Álmosabb volt a lakáspiac nyáron az év korábbi szakaszához képest, de az iskolakezdés után újból felélénkült a piac. Az új sláger a minősített fogyasztóbarát lakáshitel.
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
– Apa, te tudtad, hogy a Föld forog a Nap körül?
A Zenekar a 2017/18-as évadban is igazi különlegességekkel örvendezteti meg régi és új közönségét. Günter Neuhold, Menahem Pressler, Kobayashi Ken-Ichiro, Mihaela Martin, Michel Beroff, Várjon Dénes, Marie-Pierre Langlamet, Baráti Kristóf, Várdai István, Dimitrij Jurowskij – csak néhány a neves vendégművészek közül.
Párbeszéd, kapcsolódás, nyitottság, kíváncsiság és egymás megismerése. Erről szól a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) közös fesztiválja, az Európai Hidak, melynek köszönhetően 2017 őszén – a spanyol–magyar diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 40. évfordulóján – Spanyolország és a spanyol kultúra kerül a középpontba.
A SPAR Magyarország tavasszal átadott érdi bevásárlóközpontja mellett a vállalat jóvoltából nyitotta meg kapuit az Érdi Közösségi- és Rendezvényház. A rendhagyó fejlesztés célja, hogy teljesebbé tegye a helyi közösség életét.
A régiós országokban nagyjából egy időben – 2014-ben – indultak emelkedésnek a lakásárak és azóta folyamatos a drágulás. Az elmúlt években Magyarországon volt a legnagyobb az áremelkedés mértéke. A környékbeli országok jövedelmeit is figyelembe véve még mindig Magyarországon lehet a legolcsóbban ingatlanhoz jutni, így van még tere a további drágulásnak.
Az elektromos autózás terjedésével párhuzamosan nyilvánvalóvá válik, hogy a töltőállomások üzemeltetésének jelenlegi, ingyenességre épülő rendszerét fel kell váltaniuk a rentábilis üzleti modelleknek. Az alábbiakban az elektromos gépjárműtöltés idén nyáron hatályba lépett szabályozását tekintjük át.
A cégek 26 százalékánál a fluktuáció mértéke meghaladja a 10 százalékot, miközben a távozó munkatársak pótlása gyakran több millió forintot tesz ki – derül ki a BDO Magyarország és a Blooment Alapítvány közelmúltban végzett, több mint száz vállalkozást érintő kutatásából. A fluktuáció csökkentése a hatékonyabb toborzási módszerek alkalmazása mellett az utánpótlásképzés fejlesztésével, a gyakornoki munkakörökhöz kapcsolódó mentorprogramok bevezetésével érhető el.
Filmalap támogatással. A TorinoFilmLab FeatureLab (TFL) programjának workshopja 2017. szeptember 10. és 15. között a 14. Jameson CineFest Miskolc Nemzetközi Filmfesztivál szakmai programjaként kerül megrendezésre. A TorinoFilmLab kilenc évvel ezelőtt jött létre, már a legmagasabb szakmai presztízsnek örvendő fejlesztő programok egyike.
Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a világ egyik legnépszerűbb szervezett vándortúráját. A svéd Lappföld holdbéli tájain át vezető 110 kilométeres Fjällräven Classic a természetjárást népszerűsíti úgy, hogy közben egyre növekvő nemzetközi közösséget teremt: idén már 38 nemzet képviselte magát a svédországi vándortúrán.
Az immáron második alkalommal megvalósuló Energy Globe Magyarország díj a fenntarthatóság és az energiahatékonyság egyik legrangosabb nemzetközi eseményének hazai fordulója. Az E.ON által támogatott díj célja, hogy a leginnovatívabb hazai fenntarthatósági kezdeményezéseknek nyilvánosságot és elismerést biztosítson, és hozzájáruljon a környezet- és energiatudatos szemlélet népszerűsítéséhez.
