Egy fénykép a múltból: magyar mártírok
13 perc olvasás
Tegnap október 6-án Nemzeti Gyásznap volt. Az 1948-as szabadságharc kivégzett tábornokára és Gróf Batthyány Lajosra emlékeztünk. Meg mindazokra, akik Magyarországért áldozták életüket, akiket szabadság törekvéseikért kivégeztek. Mártírok. Hazafiak.
Tegnap október 6-án Nemzeti Gyásznap volt. Az 1948-as szabadságharc kivégzett tábornokára és Gróf Batthyány Lajosra emlékeztünk. Meg mindazokra, akik Magyarországért áldozták életüket, akiket szabadság törekvéseikért kivégeztek. Mártírok. Hazafiak.
Hazafiak
Aulich Lajos / Ludwig Aulich (56) – Pozsonyi német polgárcsalád sarja, magyarul nem tudott. Kötél.
Damjanich János / Јован Дамјанић (Jovan Damjanić) (45) – Határőrvidéki szerb katonacsalád fia, felnőttként tanult meg magyarul. K
ötél.
Dessewffy Arisztid (47) – Felvidéki magyar nemesi család fia. Golyó és lőpor.
Kiss Ernő / Էռնո Քեշիշյան (Erno Keshishian) (50) – Örmény kereskedő família sarja. Golyó és lőpor.
Knezic Károly / Karlo Knezić (41) – Apja varasdi horvát katonatiszt, édesanyja magyar. Kötél.
Láhner György / Georg Lahner (54) – Felvidéki német polgárcsalád fia, a magyart törve beszélte. Kötél.
Lázár Vilmos / Վիլմոշ Ղազարյան (Vilmos Ghazaryan) (32) – Nagybecskereki örmény-magyar kereskedőcsalád fia. Golyó és lőpor.
gróf Leiningen-Westerburg Károly/ Karl August Graf zu Leiningen-Westerburg (30) – Hesseni német arisztokrata, magyarul nem tudott. Kötél.
Nagysándor József / Josef von Nagy-Sandor (45) – Édesapja nagyváradi magyar, édesanyja német. Kötél.
Poeltenberg Ernő lovag / Ernst Poelt Ritter von Poeltenberg (41) – Egy lovagi rangra emelt gazdag bécsi jogász fia, magyarul keveset tudott. Kötél.
Schweidel József / Joseph Schweidel (53) – Zombori német tisztviselőcsalád sarja, felnőttként tanult meg magyarul. Golyó és lőpor.
Török Ignác (54) – Gödöllői kisbirtokos nemesi család fia. Kötél.
gróf Vécsey Károly (46) – Édesapja magyar gróf, édesanyja osztrák főrend, felnőttként tanult meg magyarul. Kötél.
Károly Knezić, Ernő Kiss, Ernő Poeltenberg, József Nagysándor, János Damjanich, Arisztid Dessewffy, Vilmos Lázár, Lajos Aulich és Károly Vécsey a képen
http://www.youtube.com/watch?v=7k8jL0exk1A&feature=share
Nagysándor József levele menyasszonyának:
Arad, 1849. IX. 9.
Szeretett drága angyali jóságú Emmám!
Nem találok szavakat rá – hogy elmondjam, milyen végtelen örömöt szereztek szeretetteljes, vigasztaló sorait – számomra olyan nagyon értékes ajándékod – nem is tartottam már képesnek magamat jelenlegi retteneteset kínos helyzetemben, testemet-lelkemet nyomasztó borzalmas magányomban ilyen jótékony érzésre – melyet csak te – az egész világon egyedül csak te voltál képes felébreszteni bennem. – Mert most, hogy leszámoltam végképp a világgal, fájdalmasan ugyan – de nyugodtan nézek szembe – sorsom jövendő alakulásával és mindazzal, ami még történhetik velem – immár elvesztettem minden reményem – mindent elvesztettem, csak irántad való végtelen, határtalan szeretetemet nem – ez a legmélyebb, legszentebb érzés, amit valaha éreztem, és ez el fog kísérni a sírba – az emlék, az irántad érzett rajongás lesz egy jobb, örökké tartó jövendőbe vetett végső vigaszom, melyet már nem felhősíthetnek el földi dolgok. – Fogadd őszinte köszönetemet azokért a mennyeien szép órákért, melyekkel szereteted megajándékozott. – Ápold és vigasztald kedves jó anyádat – adja Isten, hogy mihamarabb felépüljön betegségéből; gondolj rám szeretettel és együttérzéssel, mint ahogy én is mindig, az élet utolsó percéig szüntelenül szeretlek, és imádlak. – Isten legszentebb, legszebb áldása rád, szeretett, drága, szép, angyali jóságú, erényes lánykám – légy boldog, ezért imádkozik lelke mélyéből imádó
Pepid
Emlékül küldök egy hajfürtöt – Isten veled, Emmám
gróf Vécsey Károly búcsúlevele feleségének:
Drága, imádott Linám! szeretett, erényes, legkedvesebb feleségem! Látom, ez életem utolsó pillanata – meg kell halnom, tehát még egyszer Isten veled, óvjon Isten, vezessen minden lépésedben – utolsó leheletem, Lina, hogy odaát egy jobb életben bizonyosan újra egyesülünk. – Isten veled, jó lélek; és bocsáss meg mindazért a fájdalomért, amit talán akaratlanul is okoztam neked; csókollak, csókolom kedves lányomat – lányodat -, Gizellát. Isten veled.
