Dr. Hautzinger Gyula: Kik azok a Palócok? Múzeumi séta Balassagyarmaton, a Legbátrabb Városban

Minden évben, így tavasszal eltöltünk egy hetet Nógrád megyében, és mindig meglátogatjuk a Palócok fővárosát, Balassagyarmatot is. De kik is ezek a palócok, ezek a jellegzetesen kedves tájszólásban beszélő emberek a mai határ mindkét oldalán nagyjából Pozsonytól – Kassáig? Ezt kideríteni mentem el idén a balassagyarmati Palóc múzeumba.

Először is magáról a városról. A sokáig megyeszékhelyként is szereplő város az Ipoly déli oldalán azzal vívta ki a nemzet elismerését, hogy a vesztes I világháború után, 1919. január végén sikeresen megvédte magát az azt annektálni akaró cseh csapatoktól. Egy maroknyi helybeli, vasutasok,  munkások, polgárok és katonák megvédték városukat. Méltán kiérdemelték a „Civitas Fortissimo”, a Legbátrabb Város címet. A történelem igazságtalan fintora, hogy közel kétszáz év megyeszékhelyi lét után 1950-ben Salgótarján lett a megyeközpont.

Maga a múzeum impozáns, közvetlenül erre a célra épült ráadásul a XIX. században. Kis sétával lehet megközelíteni a város csendes részében, a Palóc ligetben.  Ide érkeztem kideríteni, honnan is jöttek ezek az ízes beszédű, ahogy a megye nagy szülöttje Mikszáth nevezte, jó Palócok. A múzeum egyik kedves munkatársa állt a rendelkezésemre és vezetett végig a palóc kultúrát bemutató termeken.

Kérdésemre, kik azok a Palócok, azonban nem kaptam pontos választ. Az biztos, hogy Balassagyarmatot és környékét a honfoglalás után a Kürt-Gyarmat törzs vette birtokba. Erre utal a város neve. Hogy voltak-e itt őslakósok (valószínűleg) és kik jöhettek még a magyarokkal és utánuk, erre a magyarok bejövetele utáni idők minimális írásbelisége miatt kevés a bizonyíték. Létezik öt féle feltevés is (kabar, polovec-kun,avar,székely, kazár stb…) de egyik sem bizonyított. Egy biztos, értékes alkotó elemei nemzetünknek, mint megannyi eleme akik történelmünk során velünk együtt éltek és életformájukat megőrizték. És ez a lényeg. Ezt mutatja be a színvonalasan berendezett múzeum.

Bejárva a termeket, egyik közösségi térben kisiskolásokat fedeztünk fel, akik tanítójukkal éppen környezetükkel ismerkedtek. Szép példája a patriotizmusra nevelésnek.

Kilépve a múzeum épületéből, kis szabadtéri skanzent fedeztünk fel, amely sajnálatomra a kora tavaszi idő miatt, egyenlőre zárva tart. Mindenesetre egy fénykép erejéig sikerült a kedves olvasó számára is megörökítenem.

Utam visszafelé Bujákra a változatos dombvidéken vezetett. Még szerencse, hogy terepjáróm van, mert az utak, azok – borzalmasak. Úgy tűnik, hogy Nógrád megye a jó Istentől elfelejtett vidék. Ide, különösen a mellékutakra, tényleg csak a legbátrabbak vállalkozzanak. Ez alól nyilván kivétel Balassagyarmat, ahová a 2-es útról, kis kitérővel könnyen eljuthatunk. De a többi…Talán a most újra megválasztott erők, a térség újraválasztott képviselőjével a következő években több figyelmet fordít erre is.