Csíksomlyó: Idén Is Több Százezeren Vettek Részt A Zarándoklaton

Csíksomlyó a NyeregIdén a 442. Csíksomlyói búcsuban több százezer zaréndok vett részt. A zuhogo eső viszonylag keveseket riasztott el, a többiek egymást segítve mentel fel a Somlyó hegy gerincére a hármashalom oltárhoz.

Mint máskor idén is sok keresztalja érkezett, olyan zarádokcsoportok akik hagyományosan gyalog teszik meg az utat közösségben falujukból a solmlyó hegy nyergéig és vissza. E mellett nagyon sok anyaországi magyar is jelen volt, mint a román rendszerváltás óta mindig, amit az EU-s csatlakozás megkönnyített. Igy Európai Unió más magyrok által is lakott területeiről szintén sokan érkeztek. A román hatóságok is pozitívan álltak hozzá a helyzethez, az autósok odautazását megkönnítendő, 144 ezer extra roman utmatricát terítettek a benzinkutaknál és a határállomásoknál, hogy mindenki hozzájusson. Ugyanacsak segítőkészségüket tanusítja az is, hogy engedélyezték egy magyar NOHAB mozdony vontatta különvonat útját Csíksomlyóra, majd az egykori ezeréves határhoz, anélkül, hogy az eddigi szokásoknak megfelelően a mozdonyt románra kellett volna a határon cserélni.

A csiksomlyói búcsú, a viláhg legdemokratikusabb rendezvénye, hiszen itt csak egy hivatalos meghívott van,a főcelebrán, a többiek rendre és poltikai hozzáállásukra való tekintet nálkül egyszerű zarándokok. Szégyen az, hogy a magyar maintream médiának csak az árpádsávos és szentkoronás zászlók voltak fontosak. Minta ez a búcsú nem a magyarság, hanem a jobboldal rendezvénye lenne. Az tudja csak a valós helyzetet értékelni, aki életében legalább egyszer résztvett ezen a zarándoklaton. Ahol a magyarság ténylegesen egy emberként van jelen, ahol nincsenek pártállások.,Sőt egyre több nem katolikus csoport, például a protestánsok és az unitáriusok is elmennek. Itt elsősorban a nemzeti hovatartozás, a közös hit számit, a többi másodlagos. A búcsú fő rendezvényét a nagymisét a Neyeregből a Duna Tv valamint a Magyar Katolus Rádió (a Duna TV hangját átvéve) közvetítette. A Dunta Tv egy na késéssel pünkösdvasárnap adta le a Csíksomlyói Péter Pál templomból a szombat este tartott csángó misét.

Az idei főcelebráns Schönberger Jenő szatmári püspök vol, kinek Csíksomlyón a zarádoklaton nagymiséjén elmondott szenbeszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük. Elhangzott 2008. május 10-én Csíksomlyón.

Krisztusban szeretett Testvérek!

Schönberger Jenő szatmári püspökTisztelettel és nagy szeretettel köszöntöm a határon inneni és a határainkon túlról érkezett zarándokokat. Köszöntöm a rádió és a televízió készülékek előtt velünk imádkozó magyar és magyarul tudó testvéreket. Úgy érzem, a közös nyelven túl, ma még valami szorosan összekapcsol minket: Jézus édesanyja és a mi égi édesanyánk, a Boldogságos Szűz Mária iránt érzett szeretetünk. Messzi és közeli tájakról, fáradságot nem kímélve hoztuk Máriához szerető szívünket, gondjainkat, bajainkat, egész életünket s talán még szeretteinket is. Ma ezeket mind ide tesszük a Szent Szűz lábai elé. Tekints ránk, Anyánk, mi pedig hadd tekinthessünk rád. Hiszen egészen szép vagy, Mária, nekünk is a legszebb.

A költő – Paul Claudel – mintha a mi vágyunkat fogalmazta volna meg egyik versében:
„Dél van. A templom nyitva áll, belépek.
Jézus anyja, nem azért jöttem, hogy kérjek.
Nincs miért könyörögjek, vagy amit felajánljak Neked,
Csak azért jöttem Szűz Anyám, hogy nézzelek,
Semmit se szóljak, arcodon merengvén
Hagyjam, hogy énekeljen szívem a maga nyelvén."