Október 6., reggel 6 órakor
Szerencsétlen Károlyod
Anyának, Milinek, Spillernek, Györgynek még egy utolsó istenhozzád.
A kifizetett bérletről szóló nyugtát itt küldöm – elfelejtettem tegnap személyesen odaadni.
Kérlek, drága feleségem, ne küldj Milliért, hanem menj mindjárt ma Zsombolyára.
Haynau-t aki mindezt véghezvitte, és már vélhetően saját elhatározásából, csakhogy megalázza a tábornokokat és Batthyány Lajost, a legenda szerint az átok kísérte. Nem tudott igazából meghalni. Amikor meghalt, illetve tetszhalott volt, akkor elvitték boncolni. Amikor koponyáját felnyitották, látták Haynau agya még mindig lüktet. A boncolóorvoz annyira megijedt, hogy egy nagy bonckést vágott bele. Igy halt meg a legenda szerint Haynau a Hiéna.
Készítette: Nyáry Krisztián
Haynau hóhérja a morvaországi Brno városi hóhérja, Franz Bott volt, aki viszont 1849 szeptemberében felmondott. Az osztrák hadsereg ezt elfogadta, de két hét felmondási idő letöltésére kötelezte a hóhért. A rá váró munka a tizenhárom október 6-i aradi vértanú közül kilencnek, az akasztásra ítélteknek a kivégzése volt – olvasható Katona Tamás tanulmányában.
Haynau hóhérja a morvaországi Brno városi hóhérja, Franz Bott volt, aki a szokásos fizetésért vállalta két sintérlegényével, hogy a hadsereghez csatlakozik – olvasható abban a 2001-es, az Aradi vértanúkról szóló kiadványban, amelynek előszavát Katona Tamás írta. A történész kifejti: "Magyarországon azonban a háborús idők miatt minden élelmiszer nagyon drága volt, és Bott embereivel nem tudott megélni az illetményéből. Attól is félt, hogy hosszas távolléte miatt elveszti a városi hóhéri állását, és szeptember végén felmondott. A felmondólevél annak rendje-módja szerint végigjárta az osztrák katonai bürokrácia előírt állomásait. Október 1-én hozták meg a határozatot Bott ügyében. A felmondást elfogadták, de kötelezték a hóhért, hogy töltse le két hét felmondási idejét, és ez alatt az idő alatt végezze el a rá váró munkát. Ez a munka a tizenhárom október 6-i aradi vértanú közül kilencnek, az akasztásra ítélteknek a kivégzése volt."
Papok és levelek
A papok október 6-án már hajnali kettő és három közt megjelennek a tábornokoknál – olvasható Katona Tamás írásában. "A legtöbben ébren vannak Aulich Horatius verseit olvasgatja az asztalra kirakott feszület két oldalán álló gyertya fényénél, Török+ Vauban+ könyvét a várépítésről, Láhner elővette kedvelt fuvoláját, és a haldokló Edgar búcsúáriáját játszotta el Donizetti Lammermoori Luciá-jából, Dessewffy pedig – nyugodt lelkiismeretének bizonyítéka – jóízűen aludt, amikor a református lelkipásztor belépett hozzá. A legtöbben már megírták búcsúleveleiket. (Néhányan reggel hatkor még egy utolsó levelet írnak.)
Tizenöt október 5-én vagy 6-án kelt levelük szövege ismeretes. Fennmaradt Kiss Ernő két levele a lányaihoz, Dessewffy levéltöredéke, Lázár három gyönyörű levele a feleségéhez, egy pedig Prohászka aradi levéltároshoz, Poeltenbergé az apjához és a feleségéhez, Nagysándor apróbb rendelkezéseket tartalmazó írása a paphoz, Leiningené a feleségéhez, egyik testvéréhez és sógorához, Damjaniché a feleségét gyámolító Vásárhelyi Jánosnéhoz (és híres búcsúimája, melyet feleségének vigasztalására írt), valamint Vécsey levele a feleségéhez. Jónéhány levél lappang valahol, hiszen tudjuk, hogy Dessewffy írt a feleségének (ezt a levelet az asszony a koporsójába tétette), unokaöccsének, Dessewffy Lajosnak és Máriássy ezredesnek, Török írt a fivérének, Láhner a feleségének, Knezić Egerben élő családjának, Aulich pedig az öccsének, aki osztrák hadbíró volt. A leveleket a papok juttatták el a címzettekhez, sőt Bardócz Sándor minorita szerzetes Schweidel maradék pénzét is eljuttatta."
