájában hirdette ki a mennybevétel dogmáját: "…Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével együtt felvétetett a mennyei dicsõségbe". Érdemes felfigyelni a pápai megnyilatkozásban két kifejezésre. A "földi életpályája befejezése után" megfogalmazásával XII. Pius felülemelkedik mindenféle teológiai spekuláción, amely Mária haláláról, vagy a halál nélküli megdicsõülésérõl szól. Egyes teológiai irányzatok ugyanis Mária halálának állításával szemben azt az álláspontot képviselik, hogy halál nélkül változott át megdicsõültté. A "mennyei dicsõségbe" kifejezés pedig kizár minden kozmológiai találgatást, és azt sugallja, hogy Mária teste-lelke tökéletesen egyesült Istennel, és élvezheti az ember által elérhetõ legnagyobb boldogságot.
A népi vallásosság és a középkori misztika felfogása szerint Mária a megdicsõülése után a mennyország királynõjévé koronáztatott. Ezt az elgondolást erõsíti a mennybevétel ténye, illetve Mária Istenanyasága, hiszen méltósága felülmúlja az összes üdvözültét, s az angyalok méltóságát is.
Mindezekrõl azért beszéltünk, mert az ünnep liturgikus énekei, verses népénekei az imént megfogalmazott tematikát tartalmazzák és közlik a liturgiában résztvevõk felé. Fõként a három körmeneti ének (introitus, offertorium, communio) jeleníti meg drámai elevenséggel, a Boldogságos Szûz mennyei bevonulását.
A királyi menyasszony nászmenete elevenül meg elõttünk a szentmise elején, mikor a papság, ministránsok az oltárhoz vonulnak. Olyan ez, miként Mária vonul a mennyei palotába, ahol maga a Võlegény, Krisztus várja. Lélekben mi is vele tartunk, s eltelünk a jegyesi várakozás örömével.
Az Assumptio eredeti (latin) ünnepi Introitusa (kezdõéneke) így énekel: "Nagy jel tûnt fel az égen: egy asszony, öltözete a nap, lába alatt a hold, és a fején tizenkét csillagból álló korona" (Jel 12,1). A gregorián énekkel és szimbolikájával foglalkozó szakemberek meglepõ hasonlatosságot fedeznek fel az imént említett ünnepi kezdõének és a Hoc Corpus meam (Ez az én testem) kezdetû communio (áldozási ének) kezdõdallama között. Ez a szimbolikus kifejezésmód utal a megdicsõült Krisztus-testre – a megdicsõített Mária-testre -, a megdicsõült Egyházra, mely a tizenkét "csillagon"- apostolon nyugszik. A megdicsõültek éneke valóban az új élet zsoltára, mely az Introitushoz kötõdik: "Énekeljetek az úrnak új éneket, mert csodálatos dolgokat cselekedett!" (Zsolt 97,1)
Az offertorium tovább folytatja a menyegzõs gondolatot, hiszen az nem más, mint a "nászajándékot" hozó menet. Bizonyára sokan vettünk részt rokonaink, barátaink esküvõjén, s tudjuk, hogy szeretetünk, megbecsülésünk jeléül a gratuláció mellett ajándékot is illik átadni. Az ajándék, természeténél fogva mindig jelképezi annak a személynek szeretetét, egyéniségét, aki azt adja. Így a szentmisében is, mikor az oltárhoz visszük adományainkat, az saját életünket, annak felajánlását jelképezi, s valóban hasonlít bizonyos értelemben a "nászajándékra"! Hiszen Krisztus a kereszten kötötte meg velünk az új és örök szövetséget, s adományaink révén erre nemcsak emlékezünk boldog jegyeseként, hanem újból részesei is leszünk megváltó áldozatának. Ezért a mai felajánlási körmenet élén gondolatban Szûz Mária áll "menyasszonyi díszben", aki jelképezi Krisztus Egyházát, hiszen Õ annak az õsmintája.
Itt szeretném felhívni a figyelmet õsi magyar népénekünkre, mely felajánlásra is énekelhetõ, éppen az offertorium szövegével való egybecsengése miatt: "Felvitetett magos mennyországba, angyali szép örvendetes házba…" (Éneklõ Egyház 283.)
Az áldozás már a Võlegénnyel való örök egyesülés! A közösség újra Máriát jelképezi áldozási énekével: "Mily boldog vagy Szûz Mária" (Beatam me dicent), s a Magnificat örömteli zsoltározásával. Arról az örök boldogságról éneklünk, mely a "legjobb rész" (Luk 10,42) választásával Mária osztályrésze lett. A "legjobb rész" számunkra pedig az isteni lakoma, az Istengyermekség, a boldog megdicsõülés, mindez számunkra a szentáldozásban már megvalósul.
A misztikus test anyjaként az Õ közvetítésével árad lelkünkbe a természetfeletti élet minden kegyelme. Ezért a liturgia felhasználja Mária közvetítését, s ezzel lelkünk számára elsõ és nélkülözhetetlen forrása lesz a valódi krisztusi szellemnek.
