2024.december.03. kedd.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Egy délelőtt a világ körül

6 perc olvasás
Avia 10

Avia 1 Az AVIAREPS – mely a légiközlekedési, turisztikai, vendéglátóipari, valamint élelmiszer-italmárkák vezető nemzetközi képviseleti, marketing és kommunikációs cége – Budapest mellett Debrecenben, Győrben és Szegeden rendezte meg az Around The World nevű szakmai találkozóját. Ennek során mintegy 250 szakember ismerkedhetett meg 20 kiállító külföldi szálloda, utazási iroda, légitársaság legújabb ajánlataival.

A találkozó során Tóth Attila, az AVIAREPS Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, Avia 2a rendezvénysorozat célja az volt, hogy a turisztikai területen tevékenykedő cégeknek (légitársaságok, szállodaláncok, turisztikai hivatalok és egyéb szolgáltatók) módjuk legyen bemutatni ajánlataikat és megosszák a legfontosabb tudnivalókat a szakmai közönséggel, összekötve ezzel a kínálati és keresleti oldalt. Nem utolsó sorban alkalom volt arra is, hogy ápolják a COVID óta kissé megkopott személyes kapcsolatokat. Az utazási irodák, utazásszervezők munkatársai, a turisztika területén működő média képviselői számára rendezett hiánypótló szakmai fórumon közvetlenül juthattak hozzá az ágazatot érintő legfrissebb információkhoz, tájékozódhattak az új lehetőségekről. Az igen bőséges kínálat teljes egészét bemutatni itt most nincs mód, ezért néhány olyat válogattunk ki, ami a magyar közönség számára érdekes lehet. Avia 3Részben, mert ismerik és kedvelik, részben pedig azért mert valószínűleg nem ismerik. Thaiföld kedvelt célja a magyar utazóknak. Általában Phuket, Bangkok és Pattaya a leggyakrabban választott helyszín, mi nézzünk egy olyat, ami újdonság lehet! Az ország észak-nyugati végében fekvő Chiang Mai, Lampang, Lamphun és Mae Hong Son városok, környéke hetekre is elég látnivalót kínál. Az 1296-ban alapított Chiang Mai, Bangkoktól 700 kilométerre északra található, lenyűgöző természeti szépségei miatt gyakran „Észak Rózsája” néven emlegetik. Az itt lakók megőrizték egyedi kultúrájukat, kézműves termékeik híresek. A városban számos, különleges templom látható, a Doi Suthep-Pui Nemzeti Parkban elefántháton utazásra, éjszakai szafarira hívják a látogatókat. Avia 4Lampang, Thaiföld egyetlen olyan tartománya, ahol a városi közlekedésben a mai napig használnak lovas kocsikat. A Doi Khun Tan Nemzeti Parkban éjszakai sátorozás is lehetséges, de a vacsorát, reggelit magunknak kell vinni hozzá. Itt van az ország leghosszabb, 1352 méter hosszú vasúti alagútja, a vasútállomástól kiindulva, hét kilométeres gyalogtúra vezet fel a Khun Tan hegységbe. A táj szépségeiben négy pihenőhelyen is gyönyörködhetnek a kirándulók. Lamphun városa bővelkedik ősi templomokban, a vidék pedig egy nálunk ismeretlen, különleges gyümölcs, a logán – magyarul sárkányszem – ültetvényeiről híres. Fekvésének köszönhetően Mae Hong Son Thaiföld egyik legelszigeteltebb tartománya, amely megőrizte egyedülálló atmoszféráját. Itt a hátizsákos turistákat váró fogadóktól az ötcsillagos szállodákig mindenféle szálláslehetőség rendelkezésre áll.Avia 5 A Seychelle-szigetek is régóta fontos helyen áll a magyar turisták utazási listáin, de természetesen ott is vannak jól vagy akár egyáltalán nem ismert területek. Most ez utóbbiakból válogatunk, annál is inkább, mert összesen 115 szigetből álló csoportról van szó! Az eligazodásban közöttük az 1999-ben alakult cég, a 7°South áll rendelkezésünkre. Az bármelyik kontinensről érkező ügyfeleit kezelni képes, legyen szó akár Európától Ázsiáig vagy Afrikától Észak-Amerikáig. A szigeteket egész évben kellemes trópusi éghajlat jellemzi. A hőmérséklet ritkán csökken 24 fok alá vagy emelkedik 33 fok fölé. Számunkra közülük Mahe, Praslin és La Digue az ismertek, miközben nincs két egyforma sziget, és minden szigetnek megvan a maga rejtett gyöngyszeme: kihagyhatatlan látnivalók, gyönyörű strandok és felejthetetlen élmények.

Avia 6 A Denis-sziget Mahétól északra fekszik, és 25 jellegzetes, jól felszerelt házikóból áll. Romantikus környezete ideálissá teszi a nászutasok számára, csillogó strandjait pedig csak a trópusi nap és az azúrkék tenger élvezetére tervezték. Az óceán friss terméséből és a szigeti gazdaság termékeiből ihletett kiváló konyha a legigényesebb ínyenceknek is tetszeni fog. A gránit-szigetek közül a legkeletibbre eső Frégate-sziget a tökéletes magánsziget élményét nyújtja abszolút biztonságban. Mindössze 16 luxusvillát és hét kiváló strandot, kifinomultságot és eleganciát, lélegzetelállító természeti szépséget, kitűnő konyhát, valamint a vízi sportok és szabadidős tevékenységek teljes skáláját kínálja. A Föld legritkább növényvilága között több mint 2000 óriási Aldabra teknős kóborol szabadon a szigeten. Avia 7Ha pedig már az Indiai-óceánon járunk, és a szigeteknél tartunk, el ne feledkezzünk Mauritiusról! Ha még eddig nem tettük volna, ideje felfedezni! Madagaszkártól 900 kilométerre, keletre fekszik, két nagyobb és több kisebb szigetből áll. Természeti környezete páratlan, sok ritka, máshol nem található növény, állat él itt A szigeteket övező óceán híres bálnafigyelő terület. Sokan viszont mégsem ezért jönnek. A mauritiusi esküvők a világ legkeresettebb rendezvényei közé tartoznak! Különleges az itteni gasztronómia is, mert sokféle kultúrában gyökerezik. Erős benne a francia hatás, de megtalálhatjuk a kínai és kreol ízeket csakúgy, mint az indiai fűszereket. Végül pedig érdemes megjegyezni, hogy Mauritiuson találhatók a világ legjobb golfpályái. Avia 8 Csodás szigeteket persze találunk másfelé is. Az AVIAREPS által szervezett találkozón pont ilyeneket ismerhettünk meg a Sandals Üdülőcsalád ajánlatában, a Karib-térségben. Az utazóknak azt mondja: náluk „a szerelem minden, amire szüksége van”, mert minden másról ők gondoskodnak! Összesen 17 szállodájuk található a szigeteken, beleértve Jamaicát, a Bahamákat, Grenadát, Barbadost, Antiguát, Curacaót, és Saint Luciát. Mindegyik lenyűgöző tengerparti környezetet, fényűző szállást és számos kiegészítő funkciót kínál. Curaçao, például nem csak a likőrjéről híres. Itt több mint 30 strand várja az érkezőt, amelyek mindegyike más élményt nyújt. Kenepa, Beach, Playa PortoMari és Mambo Beach a három legnépszerűbb. Playa Kalki hangulatos és nagyszerű a vízi sportokhoz, például sznorkelezéshez. Cas Abao viszont a búvárkodás miatt egyaránt kedvence a helyieknek és a turistáknak. Avia 9Végül pedig – ha valaki mégsem szeretne túl nagy távolságra utazni – valamivel közelebb is talál különleges úti célt a jordániai Hajjat Utazási Iroda kínálatában. Ebben az országban a római amfiteátrumok, a keresztes lovagvárak és a keresztény mozaikok mind együtt megtalálhatók. Hallott már valaki Ajloun városáról? Ez Illés próféta szülővárosa, ősi zarándokhely. A Holt-tenger vidéke az egészségturizmus színtere, míg Aqaba a túrázás, sznorkelezés és búvárkodás örömeit kínálja. Petra hírességét, a sziklafalba vájt Kincstár homlokzatát bizonyára már sokan látták, de azt talán kevesebben tudják, hogy Petrától nem messze található az úgynevezett Kis Petra azaz a Siq al-Barid. Itt a csodálatos falfestményeket megtisztították a rárakodott koromtól, piszoktól bámulatos látványt nyújtanak. Hát tessék… lehet választani!

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.