Az Anglikán Hagyomány Továbbélése A Szentszékkel Közösségben - Az Anglicanorum Coetibus Apostoli Rendelkezés Ismertetése

A Szentszék a minap hozta nyilvánosságra XVI. Benedek Anglicanorum coetibus (Anglikánok csoportjai) kezdetű apostoli rendelkezését, amely a katolikus egyházzal a teljes közösséget helyreállítani kívánó anglikán csoportok számára fekteti le a szükséges szervezeti kereteket. Ezzel egyidőben a Hittani Kongregáció kiadta az alkalmazást segítő kiegészítő szabályokat (Norme Complementari) is.

„Anglikánok csoportjai kérték az utóbbi időkben, a Szentlélek indíttatására, többször és állhatatosan, hogy testületileg is befogadást nyerjenek a katolikus egyház teljes közösségébe, az Apostoli Szentszék pedig kedvezően fogadta kérésüket. Péter Utóda ugyanis – aki az Úr Jézustól azt a megbízatást kapta, hogy garantálja a püspökök egységét, vezesse és óvja minden egyház egyetemes közösségét – nem teheti meg, hogy ne biztosítsa annak eszközeit, hogy e szent óhaj megvalósulhasson." Az Anglicanorum coetibus kezdetű apostoli rendelkezés kezdő mondatai ekképpen nevezik meg az intézkedés kiváltó okát és értelmét.

A Borromeo Szent Károly ünnepén aláírt jogszabállyal XVI. Benedek a mindenkori pápa alapvető küldetését teljesíti: az egyház látható egységét kívánja előmozdítani. Mégpedig ezúttal azon anglikán csoportok – és nem csupán egyéni hívek és papok – kérésére, akik teljes közösségre kívánnak lépni a katolikus egyházzal. Ennek feltételei az azonos hitvallás – ami a Katolikus Egyház Katekizmusának elfogadását jelenti – a szentségek terén való egység – amit a volt anglikán papok, püspökök katolikus pappá felszentelése biztosít – valamint a Péter Utódával közösségben levő püspökök testületébe való betagozódás – ami ezesetben személyi ordinariátusok alapítása révén valósul meg.

A Szentszék egyszerre kíván gondoskodni az anglikán lelki, liturgikus és lelkipásztori hagyomány mint „értékes kincs" és „megosztandó gazdagság" fennmaradásáról (AC III. cikk), valamint az „anglikán katolikusoknak" a római katolikus egyház szervezetébe történő integrációjáról. E kettős cél együttes megvalósulását ún. személyi ordinariátusok létesítése szolgálja. Az ordinariátus olyan szervezeti egység, amit rendes egyházkormányzati hatalommal rendelkező ordinárius vezet (alapesetben ilyen az egyházmegye megyéspüspökkel az élén).

A létrehozandó személyi ordinariátusok az egyházmegyékhez hasonló jogállással bírnak majd (AC I. cikk 3. §), de nem területi alapon szerveződnek (hiszen az érintett területeken már létezik római katolikus egyházmegyei szervezet), hanem személyi elv alapján. Ami azt jelenti, hogy egy adott püspöki konferencia (ami általában egy adott ország, vagy régió) területén lakó összes anglikán katolikus a személyi ordinariátushoz tartozik, függetlenül attól, hogy azon belül melyik római katolikus egyházmegye területén lakik (valamiképpen a tábori püspökségekhez hasonlóan).

A személyi ordinariátus személyi plébániákra tagozódhat, és lehetősége lesz arra is, hogy befogadjon az anglikán egyházból szintén áttérő szerzetesi közösségeket (megszentelt élet intézményeit és apostoli élet társaságait), vagy akár újakat is létesítsen. Ily módon tehát az anglikán katolikusok személyi ordinariátusában megtalálható lesz Isten népének minden kategóriája: klerikusok (püspökök, papok, diakónusok), az evangéliumi tanácsok szerint élők (szerzetesek), és világi hivők. A klerikusok a rendes egyházmegyékhez hasonlóan ún. inkardináció révén csatlakoznak, a szerzetesek és a világi hívők pedig írásbeli nyilatkozattal. Ez utóbbiak vagy az anglikán egyházból katolizálók közül kerülhetnek ki, vagy már a személyi ordinariátusban részesülnek a keresztségben (NC 5. cikk), tehát rendes esetben nem csatlakozhatnak hozzá más katolikusok, hacsak nem „családegyesítés" címén.

A személyi ordinariátus vezetője az ordinárius, aki lehet akár püspök, akár pap. Ez azért fontos (és ez indokolja az ordinariátus megnevezést), mert az áttérő anglikán közösségek püspökei és lelkészei általában házasságban élnek. Őket a katolikus egyházban pappá szentelhetik, s így folytathatják szolgálatukat. Azonban a katolikus hagyományoknak megfelelően (ami az ortodoxokéval is egyezik) püspökké csak nőtlen férfiakat lehet felszentelni. Ezért a személyi ordinariátus vezetője lehet például egy korábbi anglikán püspök is, aki ha nőtlen, katolikus püspökké szentelhető, ha pedig nős, akkor csak pappá (viszont ez esetben is engedélyt kaphat a főpapi jelvények viselésére, ld. NC 11. cikk., 4. §).