A legmegrázóbb levél alighanem Leiningené, amelyet sógorához, Rohonczy Lipót fogoly huszárezredeshez október 6-án reggel keltezett – írja Katona. Egy helyen ez a mondat szakítja félbe a levelet: "Éppen most szenvedtek ki négyen közülünk, még visszhangzanak a lövések szívemben."
A kivégzések
Először az agyonlövetésre ítélteket vezették elő – áll a tanulmányban. Katona Tamás szemtanúkat idéz: "El is érkezett az idő, s reggeli fél hatkor a négy golyóra ítélt a kirendelt katonaság közé vezettetik, s a gyászmenet kezdetét veszi; megindultunk tehát: Schweidelt vezette Bardócz, Kiss Ernőt Marchot, Dessewffyt Baló s én Lázárt. Mentünk karonfogvást, lassú léptekkel a vár hátulsó kapuja felé, egyszer a sáncok közé bekanyarodánk, s ott megállapodtunk, mi bevégzők velük egyetemben a közös imát, s következett az ítélet fölolvasása, reá pedig a kegyetlen végrehajtás… Rögtön elébük lépett tizenkét gyalog katona töltött fegyverrel – egyre-egyre három volt számítva -, s midőn célzó állásba helyezték magukat, mi pár lépésnyire oldalvást félrevonultunk. Erre a parancsnok kardjával jelt adott, melyre a tizenkét fegyver egyszerre durrant; a fegyverek e durranására hárman rögtön élettelenül dűltek le. Kiss Ernő mozdulatlanul térdelve maradt, mert csak vállát fúrta keresztül egy golyó, elébe állott tehát három gyalog közkatona, s elsütve fegyvereiket ezek olták ki életét" – írja Vinkler, és az aradi minorita rendház naplójában Sujánszky+ szavai nyomán ezt teszik még hozzá "A három áldozat arcra borulva, Kiss Ernő hátrabukva feküdt a sánc árkában a nap lementéig. Kiss Ernőt a lövések közelről érték, bőrébe fúródott a lőpor, s a füst befeketítette arcát."
Az akasztások
Ezután került sor a kilenc akasztófára ítélt tábornokra. "Ama rémes oct. 6-ának reggeli hat órája volt. Menni kellett, karján vezettem, és mentünk; a Grófon kívül még nyolc áldozat, mind hősök voltak … Egy óranegyedet tartott a menet, s talán többet is… Annyi hetek óta először lengette a reggeli szellő a Grófnak szőke ifjú fürtjeit; keserű, sóvár epedéssel nézett körül a világ minden tájai felé, és mondá mély sóhajjal: Ah, mily kedves az Istennek szabad levegője!" – írja Baló Leiningennének. És most vegye át a szót Herold újaradi molnár:
"Mi a lovasok és a gyalogosok közé kerülve a gyalogsál karéja mellé jutottunk. Innen láttuk az egész eljárást. Balról a sarokban állt Damjanich+ szekere. Damjanichot azon a szemetesszekeren hozták, amelyen a várba a hulladékot szokták szállítani… A többi tábornok a középen állt, s halkan beszélgetett. Mind civilben voltak, csak Leiningenen volt honvéd tábornoki atilla. A tábornokok egymással beszélgettek, Vécsey gróf azonban egy szót sem szólt, hanem minden egyes kivégzést nagy figyelemmel nézett végig mintha tanulmányozni akarta volna. Sorra követte a hóhért egyik bitótól a másikig…"
A hóhérnak nehéz dolga volt
A hóhérnak nehéz dolga volt. Az oszlopszerű bitófákat gondosan ki kellett ékelni, és mélyre kellett ásni, mert a talaj nagyon vizenyős volt – írja Katona Tamás. "Az 1932-es ásatások tanúsága szerint így sem tudták egyenes vonalban felállítani őket, soruk az ötödik akasztófánál enyhén megtört. Alig volt meg a szükséges magasságuk, ezért a magas termetű vértanú – Leiningen, Damjanich – kivégzése kínos és lassú volt. Tichy őrnagy, a kivégzési négyszög parancsnoka ingerülten sürgette is a hóhért. Poeltenberg nyitotta meg a sort – a hadbíróság őt találta a legkevésbé vétkesnek, hiszen kegyelemre is ajánlotta. Utána Török, majd Láhner következett – két olyan tábornok, aki nem hadvezérként, hanem szakemberként tevékenykedett. Ezek után jöttek a hadtestparancsnokok: Knezić, Nagysándor, Leiningen – akit osztrák foglyok lemészárlásával is megvádoltak, teljesen alaptalanul -, Aulich – hadügyminiszteri tevékenységét vették súlyosbító körülménynek -, majd Damjanich. Utolsónak Vécseyről oldották le a láncokat. Neki már nem volt kitől elbúcsúznia, ezért, mint Sujánszky szavaiból tudjuk, az előtte kivégzett Damjanich holttestéhez lépett, és bár személyes ellenségek voltak, megcsókolta Damjanich kezét. A papok eltakarták a szemüket, és még a négyszögben felállított katonaság soraiból is hangos zokogás hallatszott."
