2024.március.28. csütörtök.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Bárki lehet főszereplő

3 perc olvasás
puskas 1

puskas 8

Meghallgatást, szereplőválogatást, színházi szóval castingot hirdet az Erkel színház felnőttek és gyerekek számára is! Novembertől ugyanis újra látható lesz a „Puskás, a musical” – a korábbitól eltérően kettős szereposztással – és az új szereplők kiválogatására tartanak nyílt castingot a főszerepekre!

Az Erkel Színházba naponta számtalanszor érkeznek a kérdések – mondta Szabó László, az előadás producere – hogy mikor játsszuk végre újra a Puskást?casting 2 A jegyeket az augusztusi előbemutatókra szinte azonnal elkapkodták. Akik akkor látták a musicalt, nagyon szeretnék újra megnézni, akik pedig még nem látták, a siker hallatán már alig várják, hogy láthassák. A „Puskás, a musical” egy-egy előadását mintegy 200 fős alkotógárda készíti, őket, különösen a színészeket és a táncosokat nem egyszerű összeegyeztetni. Ám annyira szeretjük a produkciót, hogy nem kérdés, hogy mindannyian újra játszani szeretnénk: novemberben visszatér a színpadra a Puskás, a musical.

casting 3A darabot az előbemutatókon egy szereposztással játszották. Most Szente Vajk, a darab szerzője és rendezője a főszerepek duplázására, Túri Lajos Péter, a musical koreográfusa pedig a táncos szerepekre keres a nyílt castingon új művészeket. A válogatás során gyerekszereplőket is keres a produkció, lányokat és fiúkat egyaránt, köztük olyanokat is, akik énekelni és táncolni is jól tudnak. Az előadás ugyanis követi az „Aranycsapat” legfontosabb tagjainak életét, kezdve a gyerekkortól egészen a világhírig és ezekben a részekben a gyerekszereplők is komoly feladatot kapnak. A „Puskás, a musical” számára folyamatosan keresik az új tehetségeket.

casting 4Az előadás ugyanis kiváló lehetőség arra, hogy akár olyan színészek, akik még kevésbé ismertek, de akár azok is, akiket már jól ismer a közönség, más oldalukról is megmutathassák magukat. A darab főszerepei pedig – követve a kor eseményeit, amelyben játszódnak – igazán alkalmasak arra, hogy velük energiát, elhivatottságot sugározzanak az alakokat életre keltő művészek. A rendezők komplex szerepeket kínálnak: Puskás, Bozsik, Czibor, Klára, Erzsébet és Vörös elvtárs megjelenítése egyaránt lehetővé teszi, hogy ének-, tánc és színésztudásukat is magas fokon jeleníthessék meg az új szereposztásban bemutatkozó művészek!

casting 5 Jelentkezni a casting@puskasmusical.hu email címen rövid szöveges bemutatkozással lehet! A jelentkezők közül a meghallgatásra kiválasztottakat írásban értesítik. A jelentkezés nem jelent automatikus behívást a meghallgatásra és nem kötelező hanganyagokat csatolni az emailhez! A casting részletei, a letölthető zenei alapokkal és kottákkal a https://puskasmusical.hu/hu/tartalom/casting weboldalon megtalálhatóak.

A jelentkezési határidő: 2020. szeptember 29.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.