Berecz István és barátai: Vérízű szél
Február 12-én mutatják be a Fonó Pódiumon a Vérízű szél c. táncszínházi produkciót, Berecz István rendezésében. A Vérízű szél az I. világháborút megjárt, vagy a csatamezőn maradt, jeltelen sírba, név nélkül eltemetett hősökről kíván megemlékezni, valamint az itthon árván, özvegyen maradtakról. Az előadás ősbemutató lesz.
Február 12-én mutatják be a Fonó Pódiumon a Vérízű szél c. táncszínházi produkciót, Berecz István rendezésében. A Vérízű szél az I. világháborút megjárt, vagy a csatamezőn maradt, jeltelen sírba, név nélkül eltemetett hősökről kíván megemlékezni, valamint az itthon árván, özvegyen maradtakról. Az előadás ősbemutató lesz.
"Újra felülkerekedett az emberek uralomvágya, irigysége, rabló ösztöne s a háború minden egyéb szülő oka. Orfeusz megszelídítette a vadállatokat, de úgy látszik azok eleve szelídebbek voltak, mint az ember." (Kodály Zoltán)
A Vérizű szél az otthon melegétől elszakított egyszerű ember ráeszmélését mutatja be az emberiség legnagyobb bűnére, a háborúra, ennek borzalmaira. Évtizednek tűnő 4 év, amelybe belerokkant a magyar társadalom, és amelynek eredményeként feldaraboltak országunk, nemzetünk. Olyan egyetemes nagy tragédiát idézünk meg, amely még frissen él a nép emlékezetében, ugyanakkor a messze idegenben elhunyt hőseink még mindig jeltelen sírokban nyugszanak. Az enyészettel, mulandósággal dacolva szeretnénk tetteik, küzdelmük értékének halhatatlanságát hangsúlyozni táncos barátaimmal, így merítve erőt belőlük a minket körbevevő globalizáció álértékeinek fojtogató levegőjével szemben.
rendező: dr. Berecz István
zene: ifj. Csoóri Sándor
koreográfia: Sánta Gergő, Fundák Kristóf
előadják: Appelshoffer János, dr. Berecz István, Fekete Bence, Fundák Kristóf,
Krausz Gergő, Sánta Gergő.
A táncszínházi műsor rendezője dr. Berecz István, táncos a Fonó új művészeti vezetője.
A 2014/2015-ös évad közepétől van új művészeti vezetője a Fonónak: Berecz István, a 2012-es Fölszállott a Páva szólótánc kategóriájának győztese 2014 év végén vette át a Budai Zeneház népzenei programjainak művészeti vezetését, amelyet 2014 nyaráig Rosonczy-Kovács Mihály népzenész töltött be. Berecz vezetői munkája mellett művészként számos produkcióban szerepel, így jelenleg is látható a Nemzeti Színház Fekete ég – Fehér felhők című előadásában.
"Fontos, hogy legyenek táncházak, élő zene, élő mulatság ami közösséget épít.. A táncház a testet-lelket építi, ha ez másnap nem is érzik…"
Az előadás után a folkkocsmában Mihó Attila és bandája muzsikál!
Jegyár: 2000 Ft; Elővételben: 1500 Ft; Diákjegy: 1200 Ft
2015. február 12. (csütörtök) 20:00
Berecz István és barátai: Vérízű szél
FONÓ Pódium
1116 Budapest, Sztregova u. 3.
Lantai József