A személyi ordinariátusban is fennmarad a papi nőtlenség alapszabálya (AC VI. cikk, 2. §). Azonban, tekintettel az áttérni kívánó nős anglikán lelkészekre, lehetőség nyílik ez utóbbiak pappá szentelésére is (AC VI. cikk, 1. §), amint azt – éppen a hasonló helyzetek vonatkozásában – már VI. Pál előirányozta (ld. Sacerdotalis caelibatus, 42.). Emellett bizonyos más esetben is lehetőség nyílhat nős férfiak pappá szentelésére, eseti pápai felmentés, és a Szentszék által jóváhagyott objektív kritériumok alapján (AC VI. cikk, 2. §). Egyes kommentárok ezt a pontot úgy értelmezték, hogy a későbbiekben szükség szerint mindig lehetséges lesz nős emberek pappá szentelése. Azonban William Levada bíboros október 31-i nyilatkozata értelmében itt azokról az anglikán szeminaristákról van szó, akik már megházasodtak, de még nem lettek anglikán lelkésszé, s így kérik katolizálásukat. A szabályok viszont kifejezetten kizárják annak lehetőséget, hogy egy katolikusból előbb anglikánná lett pap újból katolizálván a személyi ordinariátusban folytathassa papi szolgálatát – tehát így nem lehet kikerülni a papi nőtlenséget (NC 6. cikk, 2. §).

Az anglikán hagyomány fennmaradását szolgálja, hogy a személyi ordinariátusban a liturgiát és a szentségek kiszolgáltatását nemcsak a római rítus szerint lehet végezni, hanem a Szentszék által jóváhagyott, anglikán hagyomány szerinti szertartáskönyvek szerint is (AC III. cikk). A személyi ordinariátus szeminaristái pedig amellett, hogy a „rendes" római katolikus szemináriumokban készülnek majd a papságra, külön kiegészítő tantervet követnek, vagy akár külön „képzési házakban" is tanulhatnak (AC VI. cikk, 5. §).

Az egyház egészével való integrációt biztosítandó a személyi ordinárius is ötévente beszámoló jelentést köteles írni a pápának, és részt kell vennie ad limina látogatáson (AC XI. cikk), továbbá tagja az adott püspöki konferenciának, és számos területen együtt kell működnie a területileg illetékes megyéspüspökkel (NC 2-3. cikk). Például magának a személyi ordinariátusnak, és az egyes személyi plébániáknak a létesítéséhez ki kell kérni a területileg illetékes püspöki konferencia, illetve megyéspüspök véleményét.

Az anglikán katolikus személyi ordinariátusok mindemellett sajátos módon tagozódnak be a világegyházba. Az ordinárius a római pápa nevében gyakorolja egyházkormányzati hatalmát, amely tehát rendes helyettesi hatalomnak minősül (AC V. cikk). Így például az egyes személyi plébániák létesítéséhez is a Szentszék beleegyezése kell (AC VIII. cikk, 1. §). A Szentszék részéről a felügyeletet nem a Püspöki Kongregáció gyakorolja (mint általában az egyházmegyék esetében), s nem is a Népek Evangelizálása Kongregáció, vagy a Keleti Egyházak Kongregációja (mint a missziós területek, illetve a keleti egyházak vonatkozásában történik), hanem közvetlenül a Hittani Kongregáció (AC II. cikk).

Belső kormányzatukban a személyi ordinariátusok nagyban megőrzik az anglikán hagyomány szerinti erősebb „szinodális" gyakorlatot, ami a Rómával való egyesülés kapcsán az anglikánok egyik legfőbb szempontja volt. A személyi ordinariátus kormányzatában az ordinárius mellett fontos szerepe lesz a kormányzótanácsnak, a gazdasági tanácsnak és pasztorális tanácsnak (ld. AC X. cikk). Kiemelkedő szerepe lesz a felerészt a személyi ordinariátus papsága köréből választott tagokból álló kormányzótanácsnak: az ordináriusnak számos nagy jelentőségű kérdésben ki kell kérnie véleményét, illetve beleegyezését (ld. NC. 12. cikk). Különösen nagy jelentőségű, hogy az ordinárius személyét a Szentszék a kormányzótanács által összeállított három jelöltet tartalmazó listából választja ki (NC 12. cikk, 4. §).

Az Anglicanorum coetibus értelmében az anglikánok bizonyos csoportjainak Rómával való egyesülése nem azt a modellt követi, amit a korábbi évszázadokban a keleti egyházak uniója. Nem egy ún. sajátjogú egyház jön létre tehát (mint amilyenek a különböző keleti rítusú katolikus egyházak), hanem a Szentszék a latin rítusú (azaz római) egyházon belül gondoskodik egy sajátos ősi, egykor ugyancsak a latin egyházból kivált lelki és liturgikus hagyomány továbbéléséről. Példát adva arra, hogy a római pápával való teljes közösség megvalósítható az értékes saját hagyományok megtartása mellett is. Ezért az Anglicanorum coetibus nem elhanyagolható ökumenikus üzenettel is bír.

Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurír