Bíró László katonai ordinárius körlevele a Magyar Hősök Emléknapjára

A Magyar Hősök Emlékünnepe – melyet május utolsó vasárnapján állít elénk a múltat megbecsülő emberi emlékezet – a hősiességet tárja elénk mint olyan eszményt, amire akaratunkat megfeszítve törekednünk kell. Az újkori modernitás szellemisége először a szentség utáni vágyat tette nevetségessé, majd a hősiesség gondolatát gyanúsította meg és járatta le. Pedig az ember nem tud kiteljesedni a „nálánál nagyobb" szolgálata nélkül. A Szentmise IV. Kánonja szerint az ember méltósága az, hogy csak „a Teremtőnek szolgálva uralkodjon minden teremtményen." Isten és a teremtett világ szolgálata azonban nem lehetséges a hősiesség, az élet odaadása, azaz az önfeláldozás nélkül.

Amikor az Egyház életszentségről beszél, akkor valójában a hősiességet állítja elénk mint követendő példát. Arra hív meg bennünket, hogy keresztségünk legbensőbb hivatását, Jézus papi küldetését folytassuk: mutassuk be életünk áldozatát, hirdessük az Evangéliumot minden teremtménynek, és imádkozzunk az egész világ üdvösségéért.

A Magyar Hősök Emlékünnepe – melyet először az 1917/VIII. Törvény rendelt el, s amelyet a 2001/LXIII. Törvény megújított – a közösségért vállalt halálig tartó áldozat magasztos mivoltát állítja elénk mint ideált és követendő példát. „A magyarság hosszú, nehéz történelme során, különösen a honfoglalás és Szent István király ezer esztendővel ezelőtt történt államalapítása óta a haza megszámlálhatatlan fia és leánya harcolt fegyverrel vagy anélkül Magyarország, a magyar nemzet védelmében, illetve vállalt vértanúságot a hazáért. Tetteik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy fennmaradt a magyar nemzet és a magyar állam." Nemzetünk hősei bemutatták Istennek saját életük áldozatát, képesek voltak mártíromságuk árán áldozatot hozni az emberi méltóság, a becsület, a haza, az otthon fennmaradása és nyugalma érdekében.

Ezen a napon tekintetünket és emberségünk törekvéseit azokra irányítjuk, akik képesek voltak áldozatot hozni – javaikat, idejüket, képességeiket, adottságaikat, energiájukat, akár életüket is adni – a nagyobb közösség, hazánk javáért és nemzetünk boldogulásáért. Magyar történelmünk bővelkedik ilyen hősökben. Idézzük föl az ő példájukat, helytállásukat. Rájuk tekintve megérthetjük, mit jelent az, hogy „gondolkodj globálisan-egyetemesen, cselekedj lokálisan-itt és most". Emlékeznünk kell a honfoglaló elődökre, a bölcs és előrelátó uralkodókra és államférfiakra, a hőslelkű és megalkuvást nem ismerő hadvezérekre, az önfeláldozás magasztos példáját felmutató ifjakra, a bátor lelkületű asszonyokra, a győztes és vesztes csatákban életüket odaadó katonákra és honvédekre. Nevük világító csillagként ragyog magyar múltunk egén, ezért ismernünk kell életüket és tetteiket, melyek bátorítást és útmutatást tudnak adni élethelyzeteinkben.

Ugyanakkor ezen a napon azokra is gondolnunk kell, akiknek név szerint nem állított emlékművet az emberi emlékezet. Azokra, akiknek élete a köznapi megítélés szerint nem volt embert próbáló hősiesség, akik „csak" az igaz emberi lét vállalásának hősei voltak. Hiszen hősök azok is, akik a megbocsátás és a béke jobbját tudták nyújtani az ellenük fordulóknak, hősök voltak azok is, akik békét tudtak teremteni önmagukban, ott és abban a helyzetben, ahol a bosszúvágynak gátat kellett szabni. Az igaz emberség hősei voltak azok is, akik a legnehezebb helyzetekben is embertársaik javát akarták. De hősök voltak azok is, akik oda tudták adni életüket a hétköznapok idegeket felőrlő gondjainak, a mindennapok következetes és szorgalmas munkájának, a helytálló élet oly sokszor hiábavalónak mondott vagy lekicsinylőnek ítélt apró cselekedeteinek.

Kedves Testvérek! Az ember mindig és szükségszerűen példaképeket keres és követ, bárhogyan is nevezi őket. Nem általában tesszük a jót, hanem valakinek a példájára. Ezért – hogy az utánunk következő nemzedékek ne a magukból és emberségükből kifordult emberi roncsokat kövessenek, hanem olyan értékrendet, amely nemcsak pillanatnyilag ad kielégülést, hanem maradandó karaktert, egyéniséget teremt – ajánljuk a kedves Testvérek és minden jóakaratú embertársunk figyelmébe a Magyar Hősök Emlékünnepét.

A jelenben megtapasztalható erkölcsi válság megoldása abban található, hogy a rajtunk múló dolgokat hősiesen, áldozatot nem sajnálva megtesszük, a többit pedig rábízzuk Istenre, a történelem Urára, aki gondviselésével akarja életünket gazdagítani és minduntalan megújítani. Segítségünk onnan jöhet, hogy törekszünk az Evangéliumból fakadó tisztánlátásra és önfeláldozásra. Krisztus tanításából fakadóan feladatunk és kötelességünk valami „szépet tenni" Istenért és a nagyobb közösségért, a Hazáért. S bár tudjuk, hogy Isten az, aki a vágyat fölkelti és beteljesíti, mégis megköveteli a mi közreműködésünket és döntésünket is.

Szentmiséinkben minden nap elhangzik a felkiáltás: „Emeljük föl szívünket". A hétköznapi életünk erényeinek válságát szívünk, elménk és tekintetünk fölemelése tudja meggyógyítani. Törekedni és keresni kell az áldozat vállalás lehetőségét, tágítani gondolkodásunk horizontját, valahogy úgy, mint ahogy a költő mondja: „hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat" (József Attila). Az egyén csak közösségbe illeszkedve boldogulhat.

Imáinkban köszönjük meg Istennek, hogy hazánkban és környezetében most béke van. De a világ számos pontján békétlenség uralkodik, több helyen háborús övezet van, és megannyi biztonságot fenyegető folyamat zajlik. Nemzetközi szövetségi rendszerek fejtik ki tevékenységüket azért, hogy a válságövezeteket felszámolják, a békét megteremtsék, fenntartsák és megszilárdítsák. Ebben a missziós tevékenységben – a nemzet akaratából – Hazánk is részt vállal, hiszen másfél évtizede a Magyar Honvédelem katonái a világ számos pontján teljesítenek szolgálatot a világ békéjének helyreállításában. Imáinkkal kísérjük életüket, hogy hivatásuk szolgálatát esküjükhöz híven tudják megvalósítani.