A mai kisgyerekes szülőknek nemcsak az okoz fejfájást, hogy mennyi időt töltenek a gyerekeik a világhálón, hanem hogy ott milyen egyéb veszélyeknek vannak kitéve. Emiatt a szülők harmada igyekszik csökkenteni a gyerekek online töltött idejét és így próbálják megvédeni gyerekeiket az online világ kockázataitól. Ugyanakkor vannak más lehetőségek is, amelyek segítenek a fenyegetettség csökkentésében és egyúttal nem izoláljuk a gyerekeket a világunkat mára teljesen átható digitális léttől.
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
Játékos körúti séta a Közlekedési Múzeum tolmácsolásában. A Körúti kalandokat május 5-én, szombaton, a Budapest 100 programjai közt szereplő játékos körúti séta során vehetik először kézbe az érdeklődők.
Mindenki azt hitte, hogy ikertestvérek, pedig csak névrokonságban voltak egymással. Csínom Palkó és Csínom Jankó egy utcában laktak, egymás mellett ültek az általános iskolában és a gimnáziumban. Pályát is egyformán választottak, odavoltak az egyenruháért, mindketten hivatások katonák akartak lenni. Amikor meghívták őket a Honvédelmi Minisztérium emberi erőforrás csoportfőnökségére és felvázolták előttük a katonai életpálya modellt, egy percig sem tétováztak. Aláírtak.
A vállalat közel 270 új fénypontot telepített a községben a meglévő 497 mellé, melyeket szintén újakra cseréltek, a későbbiekben pedig további 84 új lámpát helyez majd ki. A településen az új rendszer biztonságosabb környezetet kínál a lakóknak, valamint gazdaságosabb és környezetbarát közvilágítást nyújt az energiatakarékos LED lámpáknak köszönhetően.
Az Élelmiszer magazin idén negyedik alkalommal hirdette meg az „Az Év Boltja” versenyt. A szakmai zsűri által hipermarket kategóriában a tatabányai INTERSPAR-nak odaítélt „Az Év Boltja 2018” díj annak elismerése, hogy az árukínálat, a fenntarthatóság, a szolgáltatások színvonala és az üzlet belső kialakítása tekintetében a tatabányai hipermarket a kategóriája legkiválóbbja.
A naptárba mindenki írja be: augusztus 8-15-ig Sziget! (lásd: http://euroastra.blog.hu/2018/05/01/a_naptarba_mindenki_irja_be_augusztus_8-15-ig_sziget) A jegyek gyorsan fogynak, érdemes mihamarabb beszerezni őket, mert idén kiváló zenei felhozatallal ünnepel a Sziget, ami tavaly jelentkezett 25. alkalommal, idén viszont 25 éves.
Mindenkinek más a reggel. Van, aki összekapja magát és siet a munkába, és van, aki például sportosan, reggeli edzéssel kezdi a napot. Akad, aki jó korán kel, így megengedheti magának, hogy egy kiadós reggelivel, akár többféle fogással és kreatív terítékkel, tálalással indítsa be a reggelt. Az azonban a legtöbbünk reggelében közös, hogy az ébredés elmaradhatatlan kelléke a kávé. A Nespresso kávénagykövete, Márkosi Balázs összegyűjtött néhány érdekességet, tanácsot és reggeli...
A Kósa Erika által életre hívott EQ-szexi mozgalom második alkalommal tartotta meg egész napos előadássorozatát, melynek a félelem volt a fókuszában. Előadást tartott a Kósa Akadémia tulajdonosa és egyben az egyik legelismertebb magyar üzletasszony, Kósa Erika, Náray Tamás, író és divattervező, Karaszi Andrea, közgazdász, Szántó Ferenc, a Kósa Erika Akadémia alapító tagja, üzletember és Szily Nóra, újságíró, coach, televíziós személyiség.
Közel 1 millió asztmás betegségben szenvedő ember él Magyarországon. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság adatai szerint a felismert asztmások csupán a 40%-a használja gyógyszereit. A nem megfelelő kezelés akár halálos kimenetelű lehet, míg a helyes terápia mellett minden asztmás tünetmentes, teljes életet élhet.
Magyarország valamennyi megyeszékhelyén megnyitják kapuikat a jegybanki támogatással működő pénzügyi tanácsadó irodák. Az eddig már 13 megyeszékhelyen jelen lévő irodahálózat ugyanis a következő napokban új kaposvári, szekszárdi, székesfehérvári, szombathelyi és veszprémi kirendeltségekkel bővül.
A kecskeméti, zalaegerszegi és budaörsi terjeszkedés után az étteremlánc további üzletek nyitását tervezi, a következő 5 évben akár 20 új Burger King várható országszerte.
