2024.március.29. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Az Erste Bank és az FHB Bank megsértette a THM feltüntetésének szabályait

4 perc olvasás

mnblogo_2.pngAz MNB  2018. március 19.-én közzétett határozataiban 14 millió, illetve 4,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta az Erste Bank Hungary Zrt.-t és az FHB Bank Zrt.-t – többek között – a teljes hiteldíj mutató feltüntetésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. Az Erste Bank a személyi kölcsönök és folyószámlahitelek, az FHB Bank a lakáshitelek reklámozása során több esetben nem vagy nem feltűnően jelenítette meg a hitelköltségeket összegző THM értékét.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelmi célvizsgálatok keretében ellenőrizte, hogy az Erste Bank Hungary Zrt. (Erste Bank) a személyi kölcsöneit és folyószámlahiteleit, illetve az FHB Bank Zrt. (FHB Bank) a lakossági jelzáloghiteleit érintő kereskedelmi kommunikációjában miként tesz eleget a teljes hiteldíj mutató (THM) feltüntetésére vonatkozó kötelezettségének. A jegybank eljárásai során mindkét intézménynél a 2017. január 2. és 2017. május 15. közötti időszak reklámjait tekintette át.

A vizsgálatok megállapították, hogy az Erste Bank az általa értékesített személyi kölcsönöket, folyószámlahiteleket, illetve az FHB Bank a lakáshiteleket oly módon népszerűsítette, hogy a kommunikáció (reklámozás) során a THM értékét nem kellően figyelemfelkeltő módon, vagy – egyes esetekben – egyáltalán nem jelenítette meg.

Az Erste Bank a különböző hirdetéstípusoknál a törvényi előírás ellenére hangsúlyosabban tüntette fel hitelkamat mértékét, mint az összes hitelköltséget bemutató (s így értelemszerűen magasabb mértékű) THM-et. Az FHB Bank több reklámfelületén a lakáshitelek THM értékét csak a fő hirdetési szövegtől elkülönülő hosszabb szöveges részben, minden más információhoz képest kevésbé feltűnő módon ábrázolta.

Az MNB további jogsértésként állapította meg, hogy az Erste Bank a hitelkamat mértékét is tartalmazó reklámjaiban többször hiányos tartalommal, nem feltűnő módon (kisebb betűmérettel vagy nem kellően kiemelve), illetve bizonyos esetekben egyáltalán nem szerepeltetett (a hitel költségeit, a visszafizetendő összeget, a futamidőt és a törlesztőrészleteket is bemutató) reprezentatív példát. Emellett több hirdetésben nem a jogszabályban előírt hitelösszeget figyelembe véve számította ki a THM értékét.

A THM olyan százalékos mutatószám, amely egy évre vetítve tartalmazza a lakossági hitelek (pl. személyi kölcsön, hitelkártya, áruhitel, folyószámlahitel, jelzáloghitel) szerződésszerű teljesítéséhez kötődő valamennyi, a hitelhez és az adott pénzügyi intézményhez kapcsolódó, a tőkén felül fizetendő terhet (kamatot, egyéb költségeket és díjakat).

Ha egy pénzügyi intézmény reklámokban, hirdetésekben a THM értékén kívül kamatot vagy más költséget is feltüntet, akkor ugyanitt reprezentatív példával – többek között – a teljes visszafizetendő összeget, a futamidőt és a törlesztőrészletek nagyságát is be kell mutatnia. A THM és a reprezentatív példa is segít a fogyasztók anyagi lehetőségeihez igazodó kölcsön kiválasztásában, ezért is jogszabályi előírás, hogy ezen információkat a kereskedelmi kommunikációban minden esetben feltűnően, azaz jól láthatóan és könnyen érzékelhetően kell megadni.

Az MNB a vizsgálatai nyomán feltárt jogsértések miatt az Erste Bankkal szemben 14 millió forint, az FHB Bankkal szemben 4,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki, s kötelezte az intézményeket a vonatkozó előírások jövőbeni betartására. A bírság összegének megállapítása során a jegybank többek között figyelembe vette, hogy a jogsértő gyakorlatok – tekintettel a vizsgált hiteltermékek népszerűsítését célzó kommunikációs eszközökre – a fogyasztók széles körét érinthették.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.