Testvéreim! Ezt az évet nagyon sok egyházmegye a Bibliának szentelte. Ezért ma hangoljuk rá szívünket az evangélium szavaira, és engedjük, hogy kirajzolódjon lelkünkben a világtörténelem legszebb és legnagyobb eseménye: a megtestesülés. Bár nem hallottuk az egész részt, mégsem lesz nehéz emlékezetünkből kikeresni a számunkra oly nagyon kedves szavakat, melyek az angyali üdvözletkor hangzottak el. (Lk 1,28-38)

Ugyanolyan nap volt, mint a többi Názáretben vagy Rómában. Semmi különöset nem vett észre senki. Nem történt semmi feltűnő csoda, amelyre mindenki felkapná a fejét, és azt mondaná: ez az idők teljessége! Mégis az volt. Isten tervében, aki átöleli az időt és az örökkévalóságot, egy sorsdöntő nap volt. Kétségkívül a világtörténelem legnagyobb és legfontosabb bejelentése. Szent Pál mondja: „Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát" (Gal 4,4). Milyen időről van itt szó? Biztosan nem arról az időről, amire mi gondolunk, hanem az Istennek tetsző időről. Eljött az a perc, amikor Isten nem bírta tovább, és egy olyan szeretet gesztusban tört ki, amelyen most is meghatódva könnyezhetünk: Isten annyira szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte. (v.ö. Jn 3,16)

Abban a pillanatban, amikor Istenben megérik ez a döntés, találkozik egy asszony szabadságával. Erről beszélt Szent Pál a Galata levélben: „Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született".

Kedves Testvérek! Vessük tekintetünket erre az asszonyra, és tanuljuk meg tőle, hogy mi a szabadság, az igazi szabadság, amely abban a bátorságban nyilvánul meg, hogy igent mond Istennek. Nyissuk ki szemünket és szívünket, hogy ne veszítsünk el semmit abból, amit Isten felkínál nekünk. De nézzük csak, hogyan és mi is történt tulajdonképpen?

„Isten elküldte angyalát." Isten a kezdeményező, Ő az, aki kopogtat Mária szabadságának ajtaján. Gábriel azzal a köszöntéssel fordul Máriához, amelyet Isten öröktől fogva őrzött szívében: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van!" Fordítsuk le ezt a mi nyelvünkre: Örülj Mária, Isten odavan érted, és úgy gondolja, hogy rád bízza a legnagyobb küldetést, téged választott ki, hogy Fiának az édesanyja légy. Mekkora elemi erővel hatott lelkére ez a hír. Nem csoda, hogy meghökken, gondolkodóba esik, vagy, hogy az angyal úgy véli, megijed. Ez a hír úgy csöppent bele Mária lelkébe, mint egy isteni erővel bíró mag, az angyal szavai mélyen megérintik, és ő tisztán érzi Isten kiáradását egész lényében. Felfogja a pillanat szédítő nagyságát, és úgy önti el a lelkét, mint egy hirtelen támadt vihar. Remegni kezd. – Miért lesz feldúlt? Talán nem egy jó hírt kapott? Az emberiség történetének legjobb hírét? Természetesen nem a félelem dúlja fel egész testében Máriát, sőt! Soha nem mutatkozik félénknek, valamitől félő asszonynak. Megkérdezi magában: Miért engem választott Isten? Én vagyok az utolsó, a legkisebb, nem vagyok rá méltó!

– És íme, Mária szívének szépsége és nagysága! Íme a hit csodálatos ugrása: feltesz az angyalnak egy nagyon tapintatos kérdést, mely nem védekezésből fogalmazódott meg, hanem a tökéletes odaadás mély vágyából: „Hogyan lehetséges ez, amikor férfit nem ismerek?" – Már ezekben a szavakban is benne van az elfogadás, csak még nem tudja, hogy neki kell-e valamit tennie, és ha igen, akkor mit?

Az angyal biztosítja, a fogantatás a Szentlélek műve lesz, de miután a választ megadja, ő maga is rájön, hogy hatalmas dolgot mondott, olyasmit, ami soha nem történt még, és soha többé nem fog megtörténni. Ezért – mintha javítani szeretne az elszólásán – így folytatja: „Lásd, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében… mert Istennél semmi sem lehetetlen".
És Mária megnyílik Istennek. Átadja magát Neki, Teremtőjének, aki a Megváltó lesz. Odaajándékozza magát: „Az Úr szolgálója vagyok, teljesedjenek hát be rajtam szavaid!"

Nincs ettől szebb, nincs ettől bájosabb jelenet Mária életében. Ó, egészen szép vagy Mária! Sokan próbálták már megfesteni a jelenetet, de ennek a báját, szépségét csak megközelíteni lehet.

Íme, itt vagyok! Ez a szabad döntés Isten számára rést nyit az emberiség történetében. Most már meggyújthatja a bűn dermesztő éjszakájában a Szeretet tüzét. … És az Ige testté lett!

Köszönjük Mária, köszönjük Édesanyánk! Ez valóban a történelem legnagyobb eseménye, ami a te közreműködésed nélkül nem történhetett volna meg. Pascal írja: „Az értelem utolsó lépése abban áll, hogy felismeri: végtelen dolog van, ami túlhalad rajta. Az értelem gyenge, ha ezt nem érti meg!" (267-es Gondolat)

Testvérek! Mária megértette és hitte, „Istennek semmi sem lehetetlen". Ezért a történelemben úgy tündöklik, mint a legokosabb teremtmény, és ugyanakkor a legszabadabb. Amikor Isten szolgálójának mondja magát, az emberi szabadság legmagasabb csúcsán áll. Ezt a szabadságot, és ezt a hitet kell eltanulnunk Máriától, egy olyan nemzet tagjaiként, aki mindig büszke volt szabadságára. Mennyi vért ontottunk, mennyi vért áldoztunk a szabadságért. És milyen keveset azért, ami az Istenhez tartozás, a hitünkben való megmaradás szabadságát jelentette. E kevesek közé tartozott az 1567-ben, István pap vezetésével vívott csata, mellyel székely testvéreink ősei megvédték katolikus hitüket. Azóta ennek emléke a mai ünnep.

Mária megértette, és hittel elfogadta azt az utat, amit Isten számára kijelölt, és nem csalódott. Nekünk sem lehet más utunk, mint az övé volt. Járj közben értünk, ó kegyelemmel teljes, hiszen számunkra is a legfontosabb, hogy Istennél kegyelmet találjunk! Mi is az Úr alázatos szolgái akarunk lenni, szeretetből, önként, szabadon, elfogadva tervét, tudva, hogy a sorsunk Isten szívébe és gondolataiba van írva.

Kedves Testvéreim! Máriát szeretnénk követni, és kérjük, tanítson meg minket az ő útján járni. Ha mélyebben beletekintünk életébe, egy csodálatos dolgot fedezünk fel. Máriának nincs saját útja. Mária nem utat keres, Mária Jézus útját járja. Nekünk sem tud mást mutatni, mint szent Fiának az útját, aki ezeket a prófétai szavakat beteljesítve lép a világba, „Nézd, jövök, hogy akaratodat megtegyem, Istenem!" Ha Máriát kérdezzük, mit tegyünk? A válasza ma is csak ennyi: Tegyétek, amit a Fiam mond!

Nem fog elmarasztalni bennünket, hogy nem imádkozunk eleget, hogy nem kérjük elég buzgón és gyakran: „Segíts meg! Mutasd meg, hogy anyánk vagy!" Viszont joggal kéri: „ti is mutassátok már meg, hogy gyermekeim vagytok! Hol van az összetartás, a szeretet, a megbocsátás, hol a közös cél keresése gyermekeim köztetek? Mikor fogtok bizalmat szavazni Istennek, és mikor lesztek végre hűségesek Hozzá?"

Ezekre a kérdésekre nem válaszolhatjuk: „Ma más időket élünk. Meg kell, hogy érts minket, Anyánk. Nem helyezkedhetünk szembe a világgal, a gazdasági és politikai törekvésekkel, a nagy Európai Unió előírásaival. Nem diktálhatjuk mi a törvényeket. Mi egy kis nemzet vagyunk." Igaz, de eldönthetjük, Testvérek, hogy, élünk-e azokkal a szabados eszmékkel, úgynevezett jogokkal, melyek Isten törvényeivel ellenkeznek; hogy beengedjük-e az életünkbe? Mert csak akkor rombolnak. Hiába vannak az életellenes törvények, ha senki nem hajlandó megölni gyermekét, ha senki sem hajlandó Isten törvényeit megszegni. Hiába mond a törvénykezés nemet az életre, ha mi igent mondunk. Nem a törvény öl, Testvéreim, hanem az ember!

Mi most Máriára tekintünk és megértjük, hogy számunkra nem lehet fontosabb, szentebb feladat, mint az Ő nyomába lépni az igazi szabadság útján. Nem kell félnünk, hiszen a bátorság, az erő Lelkét mindenkire gazdagon árasztja az Úr. Isten bízik bennünk, és nem hagy el. Nem bánta meg szeretetét irántunk, emberek iránt, sem az áldozatot amit értünk hozott. Ma is értünk adja Fiát, kész feláldozni, de vár olyan szép lelkek jelentkezésére, akik készek Máriához hasonlóan kimondani: „Nézd, itt vagyok! Legyen nekem a te akaratod szerint."

Egészen szép vagy, Mária! A te készséges igenedre nagyot tett veled az Úr: Krisztus-hordozó lettél, az első tabernákulum. De ne gondoljuk, hogy az első kimondott igen az egyetlen volt Mária életében. Ezt még nagyon sok követte, és jaj lett volna nekünk, ha egyetlen egy is kimaradt volna. Kimondta a következő igent, amikor Erzsébetet meglátogatta; kimondta, amikor visszatért Názáretbe és József elé állt, és így tovább, egészen a Kálváriáig.

Szavazzunk bizalmat Istennek, Testvérek, mert csodálatos dolgot szeretne velünk is tenni. Ránk akarja bízni egyszülött Fiát, belőlünk is Krisztus-hordozókat akar teremteni Szentlelke által, hogy eszményképek lehessünk. Ha másért nem, hát gyermekeinkért, a jövőjükért vállaljuk fel Isten akaratát. Hiszen ők emelik majd utánunk magasba a lelki szabadság zászlaját. A mi feladatunk, hogy erre a zászlóra életünkkel hímezzük a legfontosabb jelszavakat, mint: „Isten – Haza – Család!", "Tisztaság és Becsület!", „Munka és Felelősségtudat!", „Áldozat és Életszentség!"

1959-ben a Fatimai Szűzanya szobrát elvitték Sangiovanni Rottondoba, ahol Pió atya tüdőrákban szenvedett. Amikor kérésére elszállitották hozzá, a szobor láttán felkiáltott: „Szeretném, ha a bűnösöknek kiáltani tudnám, hogy jöjjenek és lássák."…Mi, akik itt a csíksomlyói Szűzanya lábainál együtt imádkozunk, lelki szemünkkel látjuk Őt. Egészen szépnek látjuk, s az Ő szemében magunkat is sokkal szebbnek, jobbnak. Viszont nemsokára haza indulunk, és otthon mások szemébe kell majd belenéznünk. Vajon ugyanúgy teszem mint eddig, és bennem sem lesz változás? … Pió atya a magasba emelkedő helikopter láttán, mely a Szűzanya szobrát szállította, felkiáltott: „Elmész, és engem úgy hagysz, ahogyan találtál!?" Ekkor hirtelen melegséget érzett testében, s bár az orvosok nem adtak semmi esélyt a felépülésére, meggyógyult.

Krisztusban szeretett Testvéreim! Biztosak lehetünk, égi Édesanyánk rólunk sem feledkezik meg.

Ámen

MK/Katolikus rádió