Dr. Hautzinger Gyula: Látogatás Szent László királyunk városában – Nagyváradon

Szent László emléke nekem személyes élmény. Gyermekkoromban, Budapest-Kőbánya kerületében nőttem fel. A valaha Pataki Istvánra átnevezett, szerencsére, mára visszakeresztelkedett eredeti – Szent László nevére tér közelében. Szerencse az is, hogy lovagkirályunk templom előtt magasodó szobrát végig eredeti helyén hagyták. Iskolába menet minden reggel, előtte loholtam el. Néha egy-egy pillantást vetve a szoborra.

Szent László emléke nekem személyes élmény. Gyermekkoromban, Budapest-Kőbánya kerületében nőttem fel. A valaha Pataki Istvánra átnevezett, szerencsére, mára visszakeresztelkedett eredeti – Szent László nevére tér közelében. Szerencse az is, hogy lovagkirályunk templom előtt magasodó szobrát végig eredeti helyén hagyták. Iskolába menet minden reggel, előtte loholtam el. Néha egy-egy pillantást vetve a szoborra.

Most, trónra lépésének 940. évfordulóján tartott emlékév kapcsán felmerült bennem a gondolat: el kellene látogatni abba a városba, amely élete-uralkodása során úgy hozzá nőtt, hogy a mára határainkon túlra került ősi szép Kőrös-parti városunkban – Nagyváradon temették el. Az ötletet, tett követte, és néhány nappal ezelőtt feleségemmel végre megálltunk a város főterén, hogy László királyunk emlékeit keressük, sírján mécsest gyújtsunk.

Az első meglepetés itt a főtéren, a Szent László templom előtt ért. Az egytornyú, aránylag dísztelen, vidékies jellegű építmény 1717-től 1733-ig,  a török megszállás után ismeretlen mester által püspöki székesegyháznak épült. Ez a templom, hazánkat járva feltűnően hasonló más otthoniakhoz, az úgynevezett vidékies barokk stílus képviselője. Hamar kiderült, itt nem nyugszanak szent királyunk hamvai. Még szerencse, mert a vele szemben lévő szép régi városházán szombat lévén hangos román fúvószene kíséretében egymást érték az esküvők.

Akkor talán, a pályaudvar közelében lévő mind máig püspöki székesegyházban keressük nagy királyunk hamvait? A Nagyboldogasszonynak szentelt székesegyház lenyűgözően gyönyörű! Romániában a legnagyobb barokk templom. Számomra az esztergomi és budapesti bazilikával együtt a legszebb, amit széles hazánkban láttam. Mint megtudtuk, a kéttornyú, pompás barokk templomot közel félévszázaddal az előbb említett, máig királyunk nevét viselő látványában szerényebb templom után az olasz Giovanni Battista Ricca építész tervei szerint építették. Méreteit illetően is lenyűgöző. Hajója 70 méter hosszú, 30-40 méter széles. Belső tere monumentális, bazilika jellegű. Kupoláját, mennyezetét csodálatos freskó mesterművek díszítik. De itt sem találtuk meg László sírját! Helyette, harci szekercéjét és győri ereklyéjéből való csontszilánkját őrzi a püspökség immár hányadik székes temploma, amelyet Szent II. János Pál 1991-ben bazilika minor rangra emelt.

Ha sír nincs is, de az egyik oldaloszlopon szép festmény látható László királyunkról a székesegyházban. (Lásd cimképünkön!) A monumentális épület előtt, pedig ott áll a róla 1893-ban készült impozáns szobra is. A szobor eredetileg a főtéren állt.

A román rendszer bejötte után, ki másnak állítottak ott szobrot, mint Mihai Viteazul, egykori Havasalföldi (Olténia) fejedelemnek, aki uralkodása idején többször is betört Erdélybe, sőt rövid ideig román uralom alatt egyesítette Havasalföldet, Moldovát és Erdélyt. Tiszavirág életű uralkodása nem sokáig tartott, II. Rudolf parancsára Basta tábornok kivégeztette. Mindenesetre nem csoda, ha Romániában lépten-nyomon az emlékével találkozunk. De nyilván, ez egy másik történet. Meggyőződésem, hogy a szobor méltó helyen áll a püspöki székesegyház előtt, a püspöki palota szomszédságában. A püspöki palota csak annyiban kapcsolódik László királyunk emlékéhez, hogy magát az 1020-ban államalapító Szent István királyunk által alapított püspökséget, éppen 1077-ben, trónra lépése évében helyeztette át László, Nagyváradra.

Az ezer év során immár sokadik püspöki központ, a székesegyházzal közel egy időben épült impozáns barokk palota, hosszú pereskedés után, csak néhány éve került vissza a váradi püspökség birtokába, de a palota teljes birtokbavétele még folyamatban van.  Aktuális érdekesség, hogy a magyar kormány éppen most, a jubileumi év során támogatta közel 2 milliárd forinttal felújítását.

De hol van László király eltemetve?  Egy hely maradt, ahova még elzarándokolhattunk – a vár! Tudjuk, hogy szent királyunk 1095-ben bekövetkezett halála után ideiglenesen Somogyváron, majd később itt, a számára fontos városban, annak akkortájt még földvárában, az ott emelt templomban helyezték vélt örök nyugalomra. Az itt történt királyi temetkezést egyébként többen is követték. Legkiemelkedőbb közöttük, Luxemburgi Zsigmond német-római császár, magyar királyunk volt, aki példaképének tekintette lovagkirályunkat és végső akarata szerint halála után, ide temettette magát. Sajnos, a történelem nem volt kegyes az itt nyugvók iránt. Nagyváradot, mind a tatárjárás, de a török dúlás is lerombolta. Mai formáját, ötágú csillagra emlékeztető alakját csak a XVII. század elején kapta. Tény, hogy királyunk hamvait őrző, addigra elpusztított gótikus székesegyház köveit is beépítették a falakba. A régészeti munkák során feltárt maradványokat ma, a Mária Terézia alatt épített, egészen a rendszerváltozás utánig különböző korok katonái részére épített volt laktanya falai között létrehozott szép kőtárban találjuk.

Itt ért véget királyunk emlékeinek keresése. Budapestről történt elindulásunkkor, talán egy kicsit a nem teljes és pontos tájékozódás következtében, még abban reménykedtünk, hogy sok más nagyságunkhoz hasonlóan tiszteletünket tehetjük sírja előtt. Itt, a várban, és máshol szerte a városban szembesültünk, csak a nyughelyét ismerjük. Sírját-hamvait méltatlanul, a történelem viharai elsodorták. Maradtak itt Nagyváradon is fellelhető személyes ereklyéje és a neki tulajdonított harci szekercéje. Ds legfőképpen itt is méltóan megőrzött emléke, amelyet utunkról most a kedves olvasóval megosztott élményeinkkel együtt, magunkkal hoztunk.