"Időközben – folytatja elbeszélését Herold – a Maros túlsó partján lévő disznóhizlaló telep épületeinek fedelét ellepték az Aradról kicsődült kíváncsiak. Abban a percben, amikor Vécsey a bitóhoz lépett, az egyik hizlaló fedele a sok ember súlya alatt nagy robajjal leszakadt. Vécsey a zajra kiegyenesedett, s nagy érdeklődéssel nézett a zaj irányába, mintha még valami váratlan, csodaszerű segélyt remélne…"
Nem a kivégzetteket gyalázták
Ezek után odaengedték az érdeklődőket is a vesztőhelyre. Tichy őrnagy egy kis népnevelésre is fel akarta használni az alkalmat, és felszólította "a jelenlevő papokat, hogy az eseményekről szóljon valamelyikük néhány szót a néphez". Utóbb egy pincér elárulta Tichynek, hogy a pap – az egyik minorita szerzetes – magyar beszédében "a katonaságot és állítólag legfelsőbb személyeket is gyalázkodó kifejezésekkel illette, és a kivégzettek tetteit magasztalta". Gondterhelten meg is írta mindezt Haynaunak, aki ezt a megjegyzést írta Tichy jelentésére: "A helyes eljárás lett volna a papot felkoncolni; de most, hetek után, ad acta."
Ernst törzshadbíró fáradt lehetett október 6-án, mert nem ment ki a négy vértanú agyonlövetéséhez, sem a kilenc felakasztásához – áll Katona tanulmányában. "Schückl, az aradi foglyok szerint a legrosszindulatúbb hadbíró százados helyettesítette, ő állította ki a hóhérnak az akasztásokról szóló bizonyítványokat (nem felejtve le róluk a hatkrajcáros illetékbélyegzőt), és ő vezette rá, mint szemtanú, a haditörvényszéki ítéletekre a végrehajtási záradékot: "Végrehajtva 1849. október 6-án, reggel hat órakor." Ernst+ sem volt azonban tétlen: nekiült, és megírta 1306/t számú jelentését Haynaunak:
"Folyó hó 1-i, 41. eln. sz. magas parancsának mindenben eleget téve legmélyebb tisztelettel felterjesztem nagyméltóságodnak a végrehajtási záradékkal ellátott haditörvényszéki ítéleteket, azzal a legalázatosabb megjegyzéssel, hogy Kiss, Vécsey, Aulich+, Török, Láhner, Schweidel, Poeltenberg, Nagysándor, Knezić, Leiningen, Dessewffy, Damjanich+ és Lázár+ vádlottakon a halálbüntetést ma hajnalban végrehajtották, és az elítéltek közszemlére való kitétele a törvény előírása szerint a mai nap megtörténik."
A hóhér fia
Este pedig, ugyancsak szabályzatszerűen, elhantolják a kivégzetteket. Az agyonlőtteket a főporkoláb és emberei a sáncárokban, a felakasztottakat a hóhér és legényei a vesztőhelyen. És mivel régi szokás szerint a kivégzettek ruhái a hóhért illetik, a felakasztottakat levetkőztetve lökik a bitóknak hol az eleje, hol a háta felől ásott gödörbe. Melléjük döntik az akasztófa-oszlopokat is.
A brünni hóhér fia a századfordulón Budapesten élt. 1899-ben a Magyar Hírlap munkatársának elmondta, hogy emlékszik "Damjanich fehér köpenyére, amelyben a vesztőhelyre vitték. E fehér köpönyegét a brünni hóhér halála napjáig használta úti ruhául, amikor hivatalos funkcióban Brünnből vidékre utazott. A fia úgy tudja, hogy a vértanúk ruhája, legnagyobbrészt civil ruhák s kevés tiszti egyenruha, évekig zsákokba összegyömöszölve hevertek náluk Brünnben."
(www.inforadio.hu http://inforadio.hu/hir/tudomany/hir-522708 http://inforadio.hu/hir/tudomany/hir-522708/2 )
Az aradi tizenhármak valójában tizenhatan voltak:
