2024.március.29. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Várólisták és áremelkedések az építőiparban — Akár 20 százalékkal is többe kerülhet az építőanyag

5 perc olvasás

aa_69.jpgA tavalyi évhez képest jelentősen megnövekedtek az építőanyagok árai, ráadásul a kereskedők komoly készlethiánnyal is küzdenek, ami miatt a megrendelőknek akár több hónapos csúszásokra is számítaniuk kell. Az újHÁZ Centrum szakértői szerint egy rendkívül komplex problémával állunk szemben, aminek feloldása is összetett és átgondolt módon valósulhat csak meg.

 

Az elmúlt időszakban olyannyira megemelkedett az építőanyagok iránti kereslet, hogy bizonyos termékcsoportok esetében nem pusztán egy átmeneti hiány állt be, hanem több hónapos várólisták is kialakultak. A polisztirolgyöngy vagy éppen a betontermékek esetében a kavics és a homok hiánya is jelentős kihívás elé állítja a gyártókat, ennek révén mind a kereskedőket, mind pedig az építtetőket.

 

Az elmúlt két-három évben drasztikusan megemelkedett bizonyos termékek iránt a kereslet, amire a gyártók kapacitásbővítéssel nem, vagy nem kellő gyorsaságban tudtak reagálni, így aztán nem volt annyi kész termék, ami kiszolgálhatta volna az aktuális piaci igényeket. Emellett az időjárási körülmények sem tették lehetővé azt, hogy a gyártók el tudják végezi a téli leállások alatt a karbantartást, illetve a készletre gyártással járó feladatokat.” – mutatott rá Dr. Rázsóné Szórády Csilla, az ÚjHÁZ Centrum cégvezetője.

 

A megnövekedett igény azonban nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában is jelentkezett. A külföldi gyártókat is váratlanul érte a többlettermelés, emiatt pedig nem egy esetben arra kényszerültek, hogy csökkentsék az olcsóbb magyar piacra kiadott értékesíthető kvóta mennyiségét. “A gyártói kapacitások szűkössége miatt néhány termék esetében már most is 4-5 hónapra igazolják vissza a rendeléseinket, így egy-egy kevésbé általános, standard méretektől eltérő igény esetén akár negyed év is lehet a várakozási idő” – mondják. Az újHÁZ Centrum esetében jelenleg a szálas hőszigetelő anyagok beszerzése jelenti a legnagyobb problémát. Bár a standard termékek folyamatos ellátását továbbra is zavartalanul tudják biztosítani, bizonyos terméktípusok esetében 2-6 hónap a várakozási idő, míg a tégla esetében egy-két hónapos átfutási időre kell számítani.

 

Drasztikus áremelkedések

 

A felpörgött kereslettel párhuzamosan az árak is drasztikus emelkedésnek indultak, ám ezek mértéke termékkörönként jelentős eltérést mutatott. Míg a nehéz-építőanyagok, így a tégla és a beton esetében az árnövekedés akár a 15-20 százalékot is elérhette, addig más esetekben csupán 2-3 százalékos emelkedés realizálódott. „Azt mondhatjuk, hogy a hiánytermékek esetében bőven tíz százalékot meghaladó mértékű áremelkedés valósult meg, ami a teljes portfóliót tekintve átlagosan 5-10 százalékosnak mondható. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy az építőanyagok a kivitelezési díjak mértékének csak töredékében emelkedtek.” – foglalta össze Dr. Rázsóné Szórády Csilla.

 

A vásárlók jellemzően azt keresik, ami készleten van, illetve gyorsan elérhető, így az újHÁZ Centrum azt tapasztalja, hogy a nagy hiányokkal bíró termékcsoportok esetén az árérzékenység csökkent. A kivitelezők esetében azonban más a helyzet, hiszen a munkabérek szintén jelentős emelkedése miatt nekik különösen oda kell figyelniük arra, hogy az építőanyagokat milyen árakon szerzik be. Náluk szerencsés esetben az ár-érték arány optimalizálása a szempont, míg azok, akik a saját házukat építtetik, igényesebb, magasabb minőségű termékeket keresnek. Különösen igaz ez a csempe-szaniter termékekre és az élőmunka igényt kiváltó, több munkafázist egyesítő, értékesebb termékekre, mint például az önterülő esztrich.

 

Az ördögi kör és a munkaerőhiány

Az áremelkedések oka mögött azonban a gyártói kapacitásbővítések elmaradásán túl a munkaerőhiány is kidomborodik, amit az újHÁZ Centrum szakértői minden területen érzékelnek, de a megyeszékhelyek fizikai dolgozóinak felkutatása különösen nagy kihívás elé állítja az építőanyag-kereskedelmi hálózat tagjait.

 

„A gyártók nem tudnak maximális kapacitáson termelni, mi pedig nem tudunk maximális mennyiségben vevőt kiszolgálni” – mutatott rá Dr. Rázsóné Szórády Csilla. Az újHÁZ Centrum úgy véli, a vevőket ez kellemetlen és kényszerű kompromisszumok sorába sodorja, ugyanis igyekeznek a lehető legjobban alkalmazkodni a szintén hiányban lévő szakemberekhez. „Ha a kőműves jelzi, hogy jövő héten jönne térkövet lerakni, akkor nem feltétlenül az a kérdés, hogy milyen térkő tetszik a vevőnek, hanem mi az, amit jövő hétre be tud szerezni” – mondta el az újHÁZ Centrum, viszont jelenleg szinte nincs olyan termékcsoport, ahol ez ne lenne kihívás.

 

Mindazonáltal az építőanyag-kereskedelmi hálózat tagjai mindent megtesznek a vevők lehető legnagyobb fokú kiszolgálása érdekében, így a tavalyi évhez képest a legtöbb telephelyükön jelentősen megnövekedett telepi készletszinttel várják a vásárlóikat.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.