Drámai bemutató az Erkelben

Tizenhárom év szünet után az Opera produkciójában újra színpadon Donizetti leghatásosabb drámai alkotása, a Lammermoori Lucia. Szabó Máté rendezésében Kolonits Klára és Miklósa Erika látható a címszerepben. A nyolc előadásos sorozatot az Erkel Színházban játsszák, bemutató: november 18-án.

Tizenhárom év szünet után az Opera produkciójában újra színpadon Donizetti leghatásosabb drámai alkotása, a Lammermoori Lucia. Szabó Máté rendezésében Kolonits Klára és Miklósa Erika látható a címszerepben. A nyolc előadásos sorozatot az Erkel Színházban játsszák, bemutató: november 18-án.

Donizetti lenyűgöző művét a Magyar Állami Operaházban 1885-ben mutatták be, majd 2003 novemberéig 456 alkalommal játszották. Két éve egyetlen különleges alkalommal, Edita Gruberová világhírű koloratúrszoprán közreműködésével koncertszerű előadásban láthatta az Erkel Színház közönsége, de az utolsó színpadi verzió huszonegy éve készült. A Lammermoori Lucia most Szabó Máté színrevitelében kel új életre.

A 2016-os bemutató zenei vezetője és dirigense Kocsár Balázs főzeneigazgató döntésének nyomán a darabot most először eredeti változatban ismerheti meg a közönség. Kevéssé köztudott, hogy a Lammermoori Lucia leggyakrabban előadott verziója több helyen eltér a Donizetti által eredetileg lejegyzett anyagtól, amely esetenként magasabb hangokat és még nagyobb drámaiságot hordoz. A ma általánosan ismert változat az évtizedek során újabb és újabb dívák módosításain keresztül lett a hagyomány részévé. A címszerepben, amit az operairodalom egyik legnehezebb koloratúr szólamaként tartanak számon, Kolonits Klára és Miklósa Erika lép színpadra. A főbb szerepekben Szegedi Csaba és Kálmándy Mihály, valamint Horváth István és Balczó Péter látható.

Maga a mű a kor olasz divatjának igazi mintapéldánya: tökéletes megtestesítője a Verdit megelőző korszaknak, a dallamos vonalvezetésű, szentimentális olasz bel canto stíusnak. Donizetti 73 operát számláló életművében talán a legfontosabb helyet foglalja el: a vígoperáiról ismert nagy nevettető ebbe az operába sűrítette bele drámai tudásának legjavát. Zenéje remekül adja vissza azt a szenvedélyt és misztikus hangulatot, amely az opera alapjául szolgáló Walter Scott-regény, A lammermoori nász sajátja. Két család ősi viszálya mozgatja a tragikus szerelmi történetet, mely megírása óta az operaházak állandó repertoárdarabja.

A Lammermoori Lucia meditatívabb szellemű zenemű, mint amit a kortársak addig megszokhattak Donizettitől, akit Bellini halála annyira megrázott, hogy rejtélyes rosszullétek és migrénrohamok törtek rá. A Lammermoori komponálása közben furcsa lázak gyötrik – ott lappang benne a betegség, amely felerősíti kedélyvesztettségét, és ezek az érzések végül Lucia megszólalásaiban találnak kifejezésre. A mű az ő figurája köré épül, akinek nőiségét melankolikus zenei frázisokba burkolja. Ahogy Lucia a fájdalomból az őrületbe menekül, a világ operairodalmának egyik legmeghatóbb emberábrázolása.

Szabó Máté, a rendező kiemeli: „Lucia három irányból is beszorítva érzi magát. Ott a vallás, a testvéri szeretet és családi kötődés, valamint a szerelem – és ezzel három férfi, aki az életét irányítja, amelyről mégis ő szeretne dönteni. Képes komoly kompromisszumot kötni – hogy nem fogja Edgardót látni egy ideig -, mert hisz a szerelmében. Önálló gondolkodóként feltétel nélkül elveszti magát egy másik ember szerelméért, amelyről kiderül, hogy nincs. Legalábbis ezt hitetik el vele, és ezzel Lucia elveszti a talajt a lába alól." Az alkotó a mű színrevitelében igyekszik érzékletesen megjeleníteni a mélyebb pszichológiai tartalmat, koncepciója kialakítása közben a pszichózis és az őrület közti különbség is foglalkoztatta. „A pszichózis, úgy tudom, tud ideiglenesen tartani, azaz még vissza lehet térni belőle a valóságba, de mivel ebben a történetben konstanssá válik az őrület, ez azt sejteti, hogy egy folyamatot látunk: a neurózistól hogyan jutunk el a patológiás állapotig" – tette hozzá.

Történik 1669-ben Skóciában, ahol nem sokkal vidámabb az élet, mint Veronában. A Rawenswood és az Ashton család harca lassan eldőlni látszik. Lord Enrico húga, Lucia egyedül bolyong kastélyuk birtokának elhagyatott részén, édesanyja sírjához igyekszik. Egyszer csak egy vadkan támad rá, amit az utolsó pillanatban egy ismeretlen terít le. Ezután Lucia és megmentője gyakran találkozik a kastély parkjában. Hamarosan Enrico rájön, hogy csakis az ellenség család tagja, Edgardo Rawenswood lehetett húga megmentője. Enrico bosszút forral. Edgardo meg akarja kérni Lucia kezét, de a családok közti viszály miatt ez lehetetlennek tűnik, így a fiú külföldre menekül. Szövetségeseket akar maga mellé, hogy visszaszerezze elrabolt birtokát. A fiatalok gyűrűt cserélnek, Edgardo megígéri, hogy rendszeresen írni fog menyasszonyának, de Lucia hónapokig semmi hírt nem kap szerelmeséről. A leveleket, bátyja kobozta el. Enrico azt akarja, hogy az Ashtonok hatalmának megszilárdítása érdekében Lucia menjen férjhez Lord Arthur Buklow-hoz. Lucia ellenáll, ekkor Enrico előszed egy levelet, amelyben az áll, hogy Edgardo Franciaországban megnősült. Lucia összeomlik. Az öreg káplán ráveszi az érdekházasságra. Épp írja alá a házassági szerződést, amikor Edgardo beront, hogy elrabolja Luciát, de Enrico felmutatja az aláírt papírt, így Edgardo szerelmében csalódva elrohan. Lucia és Arthur kettesben elvonulnak elhálni a nászt, de a lány leszúrja újdonsült férjét. Lucia elméje elborul, véres hálóingben, késsel a kezében bolyong a kastély termeiben, fejben végigéli szerelmét Edgardoval, majd holtan összeesik. Amikor Edgardo megtudja Lucia halálát, szívébe mártja kését.

Walter Scott 1819-es A lammermoori nász című regényét 1669-ben történt valós történelmi események alapján írta: Janet Dalrymple megtámadta vőlegényét, David Dunbart, akihez apja kényszerítette, ahelyett, hogy engedte volna, hogy hozzámenjen Dunbar nagybátyjához, Lord Rutherfordhoz, akivel titokban eljegyezték egymást. Scott átnevezte a személyeket és megváltoztatta a helyszínt, és a történet szövésével olyan mélységet adott az esetnek, amely képes volt magába sűríteni annak minden tragikumát. Donizetti előtt még hárman, Carafa, Rieschi és Mazzucato is írtak operát a regény alapján, de egyikük sem tudta megközelíteni Donizetti zsenijét.