Szeptember végén kerül az európai boltok polcaira a 2014-ben „Legjobb Európai Hardver Startup" díjjal jutalmazott Petcube kamera, amely alapjaiban változtatja meg a háziállatok és gazdáik közötti kommunikációt. Az eszköz segítségével az állattartók okostelefonjukon keresztül figyelhetik otthon maradt kedvencüket, sőt beszélhetnek és játszhatnak is velük, bárhol is legyenek a világban.
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
Már hagyomány, hogy minden év szeptemberének első szombatja hazánk legveszélyeztetettebb gerincesének, a rákosi viperának a napja. Az idén sem lesz ez másként, a faj megmentésért dolgozó kollégák és önkéntesek 5 hazai helyszínen felállított információs standoknál várják a látogatókat. Az érdeklődök, többek között megtudhatják, hogy mik azok a könnyen azonosítható morfológiai jegyek, amelyek alapján...
Kézműves magyar édességet gyártó, észak-magyarországi kisvállalkozás fejlesztéséhez biztosít tőkét a Széchenyi Tőkealap. A BORSA cég által készített exkluzív kivitelű, hungarikum jellegű kézműves bonbonok aszalt gyümölcsök és minőségi csokoládé felhasználásával készülnek Sárospatakon. A „Magyar Kézműves Remek" bonbonok gyártásának bővítését az SZTA 65 millió... 

